Schultheisz Emil

Az európai orvosi oktatás történetéből

A reneszánsz medicina szellemi környezete

A reneszánsz medicinája azonban nem csupán a humanizmusnak, hanem azoknak a középkorban induló, majd a 15. század második felében egyre sebesebben kibontakozó szellemi áramlatoknak, illetve az új felfedezéséknek, és a belőlük fakadó szemléleti változásoknak is következménye, amelyek a nyugati kultúrát és civilizációt teljesen átalakították.

Ez az átalakulás additív folyamat volt, amely megőrizte a hagyományt, a régi ismereteket pedig nem elvetette, hanem újakkal egészítette ki és átértelmezte, vagyis új szellemben vizsgálta a világot. Éppen ez a folyamatos átmenet teszi nehézzé, csaknem lehetetlenné a reneszánsz kezdetének vagy végének meghatározását, akár a művelődés-, akár a művészettörténetben, akár pedig a tudománytörténetben teszünk rá kísérletet. Úgy tűnik azonban a 15. századi Itáliából indult el az a kulturális változás, amelynek folyamán az ember újra felfedezte a világot és önmagát. A világot földrajzi, az embert pedig fizikai és erkölcsi valójában egyaránt. A kor emberének eszményképe az antik világ szépsége, tudása és egyetemessége lett. Az egyetemességre, harmóniára, az intellektuális elmélyülésre való törekvés, a hit és a földi lét összebékítése pedig a humanizmus lényege.

A nyomtatás felfedezése, és vele a könyv széles körben való elterjedése, Amerika és az Indiába vezető tengeri utak megismerése, a hadviselés megváltozása, a lőfegyverek elterjedése, a pénz- és bankrendszer kialakulása, új birodalmak – köztük elsősorban a spanyol – születése, Anglia és Németalföld hatalmának növekedése, az európai parasztlázadások, vallási és társadalmi mozgalmak megváltoztatták Európa képét, gazdasági-társadalmi szerkezetét, és mindez természetesen hatott a tudományra és ezen belül az orvostudományra is.

Új egyetemeket, orvosi karokat alapítottak addig a kultúra perifériáján lévő városokban is. A reformáció – és ez ezzel részben párhuzamos ellenreformáció – mozgalmai pedig nem csak a vallás vonatkozásában újították meg a szellemi életet. A művészetektől a tudományig újfajta realizmus hatja át a világot, s egyre erősödik az individualizmus, az én, a személyiség tisztelete. A csillagász Copernicus – aki mellesleg képzett orvos is – az univerzum teljesen új fogalmát teremti meg, új világkép születik. E korszak mégis tele van ellentmondásokkal.

A gyógyító gyakorlatban a kauzális összefüggéseket kereső, a jelenségeket pontosan megfigyelő és leíró orvosok már nem akarták tudomásul venni a csodákat. Racionális, vagy legalább hihető magyarázatokat kerestek, ami a pszichés tényezők jobb megismeréséhez is vezetett. Az imaginatio fogalma – amelynek talán a mai szuggesztió kifejezés a megfelelője – megjelenik Cornelius Agrippa de Nettesheim, Paracelsus, Ioannes Picus Mirandulanus írásaiban, mint pszichés betegségek okozója, s mint gyógyító tényező egyaránt. Ioannes Wierus (Johann Weyer, 1525–1588) nevéhez fűződik az akkor merész állítás, hogy a boszorkányoknak titulált szerencsétlen asszonyok nem a Sátán megszállottjai, hanem elmebetegek, vagy lelkileg ingatag személyek. A bázeli Felix Platerus (Felix Platter, 1536–1614) az elsők közt tett kísérletet a betegségek osztályozására, különös figyelmet szentelve az elmebetegségeknek is.

Félreismerhetetlen a művészeteknek az orvostudományra gyakorolt megtermékenyítő hatása is. A 15. század végén az évezredes sematikus anatómiai illusztrációkat reális ábrák váltják föl. Művészek és orvosok közt olyan szoros a kapcsolat, hogy például Firenzében az orvosok és a festők egyetlen céhhez tartoztak.

Leonardo da Vinci (1452–1519) jelképezi ezt a korszakot, aki festőként, mérnökként, anatómusként, kutatóként az emberiség talán legnagyobb zsenije, jóllehet hatása a maga korában alig jutott túl a személyes kontaktusokon. Írásait, feljegyzéseit csak halála után mintegy két évszázaddal publikálták. Boncolások alapján készített anatómiai rajzai bonctani és művészi szempontból egyaránt bámulatosak.

A reneszánsz azonban nem csak ragyogó művészi alkotások kora, a modern tudományosság bölcsője, hanem tévhitek, babonák örököse is: éppen a 16–17. században éri el csúcspontját a boszorkány- és eretnek-üldözés, kiteljesedik az inkvizíció hatalma. Ekkor jelenik meg a hírhedt 'Malleus maleficarum' (1489), a boszorkányokat kihallgató inkvizítorok kézikönyve is.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"

Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/schultheisz-europai-orvosi-oktatas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero