„Aki meghalni tanítaná az embereket, az élni tanítaná őket” mondta a XVI. századi francia gondolkodó Montaigue. A mondás tartalmából kitűnik, hogy a haláltól való félelem nem új keletű, és mióta a világ és az ember tudatosan képes átélni saját földi halandóságát, fél az elmúlástól. Egy-egy rossz álom kapcsán, menekülés vagy vízbefúlástól való küzdelemben riadtan ébredünk és megdöbbenve tapasztaljuk, hogy milyen nagy hatású élmény a halálfélelem. Gyorsabban dobog a szív, gyorsabban lélegzünk, a szívünk erősen ver, esetleg leizzadunk. Mi ez, ha nem egy álomban átélt stresszreakció. Ha ébrenlétben vagy nappal képesek is vagyunk elnyomni ezt az érzést, éjszaka, sötétben vagy magányosan újra előtör, és félelmet kelt bennünk. A félelem az elmúlástól, félelem elválástól a szeretteinktől és földi javainktól különböző fóbiák kialakulását okozhatja. A filozófusok sokat foglalkoztak a halállal. Számos vigasztalást és tanácsot is megfogalmaztak. Pl. „csak annak kell félni a haláltól, aki nem képes az élet értékeit felmutatni”. Csak annak kell félnie, aki pokolra jut, tehát a földi életében bűnös volt és azt időben nem bánta meg. A keresztények egyik legnagyobb tőkéje a megbocsátás, amit Jézus tanítása nyomán voltak képesek gyakorolni. Milyen nehéz is valakinek megbocsátani, aki velünk rosszul viselkedett. Milyen nehéz mások sikereinek örülni, amikor az illető velünk szemben barátságtalan. Milyen nehéz elfogadni a másikat hibáival gyarlóságaival együtt, pedig aki békés, szinte boldog halált szeretne magának ezeket az erényeket gyakorolnia kell. Mi a harag? A harag olyan negatív érzelem, ami mobilizálja az agresszivitást. Többnyire sikertelenül, mivel a harag tárgya sértetlen marad, viszont a haragvó megszégyenül.

„A mély harag túlontúl mélyre metsz”

Shakespeare

Van rá példa, hogy a harag csak tünet, a belső diszkomfort érzés megtestesítője. Indokolatlan, esetleg üldözéses téves eszme része. Beleképzeljük életünk szereplőibe a saját sikertelenségünk okát. Azért nem sikerül semmi, mert ő, a gyűlölt személy elém tolakszik. Gyakori jelenség, hogy valamely visszautasítás munkatársunk aknamunkájának tulajdonítjuk. Sajnos, a magyar társadalomban nem ritka jelenség az ilyen magatartás, így a tapasztalatok sok esetben alátámasztják ezeket a félelmeket. A harag oka sokszor a társadalmi igazságtalanságban keresendő.