Az eltemetett csontokon a korhadás utánozhatja a kórost. A koponya belvilágában az érbarázdák kiszélesedését, a Paccioni gödrök megnagyobbodását fokozott koponyaűri nyomásnak vélhetjük, alaposabb megfigyeléssel azonban kideríthető, hogy csak terjedelmük (felületük) és nem mélységük növekedett. A csigolyáknak a gerinccsatorna felől kezdődő korhadása daganat áttétet, discitist színlel, differenciálásuk mikroszkópos vizsgálatot igényel. Az elmésztelenedett csövescsontokon a talaj nyomása következtében szabálytalan, aszimmetrikus görbületek, a calvárián behorpadás, a koponyán (mesterséges torzítást, esetleg rachitises plagiocephaliát utánzó) deformálódás alakulhat ki. A talaj nyomására a csont folytonossága bárhol megszakadhat, a gyakori postmortális macrofracturát a tört részek felszínének tüzetes áttekintése, az apró csontcsipkék pontos összeilleszthetősége az esetek nagy részében szemmel is felismerhetővé teszi. Jóval bonyolultabb a microfractura eredetének tisztázása. A postmortalis törésvonal a csont kollagénvázának egységei mentén jön létre (szemben az in vivo keletkezettekkel, amelyek a vázelemek károsodásával járnak). A kollagénszerkezet polármikroszkópos vizsgálatával a postmortális mikrofractura elkülöníthető az életben keletkezett sérüléstől (Schultz 1986). A csontfelszín erodálódása, a corticalis lyukacsossá válása periostitis, vagy enyhe poroticus hyperostosis benyomását kelti. Máskor a felszínen originális csontszerkezet látható, ezt borítja a viszonylag éleshatárú, finomszemcsés, olykor kristályosodott réteg. A néha csak 50-100 μm vastagságú felrakódás mosással, mechanikus tisztogatással nem távolítható el a talaj cementálódása miatt. A gyakori kép felületes szemlélődéssel periostitisnek vélhető, de mikroszkóposan könnyen elválasztható a csontkéreg és a rárakódott réteg. Előfordul, hogy a felrakódáshoz microfracturák társulnak, s az is, hogy talajrészecskék kerülnek és kristályosodnak a preformált csatornákba, törési résekbe, ami pásztázó elektronmikroszkóppal mutatható ki.