Nem ilyen könnyen lehet megszabadulni a szellemi környezetszennyeződéstől. Gyermekeink álomvilágát és mesealakjait felváltották a lélektelen robotok, a gépcsodák, amelyek elsősorban a feszültséget és az agresszív ösztönöket táplálják a gyermekekben, mintsem a kreatív játékszellemet. A szülők elveszítették kontrolljukat a gyermekek szellemi fejlődése fölött. A TV és a filmek képi világa elválasztja a szülőket gyermekeiktől, hiszen a sok idegen nevet meg sem tudják jegyezni, nemhogy a történetbe belelátnának. Az idő hiánya egyébként is nagyon leszűkítette a szülő-gyermek kapcsolatot. A közös TV-nézésen kívül alig akad olyan tevékenység, amibe a szülők gyermekeikkel együtt tevékenykednek. A nevelés és a szeretetteljes együttléteket felváltotta az étellel, itallal, ruhával való ellátás szemlélete, amiben egyre több szülő a feladatát kielégítve látja. Sőt a munka ürügyén való távolmaradás indokával azt is meg lehet magyarázni, hogy alig vannak együtt, hiszen meg kell keresni a megélhetésre fordítandó összeget. Ezzel pedig a gyermekek nem tudnak mit kezdeni, hiszen arra születtek, hogy szeressék őket, és példát vegyenek a szüleiktől, hogy aztán ők is át tudják mindezt adni az utódaiknak. A szülőmentes élménytelen gyermekkor nem sokban különbözik az állami gondozottak életétől, hiszen ott is megvannak a napi szükségletek kielégítésére szánt eszközök, nem éheznek, nem fáznak és mégis, micsoda űr tátong a gyermekeknek a szívében. A lelki élet gondozása sokkal fontosabb, mint a testi szegénység elkerülése. A szegény családoknál, ahol biztosított az anya és apa biztonságos jelenléte életerős és lelkierővel rendelkező gyermekek nevelkednek, míg ott, ahol a gyermek ezt a lelki támaszt nem kapja meg a legjobb anyagi helyzet sem tudja megóvni a kiégéstől, a depressziótól, az alkohol vagy a drog mámorától. Tehát baj van az emberiséggel és a legnagyobb baj, hogy a helyzet javítására tett törekvések sem jó irányban haladnak. A társadalom legkisebb egysége a család. Ennek felbomlásának lehetünk tanúi, aminek beláthatatlan következményei lesznek. A nők helyzete alapvetően meghatározza a család helyzetét. Már régen el kellett volna kezdeni azt az átgondolt női foglalkoztatási politikát, ami lehetőséget ad a nőknek a részállású foglalkoztatásra, ami mellett a családi, szülői feladatokat is el tudják látni. Ebben a kérdésben egy családcentrikus kormányzati politika tudna segíteni, ehelyett ennek pont az ellenkezőjét látjuk. Ha a nő egyedül neveli gyermekét, sokkal több támogatást kap, mintha családon belül van. Ez diszkrimináció a család ellen. Az alanyi jogon járó családi pótlék visszavonása olyan politikai eszközzé válhat, amivel csak egy elenyésző kisebbségnek juttatnak támogatást, és ezzel az egészséges környezetben nevelkedő gyermekek hátrányos helyzetbe kerülnek. A gyermekintézmények felszámolásával a kistelepüléseken maradás a fiatalok számára teljesen lehetetlenné válik, pedig a falusi környezetben nevelkedő gyermekek esélyei jobbak az egészséges környezethez, mint azoké, akik a zsúfolt városokban nevelkednek.