Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Fogszuvasodás

A caries a fog kemény szöveteinek progresszív, anyaghiányt előidéző megbetegedése, amely. csak kivételesen állapodik meg, de sohasem restaurálódnak az elpusztult részek. A szuvasodás elterjedtségének jellemzésére az úgynevezett cariesindexek szolgálnak A caries frekvencia az adott népesség szuvas fogú egyéneinek százalékos arányát fejezi ki. A caries intensitas az összes meglévő fogak között előforduló szuvas fogak számát és arányát jelenti. A paleopathologiában szokták használni a DM indexet, amely alatt a carieses (decayed) és elvesztett (missing) fogak összességét értik az adott populációra vonatkozóan. A régészeti leleteken nem ritka, és bár a pontos okot nem tudják (szuvasodás, sérülés, vitaminhiány) mégis úgy tekintik, mintha a caries eredménye lenne a foghiány. A recens és az ásatag anyagban egyaránt leggyakoribb az alsó első őrlő cariese, ezt követően a felső első őrlőn, majd a hátsó őrlőkön, legritkább a metszőkön és szemfogakon. A szuvasodás pontos kóroka ismeretlen, azonban kétségtelen, hogy a táplálkozással függ össze. A vadász és gyűjtögető társadalmakban kevesebb, az állattenyésztő népek között valamivel több, a földművelő népek körében pedig gyakori a szuvasodás (Turner 1979, Aquaviva 1997). A táplálkozási tényezők közül megemlítendő az ételek kalcium, foszfor, fluor és vitamintartalma.

A szuvasodás az ősállatokon sem ritka (Tasnádi-Kubacska 1960) és carieses volt az Australopithecus és a H. erectus fogazata is (Bermudez de Castro 1987). Huszár és Schranz (1952) a kőkortól a jelenkorig vizsgálták előfordulását, a Kr. e. 4500–2000 közötti periódusban alig 2%-os, a 3–9. századokban 10% körüli, az Árpád-korban mérsékelten emelkedett, ám jelentős növekedést csak a 18. századtól találtak. Pap (1986) öt Árpádkori temető anyagában átlagosan 5,6%-os caries – frequenciát, valamint csaknem 10%-nyi életben elvesztett fogat állapított meg. Lényegében hasonló Árpád-kori adatokról számolt be Regöly-Mérei is (1962). Megfigyeléseink 71 felnőtt és 8 gyermek fogazatára terjedtek ki. A gyermekek fogazatán kórost nem láttunk. A felnőttek felső fogsorában 17, az alsóban 31 szuvas fogat találtunk, a felső fogsorban 5 esetben a metszőkön, 12 alkalommal az előzápfogakon és zápfogakon, az alsó állkapocsban minden esetben az elő és utózápfogakon jelentkezett. A felső fogak mindig a koronán, az alsók 7 esetben a nyaki részen szuvasodtak. A felső fogsorban a carieshez minden esetben gyökérgranuloma társult, s ezek között 11 fistula képződött. Egy alkalommal a jobb 4.-5.-6 fog gyökértályogja betört az arcüregbe. A mandibulában a 31 carieses fogon 14 gyökértályog alakult ki, közülük 7 sipolyozott. A 71 felnőtt személy 51 felső, 31 alsó fogát, többségük kis- és nagyőrlőjét (49 felső, 28 alsó) veszítette el életében. A felnőttek 16%-ában semmiféle fogászati betegség vagy anomália nem fordult elő (9. táblázat).

9. táblázat. A fogazat betegségei 10–12. századi anyagunkon

Vizsgált esetek száma	71 felnőtt 8 gyermek
Összes lehetséges fog száma	felnőtt	2272
Meglévő fogak száma	maxilla mandibula	687 (60,5%) 708 (62,3%)
Életben elvesztett fogak száma	maxilla mandibula	51 (4,5%) 31 (2,7%)
Szuvas fogak száma	maxilla mandibula	17 31
Gyökérgranuloma/fistula	maxilla mandibula	17/11 14/7
Számfeletti fog	maxilla mandibula	4 0
Fogfejlődési rendellenesség	maxilla mandibula	6 1
Jelentős fogkőképződés	felnőtteken	49 (69%)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero