Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Környezetszennyezés, környezeti ártalmak

Az anthracosis (korom, szénártalom), Egyiptomban (Cockburn és mtsa 1975) és Dél-Amerikában (Brothwell és mtsai 1969) évezredek óta mindennapos, a zárt térben történő tüzelés miatt. Valamennyi jégmúmiában kimutatható, amit a jégkunyhókban folytonosan égő mécses rovására írnak (Zimmermann és mtsa 1981). A Herculaneumban talált személyek 11,6%-ában a bordák pleurális oldalán subperiosteális csontapposiciót figyeltek meg, amit az állandó és nagyfokú légszennyeződés következményének tart Capasso (2000).

A 18–19. században elhunyt, valamennyi mumifikálódott tetemben találtunk anthracosist, függetlenül attól, hogy életében milyen társadalmi réteghez tartozott (140. ábra). A szén(korom-) ártalom viszonylag enyhe elváltozás, jelentőssé akkor válik, ha egyéb légzőszervi betegség (idült tüdőtágulat, porártalom, tuberculosis) is társul hozzá. A világítási, fűtési technika nemcsak korommal, hanem mérgező gázokkal, korpuszkuláris részecskékkel is telitették a lakóhely levegőjét.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_916/#m1359palp_916 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_916/#m1359palp_916)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_916/#m1359palp_916)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

140. ábra. Emphysema és anthracosis 71 éves férfi múmiájának tüdejében. HE festés Idült tüdőtágulat és vaslerakódás (nyíl) 72 éves, 18. századi férfi múmia tüdejében Berlinikék-reakció, eozin kontrasztfestés. Mindkét kép 100× nagyítás

A szilikózis tüdőhegesedést, a légzőfelület csökkenését és végső soron légzési elégtelenséget eredményez, gyakran társul tuberculosissal. Nerlich és mtsai (1995) Kr. e. 950 körül elhunyt egyiptomi múmia anthracoticus tüdejében kettősen törő porszemcséket (valószínűleg szilíciumdioxid) is kimutattak, ám a porártalomhoz nem csatlakozott számottevő hegesedés. A köznépi múmiákban, és II. Punt király tüdejében is fibrosist igazoltak, ez utóbbinak sziliciumdioxid tartalma tizenegyszer magasabb volt, mint a nem heges tüdőké. Bár a szilikózis elsősorban a bányászok és kőfaragók betegsége, de talán a sivatagi porral szennyezett levegő is okozhatta az Egyiptomban nem ritka megbetegedést (Zimmermann és mtsai 1981).

Az ólom alacsony koncentrációban is gátolja a hemoglobinképzést, mozgászavarhoz vezető ideggyulladást, bélfájdalmat (ólomkólika) és termékenységi zavarokat idéz elő. A Római Birodalomban nem csak az ólommázas edényeket használták, hanem bőven éltek az ólomtartalmú kozmetikumokkal is, aminek következtében, elsősorban Itáliában, de szinte az egész impérium területén idült ólommérgezésben szenvedtek. Itáliában találtak 2 200–10 000 ppm ólomtartalmú skeletonokat, a korabeli Britanniában 74–385 ppm értékeket mértek (Waldron és mtsai 1979). A rómaiak alacsony termékenységét és végső soron a birodalom hanyatlását sokan a polgárok idült ólommérgezésének tulajdonítják (Gilfillan 1965, Nriagu 1985). Dánia területén Kr. e. 4000 és Kr. u. 1700 között elhaltak csontjai a viking-kor végéig ólommentesek, ezt követően folyamatosan emelkedett és 1940 körül 10 ppm értékkel tetőzött, ám mindössze ezrede volt egyes római vázakénak (Grandjean és Holma 1978). A skeletonok magas higanykoncentrációja arra utal, hogy azokat a személyeket higanykészítményekkel kezelték, olykor meg is mérgezték. Az 1500-as évek előtt egyáltalán nem, vagy csak 2–3 ppm mutatható ki, ám a 16. század végétől a 19. század közepéig gyorsan emelkedett a jelentős higanymennyiséget tartalmazó csontvázak száma, jelezvén, hogy a syphilist higanyvegyületekkel próbálták gyógyítani (Aufderheide 1989). Az ókori görögök csontjaiban gyakran észlelt magas ezüsttartalmat, elsősorban foglalkozási ártalomnak (ezüstbányász, ezüstműves) gondolják, bár ez a magyarázat nem túl meggyőző.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero