Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A haj (szőr) szerkezete

A hajszálak átmérője (0,06–0,20 mm) nemcsak személyek szerint, hanem azonos egyén életkorától, hormonális státuszától függően is eltérő lehet. Az europidok és mongolidok haja egyenes, merev, keresztmetszete kör, a hullámosé ellipszis, a göndöré babszem alakú. Három rétegből áll (Gábor és mtsai 1978), kívülről a tetőcserép módjára egymásra illeszkedő, lapos, élettelen sejtek egysoros rétege, a kutikula borítja, fő tömegét a kéregállomány teszi ki, tengelyükben a hajhagyma felőli végen, világos, sokszögű sejtekből szerveződő velőállomány helyezkedik el (135. ábra). A szőke-barna-fekete hajban különböző mennyiségű és szemcsenagyságú, de kémiailag azonos festékanyag, a melanin, a vörösben a rodokeratid fordul elő. A múmiák és olykor az eltemetett hajak vörösek a melanin oxidációja miatt. Az ősz szálakban nincsen festék, velőállományban apró levegőbuborékok halmozódnak. A hajszálat képező szarumassza fő komponense a keratin, nem egységes anyag, hanem a személyre jellemzően, örökletesen különböző és az élet folyamán nem változó, nyolc immunológiai típusa különíthető el (Gerhard 1987). A keratin típusoktól független vércsoport anyagokat (AB0, Rh, MN, P stb.) is tartalmaznak a szőrszálak. Santora és mtsai (1980) a hajból és csontokból végzett vércsoport-meghatározást családfakutatásra használták. A haj keratin-típusának és vércsoport tulajdonságainak detektálásával elkülöníthető az emberi és állati szőrmaradvány, a kémiai, mikroszkópos és DNS vizsgálat pedig alkalmas személyazonosításra (Józsa és Pap 1989).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero