Mesue, Abu Zakaíjja Juhanna ibn Maszavaih (777–857) neves nesztoriánus keresztény orvoscsalád sarja, az egyik első „nagy arab orvos”. Szinte egész életét Bagdadban és Szamarrában töltötte, mint kórházigazgató és udvari főorvos. Ma’mún kalifa őt bízta meg a fordítások munkájának megszervezésével, de saját kezűleg is sokat fordított. Annyit írt, hogy nyugaton sokáig azt hitték, voltaképp két személy. Főműve a teljes orvostudományt összefoglaló Kitab al-Kamal, amelyből csak részletek maradtak fönn.

Johannitius – Hunain ben Ishak al Ibádí (808–877), „az Iszlám Erasmusa” patikus fiaként született Hírában, nesztoriánus szír keresztény családban. Bagdadban, Mesuénél tanulta az orvostudományt, majd utazásokat tett nyugaton, ahol megtanult görögül. Hazatérte után Mesue irányításával kezdte fordítói tevékenységét: nem csak fordította, hanem kommentálta és kivonatolta is a görög orvosi szerzőket, sőt önálló – kórtani, diagnosztikai, szemészeti, diététikai, gyógyszerészeti, szexuálhügiéniai – műveket is írt, vagyis a recepció mellett az asszimilációban is kulcsszerepet vitt. Legfontosabb és a nyugati orvostudomány számára is fontos műve az ún. Eiszagogé, a „Bevezető” volt, amelyben a galénikus nedvtan és diététika alapjait ismertette. Tevékenységét fia, Ishak folytatta, apjához méltó színvonalon.

Rhazes, Abu Bekr Muhammad ibn Zakarijja (850–930 körül) a perzsiai Raj-ban született, Khoraszán tartományban. Gyermekkorában filozófiát, muzsikát és költészetet tanult, híres zenészként ünnepelték. Csak 30 évesen kezdett orvostannal foglalkozni. Bagdadban, a zsidó at-Tabarinál tanult, később szülővárosában, majd Bagdadban lett kórházigazgató. Élete során sokat utazott, és tanítványok százait oktatta a medicinára, híresen szerény és jó ember volt. A teljes orvostudományt összefoglaló főműve az „El Haví” (latin címe: Liber Continens) a Kanún és a Colliget mellett a nyugati orvosképzés harmadik alapműve. A khoraszani Manszúr herceghez írt Liber ad Almansorem címen nyugaton is közismertté vált műve 10 könyvben szintén a teljes orvostudomány áttekintését adja, csak sokkal emészthetőbben, mint a Continens.

Avicenna – Abú ’Ali al-Huszain ibn ’Abd Allah ibn Sziná (980–1037) a Bokhara melletti Afsanában született, perzsa szülőktől. Kezdetben filozófiát, majd orvostudományt tanult, majd beutazta a keleti moszlim világot. Főművét a Kanún-t Dzsurdzsánban írta. Később Hamadánban ad-Daula emír vezírje lett, akinek halála után menekülnie kellett, emigrációban halt meg. Nem csak orvosként, hanem arisztoteliánus filozófusként is a legjelentősebb arabul író szerző. Rengeteget írt, prózát és verset egyaránt, orvosi főműve azonban a „Kanún fi-t-Tibb”, vagyis a Canon Medicinae. A Kanún rendszere a következőképpen fest: A teljes mű öt könyvből (kutúb) áll: az első az orvoslásról szól általában, a második az egynemű gyógyanyagokról, a harmadik a betegségekről fejtől lábig az egyes testrészek szerint, a negyedik a helyhez nem köthető betegségeket ismerteti, az ötödik könyv pedig az összetett gyógyszerek, valamint a mértékek és a súlyok ismertetésével zárul. A könyvek Fen-ekre (funún, vagyis szakokra), tractatusokra (maqualat), doctrinákra (fuszúl), illetve capitulumokra vagy summákra (dzsumal) oszlanak: e beosztás azonban nem következetes, hiszen fen-eket csak az első, a harmadik és a negyedik könyvben találunk, doctrinák csak az első könyvben találhatók, s az ötödik könyv például csak egy tractatusból és két summából áll. A Canon beosztását tehát nem formai, hanem inkább tartalmi következetesség és rendszeresség jellemzi. E mű racionális szemléletével, teljességével és áttekinthetőségével óriási sikert aratott: latin fordításban nyugaton a 18. századig az orvosképzés alaptankönyve maradt.

Avenzoár (Ibn Zuhr 1089–1162) Córdobában született helyi orvosdinasztia sarjaként. Az Almorávidák, majd az Almohádok udvarában tevékenykedett, élete végén egészen a vezírségig vitte. Averroes őt tartotta Galénosz óta a legnagyobb orvosnak. Főműve a négy részből álló Kitab al-Taisir című kórtani munka volt, amely fejtől lábig – a capite ad calcem – tárgyalja a betegségeket, majd ezután azokról a kórokról szól, amelyek a teljes testet támadják meg. A mű harmadik része a lázfajtákkal foglalkozik, végül a munkát egy receptgyűjtemény zárja. Averroes e művet a maga Colliget-je gyakorlati kiegészítésének tekintette. Alkalmazhatósága miatt héberre és latinra is lefordították. Avenzoár fia is kiváló orvos lett, ám ő inkább költőként vált ismertté.

Averroes (1126–1198) Abul Velid Muhammad ibn Rusd. Córdobában született főbíró fiaként, jogot, matematikát, filozófiát és orvostant tanult. Élete nagy részét Sevillában bíróként töltötte, 1195-től Córdoba helytartója volt, élete végén halálra ítélték, majd száműzték. A kegyelem után pár nappal belehalt az átélt izgalmakba. Nyugat-Európában Arisztotelészt kritizáló filozófiai tanai egy időben valóságos divattá váltak. Kitab el-Kullijat (latinul: Colliget) című, az orvostudomány rendszerét Avicenna mintájára, annál azonban sokkal filozofikusabban feldolgozó, dialektikai-logikai alapvetést adó főműve az egyetemi orvosképzés egyik kézikönyvévé vált a 13–15. században.

Majmoidész – Músza ben Majmon (1135–1204) Córdobában, értelmiségi zsidó családban született, talmudikus-filozofikus képzésben részesült, különösen földije és kortársa Averroes hatott rá erősen, az ő hatására tanult orvostant is. A vallási-politikaiüldözések elől 1165-ben Fezbe, innen Akkába, Jeruzsálembe majd Egyiptomba vándorolt: Itt Foftatban orvosi praxisból, kereskedelemből élt és filozófiai iskolát tartott fönn. 1179-től a helyi uralkodó orvosa: ettől kezdve a filozófiának élhet. Filozófiai munkáiban a zsidó vallást igyekezett a racionalizmussal egyeztetni: e művei a keresztények közt is nagy visszhangra leltek. 16 ismert orvosi műve közül diététika, etika, toxikológia, kórtan és szexuális tanácsadó is akad.