Az első évfolyam hallgatóinak lényegében az elméleti orvosi diszciplinák (fizika, kémia, anatómia, szövettan, élet- és kórélettan) kialakulását kell bemutatni tágabb összefüggésekben.

1–2. óra anyaga:

Az orvostörténelem fogalomköre. A primitív népek és ősi kultúrák medicinájának eszmei alapjai. Az európai orvostörténelem földrajzi és időbeli (periodizációs) kereteinek áttekintése. Az antik világban kialakult anyagi természetű elképzelés az emberi szervezetről és betegségekről. A görög és a római orvosi ismeretek és iskolák. A bennünk kialakult irányzatok jelentősége.

3–4. óra:

A középkori arab orvostudomány negatív és pozitív irányzatai (az anatómia kezdete és a kémia). A reneszánsz új irányzatai (Paracelsus és Vesalius) az érdeklődés középpontjába az emberi test szerkezete (Vesalius), majd működése (Harvey) kerül. 5–6. óra:

Jatrofizika, jatrokémia, jatromatematika. AA mechanikus materializmus hatása az orvostudományra a 16)18. században. A műszeres elemző vizsgálata (mikroszkóp) új felfedezései. A tudományos biológia kezdete.

7–8. óra:

Vitalista irányzatok a 17.)18. században és az ebből következő élettani kutatások (Spalanzoni, Haller, J. Hunter, Bichat). A vitalizmus terméketlen idealista iskolái. Elektromos, magnetikus felfedezésének hatása az orvosi gondolkodásra.

9–10. óra:

A 19. századi „kórvegytan” pozitívumai. A szervezet energetikai anyagcsere kutatása. A mikroszkópikus vizsgálatok újabb nagy eredményei: sejttan, sejtkórtan, bakteriológia (ezek részletes értékelésére a klinikumnál még visszatérünk).

11–12. óra:

A múlt század nagy orvosélettani iskolái (J. Müller, Megandie, Cl. Bernard, C. Ludwig). Az érzékszerv és az idegfiziológia kezdetei, emésztésélettan. Kísérleti kórtan. Pavlov. A funkcionális szemléletű kutatások (kimográfiák, EKG)

A harmadik évfolyam hallgatói számára a két klinikai alapszakágazatot, a belgyógyászat és sebészet fejlődéstörténetét kell ismertetni. Ebben az összefüggésben kell tárgyalni a gyógyszertant, a kórbonctant és a kórtant, valamint a származó speciálszakmák kibontakozását is.

1–2. óra:

Áttekintés az ősi kultúrákban folytatott gyógyítás jellegéről. Az antik görög és római orvoslás jellemzői (Hippokratész, Galenosz, Soranosz). A középkori orvoslás és paramedicinális munkák főbb adatai.

3–4. óra:

Új elemek a belgyógyászatban (17)18. sz.): finomodó diagnosztika, újszerű gyógyszerek (kemikáliák, trópusi növények, himlőoltás). Boerhawe, van Swieten, az első bécsi iskola. A magyar orvosi egyetemi kar.

5–6. óra:

A kórbonctani lokalizációs szemlélet, Morgagni hatására beépült klinikai gondolkodásba. (Augenbrugger, Corvisart, Schönlein stb.).Rokitansky, Skoda: a második bécsi orvosi iskola. A századforduló spekulatív gyógyítási irányzatainak hanyatlása.

7–8. óra:

Az élettani-funkcionális belgyógyászat kezdetei külföldön és hazánkban. Erősödő lokalizációs szemlélet a diagnosztikában és a terápiában. A bakteriológia felfedezésekre épülő klinikum. A belgyógyászati szakosodás eredményei: önállósodó ideg és elme, valamint gyermekgyógyászat.

9–10. óra:

A 20. század integrálódó belgyógyászata a polyetiológiai szemléket, az immunológiai és fizikokémiai mechanizmusok figyelembevételével. A diagnosztikai és terápiás bázis jelentős gyarapodása (EKG, RTG, sugárterápiák, oltások és savókezelések, a modern kemoterápia kezdete.) Helyi érzéstelenítés, új szaksebészeti ágazatok.

11–12. óra:

Vitamin és hormonfelfedezések, neuroendokrinológia modellek. Magasszintű individualizáló belgyógyászat. Antibiotikumok. Az új élettani szemléletű funkcionális sebészet. Újabb szervrendszersebészeti ágazatok.

Az ötödik évfolyam orvostörténeti előadásaiban a társadalom-egészségügyi viszonyokat, az egészségvédelmi szervezeteket és intézkedéseket, az egészségügyi oktatás kérdéseit és formáit, végül pedig az orvosi deontológia és etika történetét kell ismertetni.

1–2. óra:

A társadalom egészségügy fogalma, ókori járványok. Közegészségügy és hygiene az ősi kultúrákban és a hellenisztikus világban. Hippokratészi tanítások és környezethatásokról, a település, élelem, ivóvízhygienéről.

3–4. óra:

Középkori közegészségügy. Nagyjelentőségű endémiás és epidémiás betegségek. Kollektív védekezés a lepra és a pestis ellen. Fürdők, kórházak. Középkori egészségügyi szakembertípusok. Oktatás, egyetemek. A 16. századi új tömegbetegségek, a lues. A humanista orvosok.

5–6. óra:

A 17–18. századi közegészségügy viszonyok. Járványok, A himlő elterjedése. Tudományos társaságok megalakulása. A szaksajtó megjelenése. A felvilágosodás. Az államközpontú közegészségügyi irányítás kezdetei: a járványvédelem, a bábaügy, iparegészségügy, oktatási reformok (szakképesítési követelmények), népszerű egészségvédelmi irodalom. A hazai hatósági orvosi rendszer kezdetei.

9–10. óra:

Közegészségügyi szemlélet és a szervezési, biztosítási helyzet a két világháború között.

11–12. óra:

Az orvos és az állam, az orvos és a társadalom kapcsolata különböző történelmi korszakokban. Az orvosi deontológia és etika történeti összefoglalása.”

Éppen a Magyar Orvostörténelmi Társaság aktivitásának köszönhetően sikerült elérni, hogy a Semmelweis Orvostudományi Karán, az Egészségügyi Szervezési Intézetben, az orvostörténelem tárgyköréből kandidátusi fokozatot elért kutató – dr. Birtalan Győző docens – néhány óra kötelező előadásra kapott lehetőséget a szervezéstudományon belül, valamint speciálkollégiumot hirdetett meg az orvostörténelem tárgyköréből, sőt ideiglenesen jegyzetet írhatott. Ezt megelőzően dr. Schultheisz Emil egészségügyi minisztert, európai jelentőségű orvostörténészt című egyetemi tanárrá (1977) nevezték ki, aki 1984 decemberében – tizennégy évi szolgálat után – leköszönt miniszteri posztjáról és 1985-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvostörténeti és Társadalomorvostani Intézetének igazgatójává, tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki.

• mikor és melyik évfolyamon adjuk elő a társadalomorvostanon belül az orvostörténelmet;

• milyen eszközökkel törekedjünk az orvosi műveltség emelésére;

• a minőségi munka érdekében egységes álláspontot kell kialakítanunk a szakdolgozatok elbírálásához.

Az egyes egyetemek társadalomorvostani intézetei egyenrangúak lévén, talán fel sem merülhet az a kérdés, mintha a SOTE Társadalomorvostani és Orvostörténeti Intézete „modellül” kívánna szolgálni, illetve rá kívánná erőszakolni bárkire és bármire felfogását, az adott lehetőségeken belüli önállóság megsemmisítésével, uniformizálásával. De mi magunk is a külföldi és hazai tájékozódás alapján alakítottuk ki álláspontunkat, ami aligha áll távol a többi egyetemi intézet elgondolásától.

A jelen emlékeztetőt megküldik a résztvevőknek, egyben kérjük az észrevételek írásban történő megküldését, hogy ennek alapján felterjesztéssel éljünk az Egészségügyi Minisztérium illetékes főosztályához.

 

Budapest, 1985. június 21.

 

Az emlékeztetőt készítette

Dr. Kapronczay Károly

Főigazgató helyettes, MOT elnökségi tag

 

 

A Magyar Orvostörténelmi Társaság megtette felterjesztését Az Egészségügyi Minisztérium egyetemi ügyekkel foglalkozó főosztályának4, ahonnan1986. május l5.-én dr. Lukáts Jenő főosztályvezető-helyettese mindenben egyetértve a következőket válaszolta: „…összefoglalva: az orvostörténet és a gyógyszerészet-történet oktatása több szempontból is fontos kérdés, ezért mindenképpen indokolt ennek tartalmi fejlesztése, valamint az e témakörben oktatási feladatokat vállaló intézetek, klinikák valamint személyek együttműködésének javítása. A témakör oktatásához a jelenleg meglevő keretek egyelőre elégségesek és még nem teljesen kihasználtaknak tűnnek (speciális kollégiumok, szaktantárgyakkal történő koordináció), melynek részben az is oka, hogy a DOTE-n, POTE-n a személyi ellátottság nem megfelelő. A teendők sorrendje tehát a következő: l.) az oktatás jelenlegi kereteinek jobb tartalmi kihasználása. 2.) Az egyetemeken az orvostörténeti oktatás személyi feltételeinek javítása, orvostörténeti oktatói csoport kialakítása. 3.) intézetek nevének, az intézetekben folyó tevékenységnek megfelelő megváltoztatása. Budapest, 1986. május 15. Dr. Lukáts Jenő főosztályvezető-helyettes, minisztériumi főtanácsos.