Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei


A maradványok nemének megállapítása

A lelet nemének kiderítése morfológiai vagy kémiai eljárásokkal történhet. A felnőttek és gyermekek (újszülöttek) nemének elkülönítése az eltérő anatómiai jelek felhasználásával lehetséges. A magzatokét (ha erre nagy ritkán szükség van) az incisura ischiadica maior szélessége, a gyermekekét és serdülőkét a fogak elmeszesedésének és a postcranialis vázrendszer érésének fokozatai alapján állapítják meg. A vázcsontok érése a két nemben eltérő, a fiúké később, a leányoké korábban, viszont a fogazat teljes kifejlődése nagyjából azonos időben következik be. Gyermekeknél (a fiúkra kidolgozott sztenderdek alapján), a fogazatból és a hosszú csövescsontokból külön-külön meghatározzák az életkort, s ha a két becslés eredménye megegyezik, akkor nagy valószínűséggel fiú, amennyiben lényegesen eltér, leány. A serdülők neme kb. 60–70%-os biztonsággal mondható meg. A felnőttek nemének megállapításakor valamennyi csontot vizsgálják, de leginkább a medence anatómiai sajátosságaira támaszkodnak. Amennyiben a teljes medence rendelkezésre áll, közel 100%-os biztonsággal, ha a medence hiányos, töredékes, akkor más jellegekből következtethetünk a nemre, csökkent megbízhatósággal. A különbségek részben méretbéliek, részben a funkció eltérés adta formaiak. A férfiak csontjai hosszabbak, robusztusabbak, a csonttarajok, izomtapadási helyek erősebben fejlettek. A szerkezeti eltérések a terhesség és szülés miatt a medencecsontokon kifejezettek. Nőkben mind a nagy-, mind a kismedence valamennyi átmérője nagyobb mint a férfiaké. A csípőcsont és ülőcsont közötti bemélyedés (incisura ischiadica) nőkön szélesebb, 60 fokos szöget képez, a férfi medencén 30 fok körüli. A keresztcsonthoz ízesülő terület férfiakon lapos, nőkben domború. A női szeméremcsont hosszabb, szárai közötti rés nőkön tompaszögű (100 fok fölött), a férfi medencén hegyesszögű (60 fok körüli). A koponyacsontok vizsgálatával kevésbé pontos a nem meghatározása, mégis sokszor erre kényszerülnek. A férfikoponyán az izomtapadási helyek vaskosabbak, a torus supraorbitalis mindig megtalálható, űrtartalma 120–150 ml-rel, tömege 150–200 g-mal nagyobb. A női homlokcsont meredekebb, a férfié laposabb. Bár különbségek a koponyán nem annyira kifejezettek mint a medencén, mégis 70–80%-os valószínűséggel állapítható meg a nem. A férfiak csípőízületi vápájának átmérője 50 mm fölötti, a nőké 45 mm körüli. A combcsont fejének diamétere férfiban 48 mm-nél nagyobb, nőkben ritkán haladja meg a 43 mm-t. Különbség mutatkozik a femur, humerus, tibia, radius stb. hosszában, a combnyak szög meredekségében is. Acsádi és Nemeskéri (1970) a koponyán 16, a fogakon 3, a medencén 9 olyan jelet írtak le, amelyeket figyelembe kell venni a nem meghatározásánál.
Bár a jó megtartású vázleletek neme a morfológiai jelek alapján 95% fölötti pontossággal állapítható meg, mégis szükséges olyan eljárás, amivel az anthropologiai eredmények ellenőrizhetők, továbbá amely olyankor is alkalmazható, amikor a töredékes csontleletek nem teszik lehetővé az alaktani értékelést. Pucher és mtsai (1941) ismerték fel, hogy a csontok citráttartalmában jelentős különbség tapasztalható férfi és nő között, a differencia évszázadok alatt sem változik. A citráttartalom a szervezet tüszőhormonszintjével mutat összefüggést, ezért csak a szexuálisan éretteken alkalmazható, a 16–60 év közöttieken 65–70%-os biztonsággal mutatja a nemet.

Paleopathologia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave