I. Péter manufaktúrák alapításával megindította az iparosodás lehetőségét, megkezdte a mezőgazdaság átszervezését, fellendítette a bányászatot és serkentette a kereskedelmet. Az államszervezet európai normák szerinti kialakításával megteremtette a vidéki és városi közigazgatást, új alapokra helyezte az oktatást, leszámolt mindazzal a régivel (például a nagy szakállú és bőkaftános bojárok hatalmával, a pravoszláv egyháznak a cár feletti gyámkodásával), amit rossznak és haszontalannak tartott. Sokat írtak Péter cár egyéniségéről, könyörtelen természetéről, reformjainak lényegéről, politikai racionalizmusáról, az oroszok ellenállásáról, de tagadhatatlanul érdeme, hogy a korai európai felvilágosodás eszméit képes volt az orosz valóságba meggyökereztetni. Ehhez valóban I. Péter kellett, a könyörtelen és kitartó uralkodó, aki még a pravoszláv egyházat is „megfegyelmezte”, 1721-ben eltörölte a patriarchai méltóságot, magát tette meg az orosz egyház fejének és az egyházi ügyek vezetésére szent szinódust alapított. Az új Oroszország tekintélyét elsősorban a katonai sikerei alapozták meg Európában, de ezzel egyenértékű volt a reformpolitikája is.

A közegészségügyi reformok kezdetét I. Péternek az orosz birodalmi közigazgatás átszervezésével kezdődött: az orvosi ügyeknek is külön bizottságot (kollégiuma) (1719) szervezett, jelképezve az orvosi-egészségügyek fontosságát. Az Orvosi Kollégium ekkor és később is inkább külföldi meghívott orvosokból állt, elsősorban németekből, majd a 18. század közepétől több magyar orvos is tagja volt e testületnek. I. Péter közigazgatással kapcsolatos rendelkezései előtt 1706-ban utasította alattvalóit, hogy városonként gyógyszertárat létesítsenek. 1707ben tíz helyőrségi kórház felépítését rendelte el, közülük a moszkvait azzal a joggal ruházta fel, hogy a hadsereg részére katonai orvosokat és sebészeket képezhetnek. Az orvoshiány olyan nagy volt, hogy a 18. század legelejétől az orosz hadseregbe külföldi orvosokat szerződtettek, híressé váltak a német egyetemeken megjelent orosz követek látogatásai, akik tehetséges fiatalokat szerződtettek Oroszországba. A moszkvai hároméves katonaorvos képzés nem helyettesítette az önálló orvosképzést, ami csak a hadsereg igényeit elégíthették ki, illetve külföldi tanulmányokra készített fel. 1719-ben felállított Orvosi Bizottságnak (amit 1721-ben a Birodalmi Tanács alá rendelt) a feladata lett a megfelelő számú külföldi orvos szerződtetése az orosz hadseregbe, illetve orosz ifjak külföldi orvosi tanulmányainak megszervezése. I. Péter gondolkodott egy orvosi egyetem megalapításán is, de a pravoszláv egyház ezt ellenezte, ezért bízta a katona-orvosképzést a hadseregre. 1718-ban Páterváron, 1719-ben Konstadtban alapított a moszkvaihoz hasonló sebészképzéssel is foglakozó katonakórházat. Az 1725-ben Szentpéterváron megalapított Orosz Tudományos Akadémiát, amely orvosi osztályának feladata az orvosellátás, a betegellátás és a közegészségüggyel, egyetemalapítással kapcsolatos tervek kidolgozása, a tudományos élet kialakítása lett, de irányította a könyvkiadást.

Az Orosz Tudományos Akadémia első jelentős eredmény az 1755-ben megnyitott és orvosi karral is rendelkező moszkvai tudományegyetem megszervezése volt, amelynek életre hívásában elévülhetetlen szerepet játszott Mihail. Lomonoszov (1711–1765). Igaz, az Orosz Birodalom rendelkezett már egy „másik” egyetemmel is: I. Péter az északi háborúban Svédországtól elfoglalta a Baltikumot, de az itt élő németeknek különleges jogokat biztosított Oroszországon belül, e jogok ellenében segítséget várt tőlük az orosz gazdaság és tudomány felépítésében. II. Gusztáv svéd király 1632-ben Tartubán egyetemet alapított a baltikumi németek számára, amely a térség jeles tanintézetévé vált. A Baltikum orvosellátásban és rendezett közegészségügyi viszonyaiban tükörképét mutatta a német államok hasonló viszonyainak, így I. Péter a baltikumi német orvosoknak kivételes jogokat biztosított Oroszországban, nem zárta be a tartui egyetemet, sőt az orosz pravoszláv egyházzal való vitája miatt az orosz értelmiség első képzőhelyévé tette. Itt megnövekedett az orosz medikusok száma, míg az Orvosi Kollégiumi tagok többségét baltikumi német orvosok adták. Az Orosz Birodalom területén – 1754. évi összeírás szerint – működő 232 német orvos közül 143 baltikumi német volt. A moszkvai egyetem orvosi karán kinevezett tanerő többsége Tartuban szerezte oklevelét. Nem szabad elfeledkezünk arról sem, hogy az orosz kormányzóságoknak kiadott orvosi rendeletgyűjtemény mintája a baltikumi német városok hasonló jogszabálygyűjteménye volt. E jogszabálygyűjtemény kibővített formáját 1797-ben hivatalosan is kötelezővé tették az egész Orosz Birodalom területén. A jogszabálygyűjtemény alapelvei azonosak voltak a hasonló német szabályzatokhoz. A szegényeket életveszély esetén ingyen gyógyították, a betegek részére kórházakat szerveztek, amelyek a helyi orvos felügyelte alatt álltak. A hatóságokat orvostartásra kötelezték, amelyek felügyelték a gyógyszertárakat, a sebészeket és a bábákat. Az orvosok járvány esetén a hadsereggel közösen izolálták a betegeket, kötelesek voltak a kormányzósághoz, a kormányzóságok pedig a Birodalmi Orvosi Kancelláriához jelentést küldeni.

Az orvosi ügyek rendeleti úton történő intézése sajátossága lett az orosz felvilágosult kormányzási rendszernek. A moszkvai egyetem megalapításával egyidőben cári rendelet jelent meg az orvosok, sebészek, gyógyszerészek képzésével kapcsolatban is, amelyben nemcsak a képzés idejét, tantárgyi követelményeit határozták meg, de további egyetemek alapítását is tervezte. A jelentős orvoshiány miatt a katonasebészképzőkbe (Moszkva, Szentpétervár, Konstadt, Kijev stb.) polgári személyeket is felvettek. Az orosz közigazgatás kialakításakor I. Péter úgy rendelkezett, hogy az orvosi kollégium feladata külföldi orvosok szerződtetése, de I. Katalin már minden várost orvos szerződtetésre, kórház és gyógyszertár működtetésre kötelezett. Ez utóbbit még I. Péter 1706-ban is elrendelt, bár Lomonoszov 1754-ben írott, az orosz nép egészségi állapotával foglalkozó híres kéziratában mégis hihetetlen nagy gyógyszertárhiányról irt. Az 1740-es években több a gyógyszerkészítéssel és forgalmazásával kapcsolatos cári rendelet adtak ki, 1752-ben megszerkesztették az első orosz gyógyszerkönyvet, majd külön pharmacopeát nyomtattak a hadseregnek is.

Az ügyintézés gyorsítása érdekében 1754-ben az orvosi kollégiumot Orvosi Kancelláriává szervezték át, amely hivatali forma jobban kihangsúlyozta az ügy országos fontosságát, a Birodalmi Tanácson belül is nagyobb mozgásteret kaptak az orvosi-közegészségügyi kérdések. Az Orvosi Kancellária a cári rendeletek végrehajtása során részkérdésekben (jelentéskérés, kinevezés stb.) és szakmai ügyekben közvetlenül utasíthattak az alárendelt kormányzóságok azonos testületeit, nem kellett minden hivatali ügyben a Birodalmi Tanács kollektív állásfoglalását és hozzájárulását kikérni. Ezt a rendszert 1803-ban minisztériumi formává alakították át, az orvosi ügyek – jellegüknél fogva – a hadügy-, az oktatási és a belügyminisztérium hatáskörébe kerültek. A tudományos kérdések kidolgozása az Orosz Tudományos Akadémia orvosi osztályának feladata lett, míg az Orvosi Kollégium az orosz kormány tanácsadó szervezetévé vált. Az orosz egészségügyi reformok középpontjában továbbra is az orvosképzés birodalmi megszervezése állt, így 1804-ben, Kazanyban, 1805-ben, Harkovban, 1819-ben Szentpéterváron nyílt tudományegyetem orvosi karral. A varsói egyetemet ugyan a Lengyel Nagyhercegség alapított az egykori lengyel katonaorvosképző akadémia helyén (1807), amit az orosz cári hatalom hallgatólagosan elismert, majd hivatalosan 1818-ban vonta be a cári udvar által támogatott egyetemek sorába. Hasonló módon jártak el a vilnói lengyel egyetemmel kapcsolatban is: ugyan a megszálló orosz hatóságok 1796-ban felfüggesztették jogait, de Sándor cár 1805-ben hivatalosan elismerte. Az 1831. évi lengyel felkelés megtorlásaként a vilnói egyetemet – orvosi karral együtt – 1834-ben áthelyezték Kijevbe, de a litvániai térség hiányát szenvedte az orvosképző intézmény áthelyezésének, így 1842-ben a polgári és a katonai egészségügy számára Sebészakadémiát nyitottak, ez ékes bizonyítéka lett a 18. század második felében orosz földön meghonosított reformok életképességének, amelyek – a szakszerűség mellett – a területi elvek szerint születtek meg, követték az európai mintákat. Az orosz államigazgatást mindig a központosítás, a rendeleti úton történő kormányzás jellemezte, amelynek támasza a hadsereg volt. Ennek megfelelően a polgári egészségügynél mindig szervezettebb formát mutatott a hadsereg, sőt az orosz egyetemekről kikerült végzett orvosoknak és katonasebészeknek biztosabb megélhetést és karriert éppen a hadsereg nyújtotta, így sokan ott keresték jövőjüket és megélhetésüket. Gyakran a távoli kormányzóságokban éppen a katonaorvosi szolgálat látta el az egészségügyet és a katonakórházak fogadták be a polgári betegeket is.

Az orosz felvilágosult abszolutizmus rendelkezései kimozdították a közegészségügyet, az orvos- és betegellátást a középkori elmaradottságból, új, az európai formákhoz hasonló rendszert alakított ki, amely nemcsak szakemberhiánnyal, hanem „fáziskéséssel” is küszködött. Tény, hogy az államhatalom központjaiban (Moszkva, Szentpétervár, Kijev stb.) európai színvonalú orvosi és egyetemi intézmények születtek, már a 19. század derekán az egyetemes medicina szempontjából is jelentős orosz tudósok működtek, ugyanakkor az Orosz Birodalomra jellemző hihetetlen nagy vagyoni különbségek hatották át a városi és a vidéki ellátás különbségeit.1