A szerzett syphilis paleopathologiai kórismézése igen nehéz. Rendszerint egy-két csont betegszik meg, szemben a jaws-sal, amely mindig számos csontra terjed ki. A 20. század elejéig nem volt hatásos gyógyszere a vérbajnak, a korábbról származó pathologiai gyűjtemények kiváló lehetőséget nyújtanak a syphilises csontelváltozások tanulmányozására (Scheidegger 1989). A századelőn végzett megfigyeléseket a közelmúltban Capasso és DiTota (1993) újból közzétették. A 945 klinikailag és boncolással igazolt, kezeletlen syphilises közül 287 alkalommal az alsó, 103-ban a felső végtag, 264-ben az arckoponya, 179-ben az agykoponya, 98-ban a mellkas és mindössze 14-ben a csigolyák és medencecsontok mutattak elváltozást. Legtöbb nehézséget az orrüreg csontos váza destrukciójának elkülönítő kórisméje jelenti, ugyanis a tbc, lepra, jaws, syphilis, leismaniasis stb. hasonló képben nyilvánul meg (Manchester 1993). A kései csontelváltozás makroszkóposan heterogén, a szabálytalan destrukciótól a hyperostosisig terjed (Scheidegger 1989, Weber 1927). A tibia elülső felszínén megjelenő és a poroticus hyperostosishoz hasonló képet jellegzetesnek vélik kései syphilisre (Schultz 1993), noha mi veleszületett luesben találtuk meg (Ferencz és Józsa 1992). A syphilis, bejel, jaws okozta makroszkópos jeleket Rothschild és Rothschild (1993) hasonlították össze. A bejel csaknem kétszer gyakrabban okoz a tibian, a lues viszont háromszor annyi koponyán eredményez reakciót mint a bejel vagy a jaws. Érdekes módon valamennyi kórkép megkíméli a kéz és láb csontjait (13. táblázat). Legfontosabb differenciáldiagnosztikai jelnek azt tartják, hogy a lues egy-két csonton (esetükben 1,9), míg a jaws és bejel multiostotikusan jelentkezik (Rothschild és Heathcote 1993). Bár ma még gyakran a makroszkópos kép alapján mondják rá a leletre, hogy az elváltozás syphilises eredetű, ez az állapot tarthatatlan és félrevezető. Schultz (1993) szövettani vizsgálattal az eredeti corticalis és a periostealis felrakódás között jellegzetes határvonalakat talált, ugyancsak pathognomikusnak véli a periostealis felszínen a „párnaképződést”. A mikroszkópos (Weber 1927, Schultz 1993) elektronmikroszkópos, DNS analizis és rtg-vizsgálattal elkülöníthető a lueses, és egyéb eredetű csontkárosodás.