Vese-, húgyhólyag- és epekövek

Mind a vizelet, mind az epe túltelített, viszonylag csekély behatásra (pangás, gyulladás) az oldott anyagok kicsapódnak, követ képeznek. Az élettani viszonyok helyreállása után a kövek megkisebbedhetnek, többnyire azonban növekedni szoktak.

A vesekövek a kelyhekben, a pyelonban képződnek, előfordulnak pár mm nagyságúak és az egész üregrendszert kitöltő, 5–7 cm-es öntvényszerű képződmények. Kémiailag kalciumoxalát, kalciumfoszfát, magnézium-ammónium oxalát (struvit), húgysav, elvétve aminosav (cisztein) tartalmúak. Metszéslapjuk koncentrikus, a rétegek eltérő összetételűek lehetnek. A vese- és hólyagkövekben identifikálhatók a húgyutakat fertőző és a kőképződést megindító kórokozók (Nickel és mtsai 1985, Takeuchi és mtsai 1984). Előfordulásuk geológiai áreák és étkezési szokások szerint változó, a vesekő a húsfogyasztók, a hólyagkő a növényi táplálékon élők betegsége. Elsőként Bitschai (1951) az 1. dinasztia korából származó (Kr. e. 3100) kétoldali nephrolithiasist írt le vázleletben. Afrika más részein, a római garnizonok temetőiben és a hottentották területein egyaránt leltek veseköveket (Steinbock 1989). Európaszerte kerültek elő vesekövek a vaskor kezdetétől (Kr. e. 500 körül). Amerikában egy ősindián telepen (Kr. e. 3500–3000) bukkantak a legrégebbiekre (Steinbock 1989). Chilei múmiában ureterbe beékelődött követ észlelt Gerszten és mtsa (1995). Hazánkban nem ismertettek vesekövet régészeti anyagban. Az 1780-ban elhunyt, 68 éves váci férfi múmia boncolásakor találtam féloldali nephrolithiasist. A kő 35x22x20 mm nagyságú (129. ábra), 34 g súlyú, kémiailag kalcium foszfátot, kalcium karbonátot és magnézium-ammónium foszfátot tartalmazott, struvit, apatit és whitlockit kristályok formájában. Elektronmikroszkóppal sok fehérvérsejtet, vesemedencei hámsejteket, fibrinszálcsákat és kevés, olykor csillós pálcát láttam (130. ábra, 131. ábra, 132. ábra). Az ilyen összetételű és kristályszerkezetű kövek főként akkor alakulnak ki, ha a vesemedence gyulladását Proteus baktérium okozza.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_821/#m1359palp_821 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_821/#m1359palp_821)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_821/#m1359palp_821)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

129. ábra. Fehérvérsejtek (F) és sejttörmelék a vesekő törési felületén. Az inzerten a kő makroszkópos képe. 19. század, 60 éves férfi veseköve. SEM 6400× nagyítás

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_823/#m1359palp_823 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_823/#m1359palp_823)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_823/#m1359palp_823)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

130. ábra. A vesekőben viszonylag kevés kórokozó (B) és fehérvérsejt (F) mutatható ki. SEM 5430× nagyítás

 

A húgyhólyagkövek fiatalabb életkorban keletkeznek, kémiai összetételük eltér a vesekövekétől, lényegesen nagyobbak, olykor elérhetik a többszáz gramm súlyt. A vesekövek másfél-kétszer, a hólyagkövek tizenkétszer gyakoribbak férfiakban. Egyiptomban mind múmiákban, mind vázleletekben sokszor bukkantak hólyagkövekre, többnek magjában Schistosoma (Bilharzia) haematobium férget, vagy petéket mutattak ki (Ruffer 1910). Hazánk területéről eddig két hólyagkövet ismertettek. Az egyik bronzkori (Kr. e. 1800-500) adultus nő (Boross és Nemeskéri 1963), a másik 41-50 év közötti férfi medencéjében volt (Szalai és Jávor 1987).

Az epeköveket főként a bomlékony koleszterin és/vagy bilirubin építi fel, a sírban lassan szétesnek, többnyire csak múmiákban találhatók meg. A legősibb epekőre mükénei sírban (Kr. e. 1600–1500), egy 45–55 éves férfi vázleletében bukkantak (Angel cit. Steinbock 1989). Egyiptomi múmiákban boncoláskor és rtg-vizsgálattal egyaránt leltek epeköveket (Steinbock 1989, Gray 1967). Wei (1973) 2100 éves kínai múmiában észlelt cholelithiasist. Németországban Meroving kori (750 körül) sírokból, Franciaországban 10 századiakból kerültek elő epekövek. Egyik 1000–1200 között használt londoni temetőben 234 sírban, Észak-Amerikában 1000 prekolumbián sír közül hatban volt epekő (Steinbock 1989). Chilében egy férfimúmiában 23, egy nőiben pedig 63 db. koleszterinkövet számoltak össze (Munizanaga és mtsai 1978), szövődményt, epepangást, epeút tágulatot (Wei 1973) és epehólyag-gyulladást (Munizanaga és mtsai 1978) csak elvétve figyeltek meg. Kortárs bonctermi anyagban nőkben 3–5-ször gyakoribb az epekövesség, régészti leleteken ilyen differencia nem állapítható meg.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_827/#m1359palp_827 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_827/#m1359palp_827)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_827/#m1359palp_827)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

131. ábra. A macrophag sejt (M) felszínéhez coccusok (nyíl) tapadnak. SEM 4560× nagyítás

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_829/#m1359palp_829 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_829/#m1359palp_829)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_829/#m1359palp_829)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

132. ábra. Csillós baktérium, feltehetően Proteus mirabilis (P)a vesekőben. SEM 10200× nagyítás

Tartalomjegyzék

• Paleopathologia
• Impresszum
• Előszó
• Bevezetés
• chevron_rightI. Általános rész
  • 1. A paleopathologia tárgya és célja
  • chevron_right2. A paleopathologia forrásai
    • chevron_rightElsődleges források: emberi maradványok
      • A múmiák és a múmiakészítés
      • Spontán mumifikálódás. (Köznépi és mérsékelt égövi múmiák)
      • Jégmúmiák
      • Lápi holttestek
      • Csontvázmaradványok
      • Haj- és szőrmaradványok
      • Az emberi testben keletkezett kóros képződmények
      • Indirekt maradványok: lábnyomok, ujjlenyomatok
    • chevron_rightMásodlagos források: művészeti alkotások
      • A másodlagos források jelentősége
      • A történelem előtti korok barlangi festményei, szobrai
      • Prekolumbián indián alkotások
      • Ókori és középkori festmények, szobrok
  • chevron_right3. Anthropologiai vizsgálatok
    • A maradványok nemének megállapítása
    • A testmagasság becslése
    • A testtömeg becslése
    • Az elhalálozási életkor megállapítása
    • A termékenység becslése
  • chevron_right4. A paleopathologiai vizsgálatok módszerei
    • Makroszkópos vizsgálatok
    • chevron_rightMikroszkópos vizsgálatok
      • Szövettani vizsgálatok csontokon
      • Szövettani vizsgálatok múmia-szöveteken
      • Hisztokémiai és immunhisztokémiai vizsgálatok
      • Különleges mikroszkópos vizsgálatok (sztereomikroszkópia, polarizációs mikroszkópia, fluoreszcens mikroszkópia)
      • Elektronmikroszkópos vizsgálatok
      • Az in situ hibridizáció
      • Polimeráz láncreakció (PCR)
    • chevron_rightRadiológiai vizsgálatok
      • Röntgenvizsgálatok
      • A computertomográfia (CT) szerepe a paleopathologiában
      • Mágneses magrezonancia (MRI) vizsgálat
      • Ultrahang (UH) vizsgálatok
    • chevron_rightLaboratóriumi vizsgálatok
      • A lelet korának megállapítása
      • A vércsoport meghatározása
      • A fehérjék és aminosavak vizsgálata
      • A HLA csoportrendszer
      • Az anorganikus alkotórészek vizsgálata
      • A béltartalom vizsgálata
      • A kövek vizsgálata
      • Különleges műszeres vizsgálatok
      • Az endoszkópia
      • Az osteodenzitometria
  • chevron_right5. Pseudopathologia
    • A talaj és dekompozíció okozta eltérések
    • A mineralizáció okozta eltérések
    • A növények és állatok keltette elváltozások
  • chevron_right6. A paleopathologia kórisme lehetőségei és határai
    • A csontok és ízületek betegségeinek kórismézése
    • A csontokon „nyomot hagyó” kórképek
    • A csontokon felismerhető állapotok és szokások
    • A csontelváltozásból kikövetkeztethető tápláltsági állapot, lágyrészbetegségek
    • A múmiák vizsgálatával megállapítható betegségek
• chevron_rightII. Részletes rész
  • chevron_right7. Anatómiai variációk és fejlődési rendellenességek
    • Anatómiai variációk és kórtani jelentőségük
    • Fejlődési rendellenességek
    • Nem öröklődő (szerzett) fejlődési rendellenességek
  • chevron_right8. A csontok és ízületek betegségei
    • Csontsorvadással járó kórképek
    • A csonthypertrophia – csonthyperplasia
    • Forestier betegség (DISH)
    • Az osteoporosis
    • Csonttörés és csontgyógyulás
    • Csontgyulladások
    • chevron_rightElsődleges és áttéti csontdaganatok
      • A primer csonttumorok
      • Az áttéti csonttumorok
      • Daganatszerű csontelváltozások
    • chevron_rightAz ízületek gyulladásos és degeneratív elváltozásai
      • Az erosiv (rheumás) arthropathia
      • Osteoarthritis
      • A neurogén arthropathiák
      • A gennyes arthritis
      • Parainfectiosus (reaktív) ízületi gyulladások
    • chevron_rightA gerinc betegségei
      • A csigolyák fejlődési zavarai
      • Bechterew-kór
      • A csigolyaközti porckorong elváltozásai
      • Spondylarthrosis
      • Scheuermann-betegség
      • A gerinc kóros görbületei
    • A csontok és az ízületek tartási rendellenességei
    • A szűk medence és a pathologiás szülés őskórtana
  • chevron_right9. A fogazat betegségei
    • A fogazat rendellenességei
    • Rendellenes helyzetű és impactalt fogak
    • A fogak abrasiója
    • Fogszuvasodás
    • A fogágy betegségei
    • A fogkő
    • Fogászati beavatkozások
  • chevron_right10. Az orrmelléküreg(ek) és a fül betegségei
    • Arcüreg- és homloküreg-gyulladás
    • Középfülgyulladás, csecsnyúlványgyulladás
    • A hallócsontok kóros elváltozásai
  • chevron_right11. Koponyasérülés és trepanáció
    • Az arckoponya sérülései
    • Az agykoponya sérülései
    • chevron_rightA trepanáció
      • A koponyalékelés elterjedtsége és gyakorisága
      • A jelképes trepanáció
      • Koponyalékelés műtéti technikája
      • A koponyalékelések gyógyulása
      • A trepanáció célja
  • chevron_right12. A koponya alakváltozásai
    • A varratok csontosodási zavarai és következményeik
    • Betegségek okozta alakváltozások
    • Hydrocephalus
    • chevron_rightA koponyatorzítás
      • A koponyatorzítás elterjedtsége és gyakorisága
      • A koponyatorzítás módszerei
      • Kóros elváltozások torzított koponyákon A torzítás következményei
  • chevron_right13. A belbetegségek paleopathologiája
    • chevron_rightAz arteriosclerosis gyakorisága és lokalizációja múmiákban
      • Az arteriosclerosis paleopathologiai képe
      • A szívinfarktus és más szívbetegségek
      • Az arteriosclerosis következményei
      • Vese- és urogenitális betegségek
      • Tüdőbetegségek
      • Emésztőrendszeri betegségek
  • chevron_right14. A fertőző betegségek paleopathologiája
    • A tuberculosis paleopathologiája
    • A lepra őskórtana
    • A treponematosisok paleopathologiája
    • A syphilis (lues) paleopathologiája
    • A brucellosis paleopathologiája
    • A malária őskórtana
    • A heveny fertőző betegségek paleopathologiája
    • A parazitás (féreg-) betegségek paleopathologiája
  • chevron_right15. Táplálkozási zavarok
    • A táplálkozási zavarok indikátorai
    • Vitaminhiányos állapotok és következményeik
    • Az alimentaris mérgezések
  • chevron_right16. Anyagcsere- és endokrin betegségek
    • Az anyagcsere-betegségek
    • Vese-, húgyhólyag- és epekövek
    • Az endokrin betegségek
  • chevron_right17. A vérképző rendszer betegségei
    • Az anaemiák
    • A fokozott vérképzéssel járó belszervi betegségek
    • A leukaemiák
  • chevron_right18. A haj és a szőrzet betegsége
    • A haj (szőr) szerkezete
    • A haj (szőr) eltéréseiből kikövetkeztethető kórképek
    • A haj és szőr betegségei
    • A tetvesség
  • chevron_right19. A betegségek kora, eredete és gyakorisága
    • Az óvilági és az újvilági fertőző betegségek
    • Vírusok okozta betegségek
    • A baktériumok okozta betegségek
    • Rickettsiák okozta kórképek
    • A protozoonok okozta betegségek
    • Gombás megbetegedések
    • A nem fertőző mozgásszervi betegségek eredete
    • Környezetszennyezés, környezeti ártalmak
    • Foglalkozási ártalmak paleopathologiája
  • chevron_right20. Műtéti beavatkozások (a koponyalékelésen kívül)
    • Az amputáció
• Irodalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//