Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A lepra őskórtana

A Mycobacteriumok családjába tartozó Hansenbacilus, akár évtizedekig tartó lappangási idő után okoz megbetegedést. Két formája, a tuberculoid (idegi) és lepromatosus lepra olykor keverednek. Az aktuális immunstátusz határozza meg, hogy a betegségnek melyik alakja fejlődik ki. Mindkét kórformában specifikus, de egymástól eltérő szerkezetű mikroszkópikus szöveti reakció észlelhető. A kórokozót őskórtani anyagban először 1994-ben sikerült detektálni, újabban pedig magyarországi leleten is bizonyították (Haas és mtsai 2001, Rafi 1994). Tuberculoid leprában az idegek pusztulása miatt érzési és trofikus zavarok lépnek fel, ám viszonylag jóindulatú, a mutilálódás ellenére évtizedekig fennállhat, végül valamilyen közbejött fertőzés (tüdőgyulladás, sepsis) okozza a beteg halálát. A lepromatosus lepra gyorsabb lefolyású, pár év alatt fatális. A lepromatosus alakban a belszervekben és csontokban un. lepromák alakulnak ki, amelyek a rtg-képen cystas felritkulás formájában jelennek meg. Az idegek károsodása trofikus zavart, csontelhalást, végül lelökődést eredményez. A pusztulás eltérően érinti a szomszédos részeket, a necrosis nem egyenes vonalú. A mutilálódott csont velőürege idővel lezáródik, ám ha másodlagosan gennyes fertőzés társul, elmoshatja a lepra csonttüneteit (Andersen és mtsai 1994). A deformálódás miatt az arc széles, oroszlán-szerű, az orrsövény és felső fogmedri nyúlvány elpusztul (Möller-Christensen 1978, Scollard 1999).

Minden írott forrás szerint a lepra elterjedt betegség a középkorban, de a múzeumainkban őrzött több mint százezer csontváz közül mindössze egyen lehetett kétségtelenül megállapítani a leprát (Pálfi l991, Haas és mtsai 2001). Elképzelhetetlen, hogy ha valóban olyan gyakori lett volna, amint azt az írásos emlékeink sugallják, hogy a több tízezernyi, 10–14. századi vázleleten mindössze egyetlen alkalommal fordulna elő (Józsa 1994).

A legősibb ismert leprás a Kr.u. 6. századi Egyiptomból származó vázlelet, ezt követően a viking időkből való leprás eseteket ismerünk (Möller-Christensen 1961, 1965). Angliában a 11–14. századokban több lepratelep működött, a leletek azt bizonyítják, hogy ápoltjaik egy része valóban leprás lehetett. Általában rendkívül kevés eset fordul elő a paleopathologiai irodalomban, nem találtam adatot arra, hogy múmián felismerték volna, a főként kínai és indiai forrásokban szereplő „lepra” esetek valódisága pedig erősen kétséges (Wells 1964).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero