Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei


Bechterew-kór

A spondylarthrosis ankylotica (szinonimák: spondylarthritis anklylopoetica, Bechterew-kór, Marie–Strümpell-betegség) családi halmozódású kórkép, mindkét nemben azonos gyakoriságú, de férfiakban súlyosabb lefolyású. A Bechterew-kórban szenvedők 90%-a HLA-B27 antigén hordozó (Gofton és mtsai 1979, Rodnan és mtsai 1983). Az észak-amerikai indiánok között extrém gyakoriságú (Martinez és Lavin [1995] ötven prekolumbián skeleton közül 15 esetben kórismézték), más populációkban viszont csak ezrelékes előfordulású. Gonzales és mtsai (1990) 1200 kanári szigeti őslakos közül két alkalommal találtak spondyloarthrosis ankylopoeticat. Az európai gerincpathologiai tanulmányok (Kramar és mtsai 1990) nem említik, Pálfi és mtsai (1996) avarkori, Pap (1980/81) az Árpád-korból egy-egy esetet ismertettek, ezeken kívül a hazai régészeti anyagban egy további, ma még közöletlen leletről van tudomásunk. Bechterew-kórban a csigolyaközti porckorongok, és a szalagok ossificalodnak (bambuszgerinc), a kisízületekben csontos összenövés alakul ki (43. ábra b), mindig érintett a sacroiliacalis ízület. Az összecsontosodás, a gerinc elmerevedése 20–30 éves korban kezdődik, a kereszt-ágyéki tájékról felfelé halad. Az elkülönítő kórismében segítséget nyújthat a lokalizáció, a súlyos sacroileitis, továbbá, hogy kizárólag Bechterew-kórban fordul elő a csigolyaközti porckorongok elcsontosodása (Hollander és McCarty 1972).
 
78. ábra. A sacralizálódott utolsó ágyéki csigolya íve zárt, a sacrum csatornája végig nyitott. 10–12. század, maturus férfi
 
79. ábra. Két apró Schmorl hernia (nyíl) a spondylarthrosisos ágyéki (a kép) és nyaki (b kép) csigolya testében. 10–12. század, maturus nő
 

Paleopathologia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave