Az érelváltozások gyakoriságára vonatkozó adatok eltérőek. Zimmermann (1977) ötven, felső-egyiptomi múmia közül egyben, a 35 évesnél idősebb alaszkai és sarkvidéki múmiákon viszont minden esetben arteriosclerosist látott (Zimmermann 1993). Endes és Vargha (1988) az alsó végtagok érelmeszesedését figyelték meg egyiptomi múmiában. Gray (1967) az európai múzeumok 88 felnőtt, egyiptomi múmiáján 4 esetben mutatott ki calcificalt ereket rtg-vizsgálattal. Összehasonlításul: Intézetünkben a sérülések miatt készült, válogatás nélküli rtg-felvételeken 287 felnőtt közül egy alkalommal mutatkozott az alsó végtagokon meszesfalú artéria, jóval kevesebbszer, mint az arteriosclerosis tényleges gyakorisága. Gray és Endes leletei kizárólag a valóban meszes érelváltozásokra vonatkoznak, jóllehet az arteriosclerosisnak más megjelenési formái gyakoribbak, amelyek radiológiailag nem állapíthatók meg. A 40–50 évnél idősebb egyiptomi és dél-amerikai, a 35 év fölötti eszkimó múmiák boncolásakor többségükben felismerhető az érelkeményedés valamelyik formája. Moodie (1923) predinasztikus kori múmián az aorta és nagyartériák, Czermák (1852), Smith (1908), Shattok (1909) az aorta, Ruffer (1915), Sandison (1962) az aorta, az arteria carotisok és arteria subclaviák, a halántéki és alsó végtagi erek, Shaw (1938) az arteria pulmonalis és a mesenterialis erek elváltozását írták le. Williams (1927) szerint a dél-amerikai múmiákban feltűnően gyakori az alsó végtagi verőerek megbetegedése. Az érrendszer valamennyi területén, sőt néha olyan részen is megfigyelték (kéz és kar), ahol napjainkban alig-alig fordul elő, kiterjed nemcsak a nagy és a középnagy, hanem a kisartériákra és arteriolákra is. Súlyosságát és lokalizációját tekintve a múmiák és a recens anyag között nincsen számottevő különbség, nemek közti differencia alig észlelhető, az idősebbek több mint kétharmadában kimutatható (Stenn 1981). A legrégebbi leletek kb. 5000 évesek, s ezek alapján biztosan állítható, hogy az érelmeszesedés legalább ennyi ideje emberi megbetegedés, az ókorban sem számított ritkaságnak. Bár az elmúlt évezredek alatt az emberek életkörülményei, a táplálkozás, az élvezeti szerek, az életmód, igen sokat változtak, az érelmeszesedés pathologiai képe ugyanaz maradt (Józsa 1966).