A fent említett aszimmetria (jobb és bal félteke különbözősége), ami ilyen mértékben csak az emberi agyra jellemző, állandó tréninget követel. A mindennapi életben főleg a bal féltekét használjuk. Ezzel tanulunk, mérjük az időt, követjük a programokat és nem érünk rá elmélázni egy-egy szép kirakaton vagy természeti jelenségen. A bal félteke nem igényli, hogy hangversenyre, színházba járjunk és gyönyörködjünk egy-egy kiállítás festményeiben. Ezek az utóbb felsorolt tevékenységek ugyanis főleg a jobb féltekét szórakoztatják. A gyermekeknél az időtlen világ az iskola megkezdésével szűnik meg. A napok a kisiskolások számára akkor válnak igazán unalmassá, amikor kiderül, hogy 45 perces órák vannak és ezeket csengetéssel és apróbb szünetekkel szakítják meg. Véget ér ezzel az időtlen álmodozások kora. A pedagógia bizonyos irányzatai, megismerve az agy tulajdonságait és tanulási készségét, követni próbálják a tanítási módszereivel a két félteke igényeit. Az órákat igyekeznek úgy beosztani, hogy ének-zene, tánc, természettudomány, matematika, irodalom, történelem és sport váltakozva szerepeljenek. Hogy ki milyen iskolába jár és kik a tanárai, egy életre meghatározó lehet. A két agyfélteke ugyanakkor folyamatosan kommunikál egymással, ezért a funkciók ilyen élesen nem különíthetők el a valóságban. A neveltetés, az ideológiai beállítódás alapvetően meghatározza azt az értékrendet, ami szerint az élet dolgait megítéljük. Az értékrend kialakítása is a két félteke párbeszédének eredménye. Agyunk működése és a lélek rejtelmei a megoldandó problémák közé tartoznak.