A kiszámíthatóság hiánya miatt az egészségügyben az elmúlt 60 évben eluralkodott a protekcionizmus. Ennek okát nagyon sokan keresték, de csak részben tudják megmagyarázni. Lényegében az alacsony jövedelmek és a hiánygazdaságból örökölt egyenlőtlenségek tartják fenn azokat a mozgatórugókat, amiért a kiszolgáltatott beteg a jobb ellátás reményében pénzt dugdos a nővér, orvos, mentős zsebébe. A kiszolgáltatottság abból adódik, hogy az ellátásban nem sikerült a minimális szakmai feltételeket sem mindenütt megteremteni. Ugyanakkor a tehetséges gyógyítók a jó szakmai tudással kompenzálják a hiányokat, és MRI nélkül is képesek, a beteg szakszerű és alapos fizikális vizsgálatával pontos diagnózisokat felállítani. Ezek az igazán jó szakemberek sajnos egyre kevesebben vannak, pedig évtizedekig nekik volt köszönhető az, hogy az egészségügyi ellátás rovására írható (10%) egészségromlás nálunk nem volt magasabb, mint az EU-ban vagy az Egyesült Államokban. A betegek tudják, hogy ki a jó orvos, és annak rendelője állandóan zsúfolt és a hálapénzt sem tudja elkerülni. Nem is akarja, hiszen úgy érzi, hogy megdolgozik érte. Az OEP finanszírozásban nincs lehetőség a szaktudás vagy a prevenció jutalmazására. Ezt az orvos vagy nővér csak a betegétől kaphatja meg. Ugyanakkor a hazai egészségügy egyik legfőbb vonzereje a szakmailag jól képzett és lelkiismeretes személyi állományban rejlik. Ezt az emberi többletet csak a beteg személyre szabottan tudja jutalmazni. Ezért olyan jelentős a hálapénz kérdése az alulfinanszírozott egészségügyben. Mindaddig, amíg az egészségügyi dolgozók bérét nem piaci áron állapítják meg, addig lesz hálapénz és ez nem etikai, hanem elsősorban gazdasági kérdés.