Schultheisz Emil

Az európai orvosi oktatás történetéből

Szakítás a nedvkórtannal

Vesalius vagy Harvaeus óriásit alkotott, mint anatómus, illetve physiologus klinikusként azonban mindketten a galenosi nedvkórtan hívei voltak. Az az orvos, aki a nedvkórtant, a humorális pathológiát először meg merte tagadni, Theophrastus Bombastus ab Hohenheim, avagy ahogy magát nevezte Paracelsus (1493–1541) volt. A visszahúzó hagyományokkal, dogmákkal való szembefordulása már abból kiderült, hogy orvosi munkáinak nagyobb részét anyanyelvén, németül írta. Igazán jelentős orvos ekkoriban – Paracelsus kivételével – nem publikált németül. Német nyelvű csak az a sok száz ismeretterjesztő orvosi könyv, traktátus, és röplap volt, amely közvetlenül a könyvnyomtatás felfedezése után a piacokat elárasztotta.

Paracelsus svájci orvos fiaként született 1493-ban. Nyugtalan élete során egész Európát bejárta – talán Magyarországon is megfordult. 1527-ben professzori ténykedését Bázelben avval kezdte, hogy nyilvánosan elégette Avicenna és Galenos műveit. Lehet, hogy ez csak legenda, igazán hiteles dokumentum erről az esetről nem ismeretes, mindenesetre jellemző Paracelsus álláspontjára. A dogmákat tartotta a fejlődés legnagyobb akadályának. Félre a régi könyvekkel – hirdette – térjünk vissza a „természet könyvéhez”. Az orvosi tudás legfontosabb eleme a tapasztalat, még ha azt egy kevéssé képzett orvosi szerzi is meg. A múlt egyetlen, általa elismert tekintélye az empirikus Hippokrates volt. Távolról sem volt hippokratesi azonban hite abban, hogy – kinyilatkoztatásai útján – Isten a legfőbb forrása az orvosi ismereteknek, leginkább pedig az orvosi gondolkodásnak.

Ő sem szakíthatott azonban teljesen korával. Az asztrológia lenyűgözte, a csillagok állása és a betegség, a gyógyulás összefüggését magától értetődőnek tartotta. Ezzel természetesen nem állt egyedül: a szemléletünket forradalmasító nagy csillagászok, Copernicus és Kepler sem hittek kevésbé az asztrológiában, mint Paracelsus.

Ugyancsak hitt a korszak kémiájában, az alkímiában. E téren gazdag ismeretei voltak. Betegség-teóriáinak zöme kémiai jellegű, s az emberi test működését kémiai folyamatok összességének képzelte el. E feltevése indította el azt a 200 esztendeig tartó küzdelmet, amely az új kémiai (spagirikus, jatrokémikus) orvosi iskola és a régi galénikus iskola hívei közt dúlt. Kémiai ismeretekkel párosult megfigyelései alapján hamar arra a következtetésre jutott, hogy a nedvek eddig vallott tana irreális. A Paracelsus által kiötlött „elemek” azonban szintén távol álltak a valóságtól. Amiben előre mutatott, az a kutatási cél és a kutatás módja volt. Az alkímia legfőbb célja számára azoknak a specifikus, gyógykezelésre alkalmas anyagoknak a keresése volt, amelyeket „arcanum”-oknak (titkos szereknek) nevezett. Az ő hatására került a gyógyszerkönyvekbe és a patikákba a vas, az arzén, a kén vagy a káliumszulfát. Kísérletei kapcsán étert is előállított, tyúkokon figyelve meg annak narkotizáló hatását. Új betegségeket fedezett fel, új szereket próbált ki ellenük.

Elsőként vázolt elméletet az anyagcsere-betegségekről, amelyekhez a köszvényt is sorolta. Leírta, hogy a köszvény tüneteit olyan „lokálisan megtapadó” anyagcsere-termék okozza, amely normális körülmények közt kiválasztódik a szervezetből. Elsőként ismerte föl a golyva és a kretenizmus közti összefüggést. „Láthatatlan kórokozó magvak”-ról is beszélt, így a mikrobaelmélet egyik előfutárának is tekinthető. Ő írt először könyvet a bányászok betegségeiről is, hangsúlyozva a betegségek összefüggését a társadalmi és fizikai környezettel.

Működésének tragikus paradoxona, hogy a spekulatív orvostan elleni küzdelem során maga is spekulációkra kényszerült. A másik nagy ellentmondás abban rejlett, hogy a racionális okokat kereső Paracelsus olyan újplatonikus gondolatok, teológiai nézetek, és sötét babonák hatása alatt állt, amelyek intuícióit az aristotelianus realizmussal szembeállították. Paracelsus filozófiája tele volt ellentmondásokkal, irracionális, misztikus elemekkel. Hitt az élet egy archaikus princípiumában, amelyet „archaeus”-nak nevezett, hitt a szignatúra-tanban (amely szerint a növény színe, alakja utal gyógyhatására). Ugyanakkor mindaz, amit a test és a lélek összefüggéseiről art, legújabb ismereteinkkel sem ellentétes.

Paracelsus egy ellentmondásokkal teli kor egyik legellentmondásosabb alakja. Az új megalkuvás nélküli keresése, az orvosokra gyakran rákényszerített, olykor minden ésszerűség nélküli tekintélyek elleni lázadása minden kortársánál modernebbé tette. Mindent átható misztikus vallásosságában, okkultizmusában ugyanakkor gyakran még kortársainál is konzervatívabbnak bizonyult. Írásai ragyogó megfigyelések, bölcs elemzések, okos következtetések és érthetetlen, zavaros spekulációk különös keverékei. Sokféle szempontból lehetséges Paracelsus munkásságát vizsgálni, egyet azonban nem lehet: az orvostanra és az orvosi gondolkodásra gyakorolt máig tartó hatását nem észrevenni. A fakultások Paracelsust lebecsülő magatartása ellenére már kortársai is a medicina jelképének tekintették, mint később Boerhaave-t, Virchow-t vagy Freudot.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"

Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/schultheisz-europai-orvosi-oktatas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero