Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A testtömeg becslése

A testtömeg becslése azért ütközik nehézségbe, mert azonos méretű csontokon, eltérő lágyrészmennyiség, főként pedig zsírszövet helyezkedhetett el. Debets 1967-ben ismertette eljárását, amely szerint a csontváz tömegéből és a végtagok hosszából következtetni lehet a testsúlyra. A módszert 22 eurázsiai és óceániai populáció recens elemeinek csontozatán dolgozta ki, nem lévén tekintettel arra, hogy a történeti anyagban szinte sohasem lehet begyűjteni valamennyi csontot. Tóth (1987) módosította és az ásatag anyag testtömegének becslésére is alkalmassá tette úgy, hogy a végtagok (vagy ha ezek is hiányosak, akkor a bal alsó végtag) hosszú csövescsontjainak tömegét határozta meg és ezekkel az értékekkel végezte számításait. Közel kilencszáz (458 férfi és 428 nő), az újkőkortól a 11 századig élt személyek vázanyagából kísérelte meg a testtömeg megadását. Eredményei szerint az avar nők testmagassága átlagosan 151,7–152,6 cm, testtömegük pedig 51,8–54,6 kg közötti, a 11. századi magyar nőké valamivel nagyobb, 154,5–155,5 cm, testsúlyuk 52,8–54,6 kg lehetett. A testtömeg becslése több bizonytalansági tényezőt hordoz magában mint a testméretek, vagy a nem meghatározása. Az egyedek aktuális testsúlyának kiszámítására nem alkalmas, de nagyobb populációk átlagos testtömegének becslésére megfelelőnek látszik.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero