Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A csonthypertrophia – csonthyperplasia

A csonthypertrophiát és hyperplasiát a fokozott felépítés és/vagy csökkent lebontás hozza létre. A kiváltó ok sokféle: hormonális (Morgagni–Stewart–Morel-szindróma), keringési zavar, mérgezések (flour, foszfor), idült gyulladás, fokozott megterhelés, hypervitaminosis, vérképzőszervi betegség, néhány esetben ismeretlen az etiológia.

Hormonális hyperostosis leggyakrabban a 40 éven felüli nők Morgagni–Stewart–Morel- szindrómájában alakul ki. Főbb tünetei (magasvérnyomás, fokozott szőrnövekedés, cukorbaj, hyperostosis) közül ásatag anyagon a homlokcsont, olykor valamennyi boltozati csont megvastagodása ismerhető fel. Hormonális okokra vezethető vissza az acromegaliában észlelhető csonttúltengés, amelynek jellegzetessége, hogy az acralis részeken a hypertrophia mellett alaki eltérések is megfigyelhetők. Az sem ritka, hogy az egyik csonton hyperostosis, a másikon kifejezett csontritkulás és fractura mutatkozik. Ha a növekedési hormon túlprodukciója az epiphysis fugák záródása előtt lép fel, akkor óriásnövés, robusztus csontozat keletkezik, ám a körülirt osteoporosis miatt gyakoriak a gyógyult törések.

Idült keringési és/vagy légzési zavar idézi elő az osteopathia hyperplasticanak nevezett csonttúltengést, elsősorban a kéz és láb ujjperc-csontjain. A corticalis megvastagodása, a végperc körömnyúlványának bunkószerű kiszélesedése un. dobverő-ujjakat eredményez. A csontkéreg lemezes hyperplasiája mind rtg-képen, mind szövettanilag jól látszik. Őskórtani anyagban alig észlelik, mert az ujjperccsontok ritkán kerülnek elő (Gladykovska-Rzeczynka 1993).

A mechanikus eredetű csonttúltengés legegyszerűbb eseteiben az erősebben használt domináns végtag csontjainak kerülete és hossza 5-8 mm-rel nagyobb lehet, a fiziológiás adaptáció következtében.

Az enthesopathia, vagy insertios tendopathia túlterheléses hyperostosis, amely az izom és íntapadási helyeken alakul ki, férfiakon tízszer gyakrabban. Az insertios areában tarajos csontkinövések keletkeznek, megnövelik a junctio felületét, az ín-izom húzóereje nagyobb területen hat a csontra. A calcaneuson az Achilles ín insertios régiója akár tízszeresére is megnövekedhet (Józsa és Pap 1996). A csontkinövésekben a corticalis elvékonyodása, a szivacsos állomány gerendáinak az ín húzásának irányába történt átrendeződése és hyperplasiája figyelhető meg (37. ábra, 38. ábra). Az elektronmikroszkópos képben (39. ábra, 40. ábra, 41. ábra) a csontfelszín kollagén hálózatának feldúsulása, a csonttarajok csúcsán pedig nyílások látszanak, amelyekbe az ínrostok insertálódnak (Józsa és Pap 1997). Enthesopathia elsősorban 20-60 év közöttieken lép fel, a seniumban ritka (Józsa és mtsai 1991). Dutour (1986) két szaharai populáció közül az egyikben nagyszámban, a másikban ritkán talált enthesopathiát és arra következtetett, hogy az előbbiek sokat gyalogoltak, futottak. Feltűnő, hogy Regöly-Mérei (1962) csak két avarkori esetet említ. Ezzel szemben munkacsoportunk két, 10–11. századi temető anyagában 16, illetve 33%-ban talált enthesopathiát, legtöbbször a sarokcsonton, csökkenő gyakorisággal a femuron, patellán, a felkar és alkar csontjain, olykor több csonton egyszerre is (Józsa és mtsai 1991). Úgynevezett lovaglóizom-elváltozást viszont csak két esetben láttunk (42. ábra).

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_358/#m1359palp_358 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_358/#m1359palp_358)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_358/#m1359palp_358)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

37. ábra. Tarajos csontkinövés (enthesopathia) az Achilles-ín tapadásánál a sarokcsonton (nyíl). 30–40 éves férfi, 9–11. századi lelet. Sztereómikroszkópos felvétel 10× nagyítás

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero