Csapody Bence, Jászberényi Melinda, Miskolczi Márk (szerk.)

Fenntartható és regeneratív megközelítések az aktív és ökoturizmusban

18.3. A fenntartható turizmusirányítás fogalmi kerete

Az adatvezérelt és klímaadaptív turizmusirányítás megértéséhez szükség van azoknak a fogalmaknak az értelmezésére, amelyek a modern desztinációmenedzsment alapját adják (UNWTO, 2018). A turizmus ma már nem pusztán gazdasági tevékenység, hanem társadalmi–ökológiai rendszer, amelyben a látogatói döntések, a helyi közösségek jóléte és a természeti erőforrások állapota kölcsönösen hatnak egymásra (UNWTO, 2018; GSTC, 2019). Ennek a rendszernek az egyik kulcsjelensége a túlturizmus, amely akkor következik be, amikor a látogatottság mértéke már rontja a lakosság életminőségét, túlterheli az infrastruktúrát, illetve csökkenti a vendégélmény minőségét (UNWTO, 2018). A túlturizmus rámutat arra, hogy a „minél több látogató” logikáját fel kell váltania egy olyan megközelítésnek, amely a mennyiség helyett a minőségi vendégforgalmat, a helyi értékek megőrzését és a teherbíró képesség tiszteletét helyezi középpontba (UNWTO, 2018). Megjegyzendő, hogy a ‘túlturizmus’ kifejezés vitatott: a szakirodalom sokszor inkább ‘magas látogatói terhelésről’, ‘turisztikai zsúfoltságról’ vagy ‘látogatásmenedzsmentről’ beszél. Ezek a megközelítések nem önmagában a mennyiséget, hanem a tér- és időalapú kapacitáskezelést, az élményminőség megőrzését és a társadalmi elfogadottság fenntartását hangsúlyozzák (UNWTO, 2018; Koens, Postma, & Papp, 2018; Milano, Cheer, & Novelli, 2019; Goodwin, 2017)

A szemléletváltást olyan globális keretrendszerek segítik, mint a GSTC standardjai, amelyek a fenntartható turizmus nemzetközi minimumkövetelményeit rögzítik (GSTC, 2019). A négy pillér – fenntartható menedzsment, társadalmi-gazdasági hatások, kulturális örökség védelme és környezeti teljesítmény – átfogó referenciapontot teremt a desztinációk és turisztikai vállalkozások számára. A GSTC nemcsak normatív keretet ad, hanem a mérhetőség és az összehasonlíthatóság kultúráját is erősíti, összekapcsolva a helyi döntéshozatalt a globális fenntarthatósági célokkal (GSTC, 2019).

Ezt a gondolkodást egészíti ki a FoTC, amely 13 irányelvben fogalmazza meg, hogyan alakítható át a turizmus a helyi közösségek jóléte, a természeti és kulturális értékek védelme, valamint a klímavédelem szempontjai szerint (Future of Tourism Coalition, 2020). A FoTC a „növekedés mindenáron” logikájával szemben a minőséget, a méltányos jövedelemelosztást, a felelős kormányzást, a klímahatások mérséklését, a körforgásos erőforrás-kezelést és a transzparens beszámolást helyezi előtérbe. Míg a GSTC elsősorban mérhető standardokat és indikátorokat kínál, a FoTC irányelvei az értékalapú, partnerségre épülő működéshez adnak iránytűt a desztinációk és vállalkozások számára (Future of Tourism Coalition, 2020; GSTC, 2019).

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a regeneratív szemlélet, amely túlmutat a negatív hatások csökkentésén: célja, hogy a turizmus a természeti és kulturális erőforrások állapotát javító, helyi értéket teremtő folyamattá váljon (Cave – Dredge, 2020). A regeneratív gondolkodás a hely szellemének tiszteletére, a közösségi bevonásra és a hosszú távú, négyévszakos termékfejlesztésre épül, és olyan rendszerek kialakítását ösztönzi, amelyek egyszerre támogatják a helyi jólétet és csökkentik a környezeti lábnyomot – különösen azokban a desztinációkban, ahol a túlturizmus már érzékelhető társadalmi feszültségeket okoz (Cave – Dredge, 2020).

A fenntartható irányítás gyakorlati megvalósításához ma már elengedhetetlen az adatvezérelt turizmusirányítás. Ennek lényege nem a technika, hanem a döntési fegyelem: világos, nyilvános célok (KPI-ok); egyértelmű felelősségi rend; előre rögzített, küszöbértékekhez kötött beavatkozási szabályok; és átlátható beszámolás. A mérés és a visszacsatolás nem öncél, hanem a helyi jólétet, a természeti és kulturális értékek védelmét, valamint a klímacélokhoz való igazodást szolgáló irányítás eszköze – ennek megfelelően a desztinációk a puszta mennyiség helyett a minőség, az élmény és a teherbírás egyensúlyát tekintik alapelvnek.

A fenntartható turisztikai monitoring rendszerek a PDCA-ciklust az Elfogadható Változás Határa (Limits of Acceptable Change – LAC) elveivel kapcsolják össze. A LAC olyan küszöbértékeket határoz meg – például a zsúfoltság, a környezeti terhelés vagy a rezidensek elégedettsége terén –, amelyek átlépése esetén előre rögzített beavatkozások lépnek életbe (Stankey, Cole, Lucas, Petersen, & Frissell, 1985). Így a desztinációk nem utólag próbálják kezelni a túlhasználat következményeit, hanem proaktív, szabályozással kombinált élménymenedzsmentet folytatnak, ami különösen fontos a túlturizmus által érintett helyszíneken (UNWTO, 2018).

