Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A treponematosisok paleopathologiája

A Treponemák a baktériumok egyik, különleges csoportja, közös sajátosságuk, a dugóhúzó-szerű, 2-6 csavarulatot mutató alakjuk. Méreteik is nagyjából hasonlóak, 6–10 μm hosszú, 0,5–1 m vastagok, kizárólag különleges mikroszkópos festési eljárásokkal tüntethetők fel. Számos fajuk közül ismert olyan, amely gyakori a szájüregben (T. Vincenti), mások a talajban, vizekben saprofitaként élnek. A T. pallidum (Schaudin-baktérium) a syphilis, a T. pertenue a framboesia, pian vagy jaws, a T. endemicum a bejel, a T. carateum a pinta kórokozója. A jaws a trópusi erdők vidékén (Afrika, Kelet-ázsia, Dél-Amerika) őshonos, a pinta Közép-Amerikában, a bejel a félsivatagi tájakon endémiás (Froment 1993). A T. pallidum, T. pertenue és a T. carateum szerológiailag csaknem azonosak, ezért a szokásos syphilis kimutatási reakciók mindhárom kórképben pozitívak. A T. pallidum DNS-e a 150. pozícióban egyetlen bázispárban különbözik a többi treponémáétól (Kolman és mtsai 1999). A négy, igen közeli kórokozó által kiváltott betegség klinikai formái, tünetei, szervi elváltozásai különböznek (12. táblázat), ásatag anyagon mégsem egyszerű a differenciáldiagnózis. A treponematózisok közül Európában csak a syphilisnek van gyakorlati jelentősége, a többi kórforma csak elvétve fordul(t) elő. A jaws, bejel és pinta tünettanát részletes pathologiai jellemzését mellőzöm, elkülönítő kórismézésükre vonatkozóan a 12. táblázatra és 13. táblázatra, továbbá a syphilis paleopathologiájával foglalkozó fejezetre utalok.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero