Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Az anaemiák

Vérszegénység többféle okból keletkezhet, a végeredmény és a kóros eltérések viszont ugyanazok: alacsony vörösvértest szám, a vérsejtek hemoglobin tartalmának változása, az erythrocytak alaki és nagyságbeli eltérései.

A hiány-anaemiákat valamilyen – a vérképzéshez szükséges – anyag (vas, réz, B12 vitamin, fólsav) hiánya (ami lehet táplálkozási elégtelenség, felszívódási és felhasználási zavar eredménye) idézi elő. A vashiányos anaemiát rendszerint a nem adequat táplálkozás, a csökkent vasfelvétel, ritkábban a vas felszívódási zavara, vagy egyéb belszervi betegség váltja ki. Minden esetben bekövetkezik a vashiány, ha a kisdedet 6–12 hónapos korában nem fogják vegyes kosztra, hanem (amint az régebben mindennapos volt), 2-3 éves koráig anyatejjel táplálják. A vasfelszívódás elégtelenségét idült gyomor-bélhurut, bélférgesség okozhatja. Akár gyermekkorban, akár felnőtteken következik be vashiány, a szervezet fokozott vörösvértest produkcióval igyekszik kompenzálni. A csontvelő hyperplasiássá válik, főként a homlok és falcsonton, a szemgödör falán (cribra orbitalia) megjelenik a góconként 4-5 cm2-nél ritkán nagyobb területű poroticus hyperostosis. Hiányanaemiákban a táplálkozási zavar egyéb jelei (Harris vonal, fogzománc hypoplasia stb.) is gyakran és halmozottan jelentkeznek. A B12 vitamin hiánya más típusú vérszegénységet okoz, de a csontvelői proliferatió mértéke és következményei megegyezhetnek a vashiányéval. Elkülönítő kórisme a vázanyag vastartalma alapján lehetséges (Fornaciari és mtsai 1981).

A haemolyticus anaemiákat a vörösvértestek fokozott pusztulása, fertőzés (malária), mérgezés, immunológiai zavarok, haemoglobinopathiák okozzák. A thalassaemiaban (szinonimák: Cooley anaemia, mediterrán anaemia, anaemia targetocytotica), a hemoglobin α-, vagy β-láncának képződési zavara miatt a normális A helyett F hemoglobin termelődik. A vörösvértestek tárcsa alakúak, élettartamuk rövid. A betegekben kiterjedt, sok csontot érintő poroticus hyperostosis alakul ki, a koponya csontjain a gócok területe meghaladja a 8–10 cm2-t. A medencén és csöve csontokon demineralizáció, osteonecrosis, pathologiás törés is előfordul. Az epiphysis fugák gyakori, idő előtti, aszimmetrikus záródása miatt a két végtag között 3-4 cm-es hosszdifferencia is létrejöhet (Hershkovitz és mtsai 1992). A thalassaemia a Földközi-tenger partmenti 40–100 km-es zónájában endémiás, más vidékeken csak behurcoltak fordulnak elő. Az egyetlen hazai eset a római korban, a Mediterrániumból kerülhetett a Kárpát-medencébe (Szalai és mtsai 1985). Angel (1964) szerint a bronzkori görög és ciprusi leleteken gyakori csontelváltozásokat a thalassaemia okozta. A kóros gén azért dúsult fel, mert a Cooley anaemia bizonyos védettséget jelent a maláriával szemben, a nem thalassaemiások nagy része váltóláz miatt elpusztult, populációjuk kiszelektálódott.

A sarlósejtes anaemia (szinonimák: drepanocyter anaemia, sickle-cell anaemia) szintén genetikus kórkép, a hemoglobin α-lánc szerkezeti zavara miatt A helyett S hemoglobin képződik. A sarló alakú vérsejtek, alkalmatlanok a plasmodiumok szaporodására, ezért a kór védelmet nyújt a váltólázzal szemben. A nyugat-afrikai lakosság vándorlása terjesztette el a Mediterránium déli peremén. A thalassaemia és sarlósejtes anaemia gyakorisága fordított, ahol több a thalassaemiás, kevés a sarlósejtes anaemia és viszont. A drepanocyter anaemiában gyakori a poroticus hyperostosis és több, de nem kórjelző elváltozás észlelhető a medence és végtagcsontokon. A hiányanaemiák, thalassaemia és sarlósejtes anaemia elkülönítését, Hershkovitz és mtsai (1997) morfológiai jelek alapján végzik, Ascenzi és mtsai (1985) a csontokból kivont hemoglobinból identifikálják az A, S, F stb. típusú molekulákat.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero