Hobbes politikai filozófiájának kulcselemei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hobbes politikai filozófiájának kiindulópontja az emberi természet sötét realizmusa, ami szerint az ember természeti állapota – vagyis az a helyzet, amelyben nincs közhatalom – az önvédelem és a biztonság keresésének küzdőtere. Persze az ember nem eredendően gonosz – állítja Hobbes, de saját biztonságát keresve „farkas természete” dominál (Hobbes 1999, 169.). Ez a prepolitikai helyzet az emberi kapcsolatok összetett világát jelenti, ami nem a szabályok nélküli interakciók teljes hálózata, csupán arról van szó, hogy a normák értelmezése egyénen múlik, és nincs független közhatalom, amely érvényt szerezne azoknak (Lechner 2019, 6.). Ezért a kormányzat nélküli ember világa szükségszerűen háborús, amelyben „mindenki háborúban áll mindenki ellen”, az emberi élet végső rossza pedig a váratlan, erőszakos haláltól való félelem. Ezzel Hobbes rámutat, hogy a félelem és a bizonytalanság légköre maga a háború. Ez lesz a háború hobbesi fogalmának fundamentuma: annak az állapotnak a potenciális léte, amelyben a harc bármikor kitörhet, mert nincs olyan hatalom, amely elrettentené az embereket az erőszaktól (Hobbes 1999, 167., 170.).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ember azonban racionális lényként belátja, hogy a háborús állapot senkinek sem jó. Az egymástól való félelemből fakadóan az ész parancsa – életben maradás és békekeresés – arra készteti, hogy létrehozzon egy közös hatalmat, amely stabilizálja a szabályokat, és megakadályozza az erőszakot. Hobbes társadalmiszerződés-koncepciójában az egyének lemondanak korlátlan szabadságukról, és felhatalmaznak egy szuverént, hogy képviselje akaratukat. Ez a hatalom jogi jellegű, kényszerítő erejű, oszthatatlan és abszolút – röviden: ez az állam, a „mesterséges óriás”, amelynek létrejöttét Hobbes erkölcsi elvekre való hivatkozás nélkül igazolja. A racionális önérdek lesz a kulcsa annak, hogy a teljes szabadsággal – ami nála maga az anarchia – szemben az állami rend válik a biztonság garanciájává (Lechner 2019, 5.). Hobbes mottóvá lett megállapítása szerint a félelem viszi rá az embereket a társadalom megalapítására – a haláltól való félelem és a biztonság iránti vágy késztet bennünket engedelmességre (Hobbes 1999, 184.). A félelem tehát, paradox módon, rendet teremt; a rettegés, amely a háborús állapotban egymás ellen fordít, a szuverén fennhatósága alatt közösséget kovácsol belőlünk. Hobbes – Ciceró nyomán – amellett érvel, hogy a zsarnokság is jobb, mint a törvénytelenség anarchiája, „hiszen még a legrosszabb béke is jobb a legigazságosabb háborúnál”.1
1 Equidem ad pacem hortari non desino; quae vel iniusta utilior est quam iustissimum bellum cum civibus. – „Még az igazságtalan béke is jobb, mint a honfitársaink elleni legigazságosabb háború” – a mondat pontos formátumban Cicerótól származik. (Cicero, Epistulae ad Atticum 7.14) Hobbes szó szerint nem írja le, de ugyanezt az elvet fejti ki a Leviatán XII., XIV., XV. és a De Cive I–III. fejezeteiben.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave