Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Röntgenvizsgálatok

Lényegtelen eltérésekkel megegyeznek az orvosi gyakorlatban végzett rtg-vizsgálatokkal. Olykor egyszerűbb a csontokon mint az élőkön, mert nem csak a szokásos beállításokban (ap = anteroposterior, pa = posterior-anterior, oldalirányú stb.) készíthetők felvételek, hanem olyanok is, amelyek élő emberen kivihetetlenek (pl. a koponyáról cranio-caudalis irányú). Ezzel szemben több módszer, (pl. kontrasztos, kettős kontrasztos stb.), paleopathologiai anyagon nem, vagy csak korlátozottan végezhetők.

1. A rtg. átvilágítást kevesen használják, noha ez a legolcsóbb és legnagyobb anyagon kivitelezhető technika. Valamennyi vizsgálatra kerülő csontot átvilágítunk, függetlenül attól, hogy a makroszkópos kép alapján felmerül-e a kóros eltérés gyanúja? Ezzel az egyszerű szűrővizsgálattal 40–60%-kal növekszik a kóros elváltozások száma, további elemzés válik szükségessé, ami pontosítja kórisménket. Máskor a röntgenmorfológiai eltérések mennyiségi kimutatása a cél, pl. amikor egy adott temető összes csöves csontján fellelhető Harris-vonalak számát és elhelyezkedését, csontonkénti megoszlását regisztráljuk.

2. Rtg-felvételt az átvilágításkor talált váratlan vagy bizonytalan leletekről, valamint a biztosan kóros elváltozásokról készítünk. Ez nemcsak diagnosztikus értékű dokumentáció, hanem további finomabb analízisre (pl. a rtg. kép mikroszkópos vizsgálatra) is alkalmas. A felvételi technikában a szokásos beállításokat használjuk, beleértve a speciális (pl. arcüreg) pozíciókat is.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_228/#m1359palp_228 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_228/#m1359palp_228)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_228/#m1359palp_228)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

31. ábra. Mikroradiográfiás felvétel 10–12. századi sarokcsont 2-3 mm vastag szeletéről. Kitűnően felismerhető a csont trajektorális szerkezete

3. Mikroradiográfia előnyösen alkalmazható vékony (pár mm-es) csontszeleteken, s ezzel a rtg. vizsgálat egyik hátránya (a summatio, azaz a különböző rétegek egymásra vetülése) részben kiküszöbölhető (31. ábra). Ahol csontcsiszolat és/vagy szövettani metszetek készítésére van lehetőség ott a mikroradiográfia szerepe alárendelt.

4.. Xeroradiographia alkalmával a lágy rtg. sugarak a lágyrészeket, és azok pathologiás eltéréseit ábrázolják. A xeroradiographia speciális rtg-készüléket igényel, a napi orvosi gyakorlatban sem rutin eljárás, a paleopathologiában is csak néhány alkalommal, múmiák vizsgálatára használták (Middleton és mtsai 1992). A modernebb képalkotó módszerek kiszorították a xeroradiographiát.

5. Kontrasztanyagos rtg-felvétel a diagnosztikában (pl. gyomor – epehólyag, vese – húgyutak radiológiai ábrázolása, angiográfia stb.) mindennapos. A paleoradiológiában a belszervek vizsgálatára nincs mód, a sugárfogó anyag használata jószerivel csak a csontfis tulák, csonttályogok esetében lehetséges. A paleoradiológia speciális igényeinek megfelelő fistulográfiás módszert dolgoztunk ki (Józsa és Ferencz 1991), amellyel sikerrel tüntettük fel a csonttályogokat és sequestereket (32. ábra).

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_233/#m1359palp_233 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_233/#m1359palp_233)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_233/#m1359palp_233)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

32. ábra. 12–13. századból származó tibia. a) Tengelyeltéréssel gyógyult tibia rtg-felvételén vaskos callus látszik. b) A sipolyjáraton át kontrasztanyaggal feltöltött csont velőüregében kiterjedt tályogrendszer (csillag) ábrázolódik a rtgképen. b) A felfűrészelt csontban a hídcallus két oldalán elhelyezkedő tályogüregek figyelhetők meg

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_235/#m1359palp_235 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_235/#m1359palp_235)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_235/#m1359palp_235)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

33. ábra. A koponyagödrök arányainak és a clivus dőlési szögének (α) megállapítása rtg-képek alapján. A= elülső scala, M = középső scala, P = hátsó scala

6. Quantitativ radiológiát főként az osteoporosis diagnosztikájában, a csontok robuszticitásának vizsgálatában, egyes paraméterek meghatározására használják. Ilyenkor a standard röntgenfelvételeken értékelik a csontok szerkezetét, a corticalis és szivacsos állomány arányát, méreteit. Elsőként Barnett és Nordin (1960) vezették be a később róluk elnevezett quantitativ eljárásokat. A II. metacarpus közepén, valamint a femur diaphysis közepén megmérik a teljes csontvastagságot, a velőűr és corticalis arányát, s ezekből az értékekből viszonyszámot számolnak. Az ép metacarpuson ez az arány 0,49, femuron 0,60. Meema és Meema (1963) a radiust ajánlják hasonló mérések elvégzésére. Az ugyancsak Barnett és Nordin által ajánlott biconcavitási mutató megállapításakor a II. lumbális csigolya oldalirányú felvételén mérik a csigolyatest minimális és maximális magasságát, s ezekből számítanak indexet. Ha ez az érték 0,80 alá csökken, akkor biztonsággal kórismézhető az osteoporosis. Ezek a viszonyszámok izolált, felfűrészelt csontokon, a csigolyán pedig felfűrészelés nélkül is meghatározhatók. A Singh index a combnyak ap. felvételén a trajektorális rendszer meglétét vagy megfogyatkozását, illetve felszívódásának mértékét fejezi ki. A quantitativ radiológiai eljárások veszítettek jelentőségükből, amióta mind kiterjedtebben használják az osteodenzitometriát.

A röntgenfelvételeken sok, egyéb mennyiségi meghatározás is elvégezhető. A torzított craniumokon a koponyaalap arányainak, a clivus dőlési szögének mérése Moss (1958) nevéhez fűződik. A koponyacsontok vastagságának regisztrálásával hyperostosis frontalist (33. ábra), a töröknyereg területének mérésével hypophysis daganatot kórisméznünk (Józsa és Pap 1994).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero