D-vitaminhiány – Rachitis – Osteomalacia. A D-vitamin-szükséglet kb. 90%-át a szervezet képes előállítani, kisebb részét a táplálékkal fedezi. A D vitamin és aktív metabolitjai szabályozzák a kalcium felszívódását, a kiválasztást és a parathormonnal, valamint a calcitoninnal együtt a vér kalciumszintjét. D-avitaminosis gyermekkorban angolkórt (rachitis), felnőttben csontlágyulást (osteomalacia) okoz. A normálisan fejlődő osteoid állomány nem mineralizálódik, a calcificatio elégtelensége, valamint a porcsejtek érési és degradációs zavara miatt az epiphysis túlburjánzik, a csont-porc határ kiszélesedik. Terhelés hatására mikrotörések keletkeznek, a testsúlyt viselő csontok (sípcsont, combcsont) elgörbülnek. A deformitás mértéke a rachitis súlyosságának, időtartamának és a csontokon bekövetkező mechanikai behatásoknak függvénye. Csecsemőkön a nyakszirtcsont ellapulása (craniotabes), a homlokdudorok túlnövekedése miatt, nagy kocka alakú koponya (caput quadratum) alakul ki, a bordák csont-porc határán a fokozott osteoid képződés létrehozza a „rachitises olvasó”-t, a szegycsont előreugrásának „tyúkmell” lesz a következménye. A járni tudó kisgyermeken elsősorban gerinc (lordosis), medence (lapos, vagy szűk medence) és az alsó végtagok görbülete (O-láb) jelzi az angolkórt. Felnőttek D vitaminhiányában a remodelláció szenved zavart, a felszívódás folyamatos, az újonnan képződő osteoid képtelen elmeszesedni. A csontok ellágyulnak, kontúrjaik változatlanok, de a mechanikailag elégtelenek, fragilisak, gyakori a medence deformálódása, a csigolyák és combnyak törése. Ásatag anyagban ritka az angolkór. Moller-Christensen (1958) 800 középkori dániai vázleleten 9 esetet, Gejvall (1960) a neolitikumtól a késő középkorig mindössze egyetlen angolkóros leletet talált Svédországban, Regöly-Mérei (1962) két római kori és két középkori esetről számolt be. Nemeskéri és Harsányi (1959) 0.7%-ról 2.5%-ra való emelkedést említenek a neolitikumtól a középkorig. Anyagunkban nem találtunk rachitist, még azokon sem, akiken a táplálkozási elégtelenség egyéb jeleit láttuk. Az angolkór a középkor végén öltött nagyobb mértéket és a 18-19. századi Angliában már a csontvázak 25%án kimutatható (Wells 1975).

A C-vitamin-hiány tünetei sokkal kifejezettebbek a növekedésben lévő gyermekeken. Az aszkorbinsav a kollagénképzés elengedhetetlen faktora, hiányában a kollagénfehérje elégtelenül hidroxilálódik, keresztkötéseinek száma csökken, a molekula nem alkot stabil rostokat. Az érfal permeabilitásában döntő szerepet játszó, nem rostképző IV. kollagén károsodik leginkább, a hajszálerek átjárhatósága növekszik, gyakoriak a scorbutos vérzések a csonthártya alatt, az ízületekben, fogínyben, valamint a fogak kilazulása, kihullása. A hibás kollagén miatt elégtelen az osteoid alapállomány képzése és bár a csont mineralizációja zavartalan, mégis jellegzetes elváltozás, a Möller–Barlow-kór lép fel. A végtagok ív alakban meggörbülnek, a bordákon kialakul a „scorbutos olvasó”, a csöves csontok epiphysise kiszélesedik, nagy vaskos porcszigetek burjánzanak a velőűr felé. C-vitamin-hiány többször lehetett, mint a rachitis. Möller–Christensen (1958) a már említett anyagon háromszor annyi scorbutosat talált, mint angolkórost, a férfi/nő arány 3:1. Wells (1975) a középkori angol-szász leleteken 2%-os előfordulást mutatott ki. Saul (1972) nagyszámú Möller–Barlow-kóros csontot ismert fel a guatemalai Szent Oltár emberáldozatainak maradványain. Maat (1982) a Spitzbergákon 1642-1800 között működött holland telep 50 csontváza közül 39-en talált Möller–Barlow-kórt. Anyagunkban – hasonlóan a rachitishez – C-vitamin-hiányos csontelváltozás sem fordult elő (Józsa és Pap 1990).