Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Csontgyulladások

Csonthártya, csont és csontvelőgyulladás többféleképpen jöhet létre. Amilyen sokféle a pathomechanizmus, éppen olyan sokrétű a csontgyulladás megjelenése, pontosabban az ásatag csontokon észlelhető morfológiai jelei.

A periostitis rendkívül gyakran, de nagyon sokszor megalapozatlanul szerepel az őskórtani diagnózisok között. Sokszor nem állapítható meg, hogy a periostitisnek mondott elváltozás pathologiai értelemben valóban az-e, s amennyiben igen, akkor localis, posttraumás eltérés, vagy valamilyen, az egész szervezetet érintő fertőzés (pl. syphilis) következménye-e? Ilyen esetekben kötelező (lenne) elvégezni a szövettani, polármikroszkópos és rtg-vizsgálatokat (Schultz 1986). Sajnos ez többnyire nem történik meg, emiatt fordulhat elő, hogy a paleopathologiai leírásokban feltűnően nagy számban szerepel a periostitis kórisméje, noha ezek nagy része nem gyulladás, hanem pseudopathologiás elváltozás.

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_413/#m1359palp_413 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_413/#m1359palp_413)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_413/#m1359palp_413)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

57. ábra. a) A makroszkóposan épnek tűnő kulcscsontokban a szegycsonti végen idült tályogok (nyíl), a csont testében és távoli végén sclerosis jelzi a kétoldali idült osteomyelitist. Maturus korú férfi 11–13. század b) A tibia proximális végében lezajlott idült osteomyelitis. Adultus korú nő 10-12. század. Mindkét elváltozást csak a rtg-vizsgálat derítette ki

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1359palp_415/#m1359palp_415 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1359palp_415/#m1359palp_415)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1359palp_415/#m1359palp_415)

BibTeX EndNote Mendeley Zotero

58. ábra. Valószínűleg a talp, vagy lábhát sérülése, gennyesedése terjedt rá a lábtő (os naviculare, ossis cuneiformis I.–II.) és a lábközépcsontokra. A csontokon törés nyomait rtg-vizsgálattal sem lehetett kimutatni. A gennyes ostitis-osteomyelitis következtében az említett lábtő és lábközépcsontok ankylosisa alakult ki. 7–8. század, adultus nő. Az a) kép a lábháti, b) és c) képek a talpi oldalról készültek (Dr. Török Katalin anyaga)

A posttarumás ostitiskor vagy a nyílt törés fertőződik, vagy a törés területe a véráram utján inficiálódik, mindkét esetben hosszantartó, sipolyozó ostitis-osteomyelitis következik be (55. ábra, 56. ábra, 57. ábra). Kisebb trauma esetén csak a csonthártya sérül, a subperiostealis vérömlenyt lamellaris, vagy gócos csontfelrakódás követi. A periostitis általában egyetlen csonton (leggyakrabban a tibián), jól körülhatárolt területen mutatkozik, a felszín érdes, enyhén kiemelkedik környezetéből.

A haematogen osteomyelitis csaknem kizárólag a csecsemő és gyermekkor betegsége. Valamilyen (főként felsőlégúti) fertőzés kapcsán kórokozók kerülnek a véráramba, és magas lázzal, nagy fájdalommal járó gennyes csontvelő- és csontgyulladás alakul ki, rendszerint egyszerre több csontban. A haematogen osteomyelitis kórokozói 90%-ban Staphylococcusok, ritkábban más gennykeltők, esetleg Salmonellák. Az A vércsoportúak különösen fogékonyak a Staphylococcus fertőzéssel szemben. A csontvelőben elhalás, tályog keletkezik, később sipolyozás indul. A folyamat mindig a metaphysisben kezdődik, onnan az epiphysis, és diaphysis felé, nem ritkán a porcot elpusztítva, az ízületre terjed. A haematogén osteomyelitis az antibiotikumok előtti korban 75–80%-os halálozású volt. Szerencsés esetben. spontán gyógyulhatott, vagy megnyugodott, de akár évtizedek múltán is fellángolhatott. Olykor a heveny szak lezajlása után, idült osteomyelitisbe ment át. A paleopathologiai képben vaskos, torzító csontfelrakódások, sipolyjáratok, esetleg csontvelői tályog ismerhetők fel. Az esetek egy része nem ilyen szembeötlő, a csontokon esetleg nincs is makroszkópos eltérés, de a rtg-képen foltos sclerosis, vagy a csontosodási zavar kései következményei (Blount betegség) állapíthatók meg. Pales (1930) újkőkori humeruson, tibián és fibulán, Gáspárdy (1961) ugyancsak a neolitikumból származó leleteken talált fibula és femur osteomyelitist, Lax és mtsai (1981) nyolcéves gyermek valamennyi hosszú csontján, scapuláján és medence csontjain látták. A haematogén csontvelőgyulladás nem gyakori, röntgen felvételekkel gyermek-anyagunk 1%-ban kórismézhető. Az idült osteomyelitis ritka formája az úgynevezett Brodie-tályog, a tibia proximalis végében keletkező, scleroticus falu abscessus, amit régészeti leleten Lagier és mtsai 1983-ban írtak le először, de valószínűleg jóval több kerülne felismerésre, ha a csontokat rendszeresen röntgeneznék.

Számos esetben a gyulladás a szomszédos lágyrészek (fogíny, orrmelléküregi nyálkahártya) vagy a bőr felől terjed a csontra. A talp sérülése, suppuratioja okozhatta azt az idült, gennyes, sipolyozó ostitist, amely a lábtő és lábközépcsontok synostosisát eredményezte (58. ábra). Sem mikroszkópos, sem röntgenvizsgálattal nem lehetett törést felfedezni, a váz többi csontján hasonló elváltozás nem látszott (Török 1995). A bőr infekciója esetén a felületesen elhelyezkedő csont periosteuma megbetegedhet, de a velőüreg ritkán fertőződik. A trópusi-szubtrópusi területeken elsősorban a gombás fertőzések okozhatnak csontgyulladást, maduramykosist (Hershkovitz és mtsai 1992).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero