Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Az amputáció

A végtag, vagy egy részének elvesztése egyaránt megtörténhetett harci cselekmény, büntetés, vagy gyógyító célú beavatkozás következtében. Az írásos emlékek sokszor számolnak be különböző eredetű csonkolódásokról, a képzőművészeti alkotásokon is szép számmal feltűnik amputált, művégtagot viselő személy (Thornwald 1962), de az ásatag anyagban meglehetősen ritkák az ilyen leletek. Az amputációkor megnyíló velőüreg vége kb. két hét alatt kötőszövetesen lezáródik, hónapok elteltével csontos callus képződik (Steinbock 1976). Gray (1966) a Ptolemaioszi korból (Kr. e. 330–100) származó múmia rtg-vizsgálatakor vette észre, hogy a csukló fölött pár centiméterrel amputálták a kezet, s ujjakkal ellátott kézprotézist készítettek. Weaver és mtsai (2000) római kori femur-csonkolást, a műtéti terület gennyes osteomyelitisét ismertették. Peruból olyan váz került elő, amelyen a bal humerust a felső harmadában csonkolták (Merbs 1989). A dániai Odenseben egy 60 év körüli férfin, a boka fölött 10 cm-rel amputált, gyógyult lábszárcsonkot találtak (Jakobsen 1979). Ez vélhetően traumás eredetű, ugyanis a bal felkarcsonton jó helyzetben, a bal femuron rövidüléssel gyógyult törése is volt. Möller-Christensen (1961) középkori temető leletei között hosszan túlélt lábszár-amputációra bukkant. Hazai földből – tudomásunk szerint – még nem került elő olyan csontváz, amelyen a túlélt amputációt lehetett volna megállapítani. Megtévesztő címe („Könyökamputáció 2000 éves, kelta kori leleten”) ellenére a Dóka és mtsa (1968) által publikált eset nem valódi amputáció, hanem postmortális csonkolás, a levágott végtagrészt a tetem másik oldalára helyezték.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero