Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Az in situ hibridizáció

A diagnosztikus hisztopathologia egyik legmodernebb módszere, amely a múmiaszövetek vizsgálatára is alkalmas. Az in situ hibridizáció specifikus DNS-, vagy RNS-szekvenciák metszetekben történő feltüntetésére szolgál, lehetővé teszi a génaktivizáció, a génreguláció zavarainak, vírusinfekcióknak kimutatását, baktériumok fajspecificitásának meghatározását (Bewtra és mtsai 1994). Az in situ hibridizáció történhet nyers, fixálatlan anyagból és elvégezhető fixált, paraffinba ágyazott szövetekből is. A megfelelő előkezelés után, a hibridizációt akadályozó fehérjeburkot kell eltávolítani, Pronáz és/vagy Proteináz K enzimmel. Az emésztést követően denaturálás, majd maga a hibridizáció történik a megfelelő DNS- vagy RNS-próbával. A hibridizálás után mosás és blokkolás, végül a vizualizálás következik (Szentirmay és mtsa 1992). A technika meglehetősen bonyolult, sok nehézséget és buktatót rejt magában, ezért csak olyan laboratórium vállalkozhat régészeti anyag in situ hibridizációjára, amelynek a recens anyagon nagy gyakorlattal rendelkezik. Az in situ hibridizáció specificitása igen nagy, szenzitivitását számos tényező befolyásolja. Szövettenyészetekben akár 1-2 víruskópia elegendő, de őskórtani anyagban legalább háromnégy nagyságrenddel több repetitív kópia szükséges a kimutathatósághoz. A paleopathologiában egyre gyakrabban használják, múmiák vírusfertőzéseinek és a kórokozók azonosítására.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero