A hazai orvosképzés reformja és a második orvosi kar felállítása után évente mintegy 500 hallgató nyerhetett orvosi diplomát a magyar egyetemeken, ami az 1876. évi Közegészségügyi Törvény kívánalmait megközelíthetően sem tudta kielégíteni. Ezt a törvény által felállított igazgatási rendszer, a lakosság sűrűsége, a települések szerkezete határozta meg, amely rendszerben ötezer lakos után kellett egy orvost alkalmazni. A rendszer legalább tízezer orvost, alkalmazását feltételezett, de akkor mindössze négyezer orvos és 1500 alacsonyabb végzettségű seborvos állt rendelkezésre. Ezt a létszámot a két orvosi kar semmi körülmények között nem tudta rövid időn belül biztosítani, ami újabb orvosi karok, megnyitását sürgette. Ez magyarázata annak, hogy az 1870-es évek derekától a harmadik orvosi kar felállításának kérdése nem került le az orvosi közvélemény fórumairól, újabb és újabb javaslatok születtek a megvalósítására. A különböző javaslatok egyszerűen állami érdeknek mondták az újabb orvosi karok felállítását. Az új egyetemek és orvosi karok létesítésével kapcsolatban Debrecen, Szeged, Pozsony, Kassa és Pécs neve is felmerült. A javaslatok hatására a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1881-ben ígéretet tett arra, hogy a meglevő kér egyetem teljes kiépítése után sor kerülhet egy újabb egyetem megalapítására. E kérdésben 1883. május 8-án értekezletre került sor, ahol sorra megtárgyalták a lehetséges színhelyek esélyeit és lehetőségeit. Itt merült fel az a javaslat is, hogy a pesti orvosi kar klinikáinak számát duplázzák meg, esetleg párhuzamban három azonos klinikát is működtessenek. Ezzel a javaslattal szállt szembe Fodor József az Orvosi Hetilapban, amely szerint az új egyetemet Budán kellene felállítani, amely versenyszellemet alakíthatna ki a két intézmény között. Ettől függetlenül jobb lenne az új egyetemet és orvosi kart vidéken megszervezni, ami azért is jó lenne, mert az orvoshiány elsősorban vidéken jelentős. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg, hogy a vidéken működni szándékozó fiatal orvosoknak az állam teremtse meg a minimális feltételeket (lakás, rendelő, fizetés), hogy valóban a vidék egészségügyének felemelésén munkálkodjon. Ugyancsak kifogásolta, hogy évente legalább ezer magyar medikus tanul külföldön, többségük nem tér haza, így jobb lenne hazai kiképzésükre figyelni. Ezért kell új orvosi kar vagy karok, ami nemcsak a „normál”, hanem a továbbképzést is szolgálhatná. Fodor írása valóban vitát gerjesztett: Pávai Vajna Gábor, Pisztory Mór és Vass Pál főorvosok osztoztak Fodor véleményével, ők hárman Pozsonyt képzelték el a harmadik orvosi kar helyének. Mások Szegedet, Pécset és Kassát nevezték meg, míg a véleményező minisztériumi bizottság Pozsony mellett döntött. Viszont ismét az ország anyagi helyzete döntött, a végrehajtást bizonytalan időre elhalasztották. A helyzet valóban „ellentmondásos” volt, hiszen ebben az évben a bécsi vallás- és közoktatásügyi minisztérium megszigorította a bécsi egyetemi tanulmányokat, így legalább 300 medikus hazai tanulmányáról kellett gondoskodni. Ekkor Budapesten párhuzamos tanszékeket és klinikákat szerveztek, a belső klinikai telep mellett megkezdték az ún. külső klinikai telep felépítését.