„Nem emel föl már senki sem, be lenehezedtem a sárba” írja utolsó versében József Attila, aki reményt vesztett boldogtalanságában a szárszói vasúti sínektől várt szabadulást. Segélykiáltás volt ez Istenhez, mint, ahogy folytatja „Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva”. Ez az életérzés, az emberiség pusztulásának árvaságának érzése teljesen eluralkodott a világon. Vad kegyetlen hajsza indult a szeretet, a szépség, a tabuk ellen, hogy mindent legyőzzön az ember, amit tisztelnie kellene, vagy amire felnézhetne. Mi lett az eredmény, a magány, a félelem és az értelmetlen öldöklés, nemzetközi terrorveszély vált uralkodóvá, amivel száműzötté vált a szeretet, a féltés és a bizalom. Az emberiség saját magát semmizte ki azáltal, hogy Istentől megszabadult. A gyors urbanizáció és a globalizáció szükségszerű velejárója a kontrollálatlan növekedés, amit a vallások szabályai sem akadályozhatnak. A megélhetési gondok elöl a szegények bemenekülnek a városokba, illetve a városok perifériájára, ahol a város szemetén élnek. Ez a jelenség különösen a fejlődő országok megapoliszaira jellemző, de a bevándorlók miatt Párizs, Berlin, London külvárosaiban is találunk szegénynegyedeket. Az utazás viszonylag olcsóvá vált a megélhetéshez és a lakás vásárláshoz képest. Ezért megindult a szegénység vándorlása a jólétben élő országok felé (Japán, Ausztrália, Észak-Amerika, Európa). Ennek a népvándorlásnak nehéz útját állni, hiszen a demokratikus államok és a liberalizmus nem engedheti meg magának, hogy idegenellenes politikát folytasson. Ennek ellenére a jóléti államok gazdag és konzervatív körei sürgetik a bevándorlás fékezését, amire igen jó indokot szolgáltat a terrorizmus elleni küzdelem. Minden intézkedés mögött gazdasági érdekeket kell keresni, hiszen a fejlett ipari országoknak nincs többé szükségük a bevándorlókra, hiszen egyre kisebb az igény a munkaerőre. A szállítások olcsóbbá válása miatt, inkább helyben használják fel az olcsó munkaerőt és a készterméket szállítják a nemzetközi hálózatokon keresztül a fogyasztóhoz. Ez a multinacionális cégek egyeduralmát jelenti, ami elnyomja a kiszolgáltatott helyzetben levő országok saját iparát, és bérmunkásokká varázsolja a munkaerőt a saját országában. Ezzel egy modern rabszolgaság rémképe rajzolódik ki, a legolcsóbb munkaerő pedig a gyermek. A világon kb. másfélmillió gyermek dolgozik a családja megélhetéséért. A fejlődő országokban a gyermekmunka mellett a prostitúció is egyre fiatalabb korban kezdődik el, sokszor egészen pici gyermekeket rabolnak el, hogy néhány év alatt szex rabszolgát neveljenek belőle. A szegény és fejlődő országok proletárjai kénytelenek mindenüket eladni, hogy a legszükségesebb élelmiszereket meg tudják vásárolni. Ha már nincs mit eladni, magukat bocsátják áruba, vagy kölcsönökhöz folyamodnak, amiket nem tudnak visszafizetni és adósságspirálba kerül az egyén és az ország, ami az utóbbi önállóságát veszélyezteti. A nemzetközi pénzügyi körök olyan kormányokat és olyan monetáris politikát támogatnak, ami a kölcsönök visszafizetésének elnyújtásával tovább növeli a kiszolgáltatottságot. A fejlődő országoktól a fejlett ipari országok olcsón megvásárolják az alapanyagokat, gabonát, gyümölcsöt, természeti kincseket és a drága készterméket visszavásároltatják velük. Tehát csupán munkaerőnek és piacnak tekintik őket, nem pedig együttműködő partnernek.

 

Mindezek hatására világszerte megrendült a bizalom a politikusokban, a vezetőkben, sőt a szülőkben is. A gyermekek nem érzik magukat biztonságban, hiszen bárhova is néznek, a félelem és agresszió veszi őket körül. Nem ritka a családon belüli erőszak, ahol az áldozat többnyire az anya vagy a leánygyermek. Magyarországon minden héten meghal egy újszülött vagy kisgyermek erőszakos cselekmények miatt.