A moszlim kultúra és ezen belül a moszlim-arab tudományosság, illetve orvoslás 14. századtól regisztrálható hanyatlásának okairól máig heves vita folyik. Akadnak, akik e hanyatlást társadalmi-gazdasági okokkal (az arab feudalizmus fejlődésképtelensége, szerkezeti hibái), mások politikai viszonyokkal és eseményekkel (pl. szeldzsuk, majd később ottomán türk és mongol hódítás, a Birodalom szétforgácsoltsága stb.) magyarázzák. A stagnálás és a hanyatlás okai azonban részben tudományon belül is kereshetők: a túlzott görög-függőségben, a kommentár-irodalom, a szekunder „metairodalom” elburjánzásában, vagy abban, hogy – mint már említettük – az antik humorálpathológiának sosem alakult ki alternatívája az arab világban. Ám mindez inkább következménye lehetett csupán az általános stagnálásnak. Az arab világ dekadenciájának három fő okát nevezhetjük meg. Egyrészt az iszlám kultúrája talán túlzott gyorsasággal, önálló hagyományok és lassú „építkezés” nélkül borult virágba: mikor aztán felemésztette azt a szellemi kincset, amelyet a meghódított területek lakossága őrzött meg számára, saját erőből immár képtelen volt tovább gyarapodni. Másrészt pestis, majd a Timur Lenk-féle háború, nyugaton pedig a reconquista pusztításai is helyrehozhatatlan kárt tehettek e kultúrában. Végül az iszlám világában soha nem függetlenedett a tudomány – és a társadalom – a vallástól oly módon, ahogyan nyugaton történt, ez az alárendeltség pedig a tudományos innovációt erősen gátolhatta. Persze ez a magyarázat is, akár a többi, erősen vitatható: az efféle jelenségek okai ugyanis mindig összetettek és szerteágazók.