A turizmus fenntarthatóságának mérését európai szinten az Európai Turizmusindikátor-rendszer (European Tourism Indicator System – ETIS) támogatja. Az ETIS egységes mutatókat biztosít olyan területeken, mint a szezonalitás, az energia- és vízfogyasztás, a mobilitási megoszlás vagy a rezidens elégedettség. A rendszer szervesen illeszkedik a GSTC teljesítménymérési logikájához és lehetővé teszi az összehasonlíthatóságot európai uniós szinten, ami különösen hasznos a nagy látogatószámú, túlturizmus által fenyegetett desztinációk esetében (European Commission, 2016; GSTC, 2019).

Kiemelt jelentőségük van a fenntartható turisztikai minősítéseknek is, amelyek a fenti keretek gyakorlati leképezését teszik lehetővé. A desztinációkra, szálláshelyekre, attrakciókra vagy rendezvényekre vonatkozó tanúsítási rendszerek és ökológiai címkék jellemzően a GSTC-vel harmonizált standardokra épülnek: átlátható kritériumrendszerrel mérik a fenntarthatósági teljesítményt, független audit keretében értékelnek, és fejlesztési útvonalat jelölnek ki (GSTC, 2019). E minősítések szerepe kettős: egyrészt visszacsatolást adnak a szolgáltatóknak és desztinációknak, másrészt jelzést küldenek a látogatók felé arról, hogy az adott helyszín hitelesen törekszik a környezeti és társadalmi terhelés csökkentésére – többek között a túlturizmushoz köthető problémák mérséklésére (GSTC, 2019).

Az ehhez kapcsolódó ISO-minősítések a turizmusban alkalmazott nemzetközi irányítási rendszerek tanúsítható formáit jelentik. Az ISO 21401 a szálláshelyek fenntarthatósági irányítási rendszerére, az ISO 20121 a fenntartható rendezvényekre, míg az ISO 14001 a környezetirányítás egészére ad keretet. Ezek a szabványok auditálható, folyamatos fejlesztésre épülő működési modellt írnak elő, amely jól illeszthető a GSTC- és ETIS-alapú gondolkodáshoz (ISO, 2012, 2015, 2018a, 2018b, 2021). Együttes alkalmazásuk segíti a szolgáltatói lánc egységesítését, a kapacitás- és erőforrás-hatékonyság javítását, a panaszkezelés és kockázatkezelés megerősítését, és hozzájárul a túlturizmushoz kapcsolódó terhelések mérhető, összehasonlítható módon történő kezeléséhez (ISO, 2012, 2015, 2018a, 2018b, 2021).

Fenntartható és regeneratív megközelítések az aktív és ökoturizmusban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 190 0

Turizmus

A turizmus a 2020-as évek közepére olyan komplex társadalmi–gazdasági és környezeti kihívások metszéspontjába került, amelyek új szemléletmódot és új fogalmi kereteket tesznek szükségessé. A klímaváltozás, a túlturizmus, a digitalizáció és a társadalmi értékváltás együttesen kérdőjelezik meg a tömegalapú növekedésre épülő turizmusmodelleket, miközben előtérbe helyezik az aktív, fenntartható és regeneratív megközelítéseket. A jelen tanulmánykötet erre a kihívásra reagál: az aktív turizmust nem pusztán termékkategóriaként, hanem rendszerszintű válaszként értelmezi a turizmus átalakulására.

A kötet újszerűsége abban rejlik, hogy az aktív turizmust átfogó, multidiszciplináris keretben vizsgálja, összekapcsolva a globális turisztikai trendek elemzését, a társadalmi–ökológiai rendszerként értelmezett turizmuselméletet, valamint a fenntartható és regeneratív turizmus gyakorlati megvalósulásait. A tanulmányok foglalkoznak többek között a pandémia utáni turizmus új irányvonalaival, a generációs és technológiai változások hatásaival, a klímaadaptáció és a túlturizmus kezelésének kérdéseivel, valamint az aktív turizmus szerepével az életminőség, a helyi közösségek és az ökoszisztémák megújulásában. Nemzetközi és regionális jó gyakorlatok – például hosszútávú túraútvonalak és közösségvezérelt fejlesztések – szemléltetik, miként válhat az aktív turizmus a regeneratív szemlélet gyakorlati eszközévé.

A tanulmánykötet különösen jól hasznosítható a turizmusoktatás több szintjén: alapképzésben az aktív és fenntartható turizmus alapfogalmainak és trendjeinek megértését segíti, mesterképzésben rendszerszintű, stratégiai gondolkodásra ösztönöz, míg posztgraduális és doktori képzésben elméleti keretként és kutatási inspirációként szolgálhat a turizmus társadalmi, környezeti és technológiai összefüggéseinek vizsgálatához. A kötet emellett gyakorló szakemberek, desztinációmenedzserek és döntéshozók számára is releváns, mivel az aktív turizmust olyan jövőorientált fejlesztési irányként mutatja be, amely képes egyszerre kezelni a fenntarthatóság, a versenyképesség és a társadalmi elfogadottság kérdéseit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csapody-jaszberenyi-miskolczi-fenntarthato-es-regenerativ-megkozelitesek-az-aktiv-es-okoturizmusban//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero