Az elsődleges csonttumoroknál jóval gyakoribb, amikor valamelyik belszerv vagy lágyrész tumora áttéteket ad a csontokba. Érdekes és egyenlőre meg nem magyarázható jelenkori, de az őskórtani anyagra is érvényes megfigyelés, hogy a végtagcsontokban a térd és a könyök alatt rendkívül ritka a metastasis. Az áttétek vagy úgy alakulnak ki, hogy a környező lágyrészek, belszervek daganatai ráterjednek a csontra, vagy pedig, a véráram által elsodort daganatsejtek a csontban, csontvelőben megtapadnak. A metastasisok többsége csontoldó (osteolyticus), amikor a tumorszövet tönkreteszi a csontkérget és gerendázatot, miközben új csont nem kézpződik. Az osteolyticus áttétek gyakori következménye a pathologiás törés, főként a hosszú csontokon és csigolyákon. Az áttét területében és környezetében lévő csontgerendák kirágottsága, polármikroszkóppal a kollagénváz destrukciója, szabálytalan megszakítottsága pásztázó elektronmikroszkópban a csontgerendák folytonosságának megszakadása, a trabeculákon lacuna-képződés látható (Dunig és mtsai 1996, Schultz 1986, Strouhal és mtsai 1996). A rtg- és CT képén az osteolyticus áttétek mindig sokkal kiterjedtebbek, mint azt makroszkóposan látni lehet (Rothschild és mtsa 1995). A csonthiány környezetében, esetleg attól függetlenül is gócos felritkulás figyelhető meg, körülöttük scleroticus szegély soha sincsen (Strouhal és mtsai 1996). A csontképző (osteoplasticus) áttétekben a csontfelszínen hullámos, fonatos szerkezetű felrakódás, olykor csak finom egyenetlenség észlelhető, ami azzal különíthető el a periostitisestől, hogy az osteoplasticus áttétkor a csont belsejében is rendszertelen, tömött, gerendás-fonatos struktúra mutatkozik. Mikroszkóposan a trabeculákon a göbös jellegű neoformációt, a SEM képen az egyenetlen trabeculákon számos (tumor)sejt lacunát, és a normál szivacsos csontstruktúra helyett, irreguláris csontfelrakódást találni (Mays és mtsai 1996). A rtg-felvételen foltos sclerosis és radiolucens területek váltakozása terelheti a gyanút az osteoplasticus áttét irányába. A daganat osteolyticus voltát viszonylag könnyű megállapítani, sokkal nehezebb eldönteni, hogy elsődleges, vagy áttéti tumorról van-e szó, mert egyaránt lehetnek soliter vagy többszörösek. A koponyacsontok, csigolyák, medence multiplex osteolyticus elváltozása (idősebbeken) plasmocytoma mellett szól. A végtagcsontok, gerinc, bordák többszörös csontoldódásos góca inkább belszervi tumorok metastasisát valószínűsíti. Ha megállapítottuk, hogy áttéti daganatról van szó, akkor a következő kérdés, hol lehetett a primer tumor? Ez szinte mindig megválaszolatlan marad, s csak napjaink tapasztalataiból mondhatjuk, hogy egyes belszervi rákok (emlő, tüdő, pajzsmirigyrák), előszeretettel adnak, mások szinte sohasem (vastagbél, méh májrák) képeznek csontáttéteket. Ritkán okoz csontmetastasist a gyomor, petefészek, hasnyálmirigyrák. Osteoplasticus áttétek főként a prostata és emlő daganatából keletkeznek. Az elsődleges tumor helye többnyire rejtve marad, de kivételes esetben még hamvasztásos leletből is valószínűsíthető (Grevin és mtsai 1997). A paleopathologiai irodalomban eddig közölt áttéti csontdaganatok száma alig pár százra tehető.

Viszonylag gyakoribb, amikor a környező lágyrészek rosszindulatú daganata infiltrálja a csontot. Főként a fogíny, orr-garat és az orrmelléküregek rákja terjed rá a koponya csontjaira (Strouhal 1991). Különös módon régebben is, napjainkban is az afrikai és közép ázsiai populáció száj-garatrákja sokszorosa az európainak (Muir 1971). Az ókori Egyiptomban és Nubiában az összes csonttumor 11,4%-a nasopharyngealis rák áttétje (Pahl 1986). A legtöbb eset az egyiptomi Óbirodalom (4–6. dinasztia) idejéből származik és valamennyi közös jellemzője, hogy fiatalokon, 25-40 éves korban elhaltakon észlelték (Strouhal 1991). Anyagunkban nem találtunk hasonló tumort és csontáttétet is csak elvétve láttunk.