Már 1954-ben eltervezték a Könyvtárban elhangzott előadások folyóirat vagy évkönyv formában történő kiadását. Elekes György 1951 őszén javasolta Palla Ákosnak egy orvostörténeti folyóirat kiadását. Ez az 1951-ben nehéz ügynek bizonyult, hiszen nemcsak pénzt, hanem párt és felügyelő hatóságok engedélyéjét is el kellett nyerni. A folyóirat ügye 1952 márciusában már komolyabb formában vetődött fel, amit nemcsak az Egészségügyi Minisztérium, és a Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztálya is felkarolt. A gondot az orvostörténelem művelésének tisztázatlan egyetemi és akadémiai helyzete nehezítette, hiszen nem szerepelt az „akadémiai tudományszakok” között, sőt hiányzott az egyetemi oktatásból is. Az orvostörténeti előadások megkezdése után határozott társasági kívánságként fogalmazódott meg a folyóirat kiadásának szükségessége, így Jáki Gyula, a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának igazgatója személyesen járt el több nyomdánál és kiadónál a kiadvány költségeinek felmérésére. Jáki Gyula és Palla Ákos közös kérelemmel fordult az Egészségügyi Minisztériumhoz a lapalapítás engedélyezéséért, illetve az anyagi támogatás biztosítása ügyében. A minisztériumban a folyóirat ügyét Katona Ibolya is támogatta, ennek segítésére megnyerte Vilmon Gyula egészségügyi miniszterhelyettest is, aki Jáki Gyulát kinevezte a szerkesztőbizottság elnökének és a minisztérium vállalta a kiadás költségeit. A szerkesztőbizottság tagja lett Gortvay György, Daday András, Elekes György, Szodoray Lajos, Abádi Gyula, Némedi István és Hahn Géza, a lap szerkesztésére Palla Ákost kérték fel. Szerkesztőbizottság ettől fogva szervezője lett a Könyvtár előadásainak, sőt az orvostörténeti szakcsoport és az MTA által elismert akadémiai orvostörténeti bizottság megalakulásáig az orvostörténelemmel kapcsolatos összes kérdésben is tanácsadó és véleményező, testületként működött. A politikai megbízhatóság vonatkozásában Jáki Gyula és Szodoray Lajos személye „garancia” lett, hiszen mindketten egyetemi tanárok voltak, tanszéküket már az „új rendszerben” nyerték el és nem tartoztak – életkoruknál fogva – a két világháború közötti, „reakciósnak” minősített generációhoz.