Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei


Vese- és urogenitális betegségek

A vese ritkán alkalmas szövettani vizsgálatra, rendszerint csak a kötőszöveti váza marad. Elsőként Ruffer (1921) írt le óegyiptomi múmia vesetályogjában Gram negatív baktériumokat. Zimmermann (1983, 1993) két, középkorú eszkimó múmiában Klebsiella sepsis részjelenségeként gennyes nephritist és tubularis hámelhalást diagnosztizált. Egy másik jégmúmia veséjében ugyancsak tubularis necrosist, a kanyarulatos csatornákban vas és mészkicsapódást figyelt meg. Gerszten és mtsa (1995) 50 éves férfi múmiájában kő nélküli hydronephrosist kórisméztek. Aufderheide (2000) polycystas vesékben követ, Ciranni (2000) idős férfiban pyelonephritist és kalciumurát öntvénykövet talált. A 19. század közepén, 71 évesen elhunyt, Habsburg József nádor gócos glomerulonephritisét, a megvastagodott mesangiumban Ig A kicsapódást bizonyítottunk (108. ábra). A Berger-típusú focalis glomerulonephritis a betegek nagy többségében bakteriális infekcióhoz társul (Lapis és Beregi 1988), esetünkben a gennyes prostatitis (109. ábra) lehetett a vesebetegség kiváltója (Józsa 1996).
Recens anyagban gyakori az 50 éven felüli férfiak prostata megnagyobbodása, amit múmiákon csak elvétve figyelnek meg. Húsz férfi múmia közül két alkalommal találtuk meg a dülmirigyet, mindkettőben köves hyperplasia, az egyikben a már említett gennyes gyulladás is megfigyelhető (109. ábra, 110. ábra). Ciranni és mtsai (2000) az 57 éves III. Malatesta Pandolfo múmiájában vesekövet és a prostata göbös hyperplasiáját észlelték.
 
110. ábra. a) Nagytömegű corpus amylaceum prostatában 100× nagyítás b) A kinagyított képen jól látszik a réteges szerkezet. 400× nagyítás 18. század, 71 éves férfi, HE festés
 

Paleopathologia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave