Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

19. A betegségek kora, eredete és gyakorisága

A paleopathologiai kutatások talán legizgalmasabb része annak felderítése, hogy egy-egy kór milyen földrajzi környezetben, mikor lett emberi betegséggé? A vizsgálódások még csak az elején tartanak, korábban jószerivel kizárólag a fertőző betegségek eredetével foglalkoztak, a legutóbbi években vetődött fel, hogy néhány nem fertőző megbetegedés (Dupuytren-kór, rheumás ízületi gyulladás, pirofoszfát arthritis stb.) szintén körülírt áreákban, meghatározott népcsoportokon kezdődött.

Az emberiség bölcsője Afrika, ám viszonylag korán benépesült Ázsia és Európa is. Az összefüggő kontinensektől – jóval az ember megjelenése előtt – elszakadt Észak és Dél-Amerika, Ausztrália, Polinézia-Melanézia szigetvilága. Kolonizációjukat aránylag későre, az Amerikai kontinensekét kb. 20 000, Ausztráliáét 30–35 000 évvel napjaink előttire teszik. A kutatók többsége úgy véli, hogy Észak-Amerika a Behring szoroson át Ázsiából, Dél-Amerika főként a Melanéz-Polinéz szigetvilág felől, Ausztrália a délkelet-ázsiai szigetvilágon keresztül kapta első lakóit. A korábban lakatlan kontinensekre bevándorlók „magukkal vitték” eredeti lakhelyeik egyes betegségeit, mások nem kerültek át, az idegen környezetben új kórképek alakultak ki. A jégkorszak végén (amikor a tengerek szintje jelentősen emelkedett) megszűnt az oda-vissza vándorlás lehetősége, az Újvilág a 15. század végéig izolálódott, további 250 évvel később indult meg a népesség-csere az Óvilág és Ausztrália között, azaz az újkor hajnalán kezdődött és napjainkig tart a betegségek kicserélődése.

Az Óvilág és Újvilág, valamint Ausztrália gazdasági-társadalmi fejlődése jelentősen különbözött. Az előbbiben a kutya, juh, kecske, szarvasmarha, stb. megszelídítése azt eredményezte, hogy az emberi megbetegedések köre a korábban csak állatokon előforduló kórképekkel bővült. Dél-Amerikában a láma, alpaka, tengeri malac és a pulyka lettek háziállatok, Észak-Amerikában és Ausztráliában pedig nem is alakult ki állattenyésztés. Az Óvilágot képező három kontinens hatalmas területein az eltérő éghajlati, geológiai és biológiai feltételek következtében eltérő nyavalyák keletkeztek. A jelentősebb migráció Nagy Sándor indiai hadjáratával kezdődött, majd a főként kelet-nyugati irányú népvándorlással folytatódva, a gyarmatosítással és a 20. századi forgalommal együtt oda vezettek, hogy a korábban viszonylag szűk területek endémiás betegségei szétterjedtek valamennyi földrészre. Számos óvilági pathogén ágens sem Amerikában, sem Ausztráliában nem fordult elő (lepra, brucellózis, malária kórokozói), másoknak a vektorai meghatározott környezetben élnek, ezzel jó néhány kór (álomkór, vírusos agyvelőgyulladások) előfordulási helye behatárolt. A fertőző betegségek terjedését a népsűrűség, a táplálkozási viszonyok (a termesztett és fogyasztott növények köre, az állati eredetű fehérjék fogyasztása, kannibalizmus), a higiénés körülmények (ivóvíz, csatornázás, személyi higiéné stb.) és nem utolsó sorban a népesség genetikai sajátosságai befolyásolták.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero