Kapronczay Károly

Az orvostörténelem századai

A gyógyszerészképzés útjai

A gyógyszerészképzés európai és hazai formáinak alakulása sokban hasonlított az orvos- és sebészképzéshez, de sokáig magával hordozta a gyógyszerkészítés kereskedelmi jellegét. Előnyt jelentett, hogy a gyógyszertár (patika) létesítése városi joghoz kötődött, eszerint működtek a gyógyszertárak, állítottak követelményeket a patikusokkal szemben. Ez csak a gyógyszertárra, gyógyszer-kereskedelemre és a gyógyszerészre vonatkozott, kiképzésükre nem adott utasítást. Viszont a gyógyszerészek a 16. század közepétől pharmacopeák szerint dolgoztak és készítményeiket előírásos taxa-rendszer (1238) szerint adhatták el.1 A város mindig a lakosság létszámához igyekezett igazítani a gyógyszertárak számát, illetve a város kedvező fekvése miatt gondolt a heti vagy havi vásárok miatt megnövekedett gyógyszertári forgalomra is. A gyógyszerészek viszont – bevételük érdekében – a gyógyszerek mellett árultak cukorkészítményeket, ostyákat, gyertyaféléket, likőröket, párlatokat, ami mindig vitára adott okot a város és a gyógyszerészek között. A gyógyszertárak felügyeletét a város a fizikusra (alkalmazott városi orvosra) vagy a sebészre bízta, aki az előírásoknak megfelelően felügyelte a patikát, a patikus végzettségét, a készítmények szakszerűségét (pharmacopoea szerint készíti, taxa szerint árulja, vannak-e előírás szerinti tartalékai, azt az előírásnak megfelelően tárolja-e stb.).

A gyógyszerészek Céhekbe tömörültek, ami nemcsak érdekvédelmet jelentett, hanem ennek keretei között történhetett a képzés, a vizsgáztatás stb. Természetesen a gyógyszerészjelölt kiképző helye a gyógyszertár volt, mestere a gyógyszertár tulajdonosa lett, a különböző vizsgákat viszont a céh három mestere és a városi orvos jelenlétében tették le. A követelményrendszert részben a közeli egyetem orvostanári kara, részben a céh mesterei állapították meg. A reneszánsz korában működő egyetemek orvosi karán egy kijelölt orvosi bizottság előtt lehetett megszerezni a legmagasabb képesítést, a magister címet. A céhek által kiadott bizonyítvány csak a szakmai munkára volt érvénye, illetve 1759-ig s patikanyitásra, de azután ez királyi joggá vált. Egyes adatok szerint Mátyás király esztergomi, majd pozsonyi egyetemalapítási elképzeléseiben szerepelt a gyógyszerészképzés, illetve vizsgáztatás megvalósítására az orvosi karon belül, de a török hódoltság idejében a Felvidék és Erdély német jogú városainak gyógyszerészei céhszerű kiképzésben részesültek.

A 18. század első felében a magyar korona területén zömmel egyházi, elsősorban jezsuita alapítású patikák működtek, mellettük természetesen városi polgári gyógyszertárakat is találunk. Mindez nem volt elegendő a hazai ellátáshoz, így a Helytartótanács Egészségügyi Bizottsága (1738) kezdeményezésére Mária Terézia vármegyénként egy patika megnyitására kötelezte a megyéket (1747), ennek hatására a század végére már 193 patika működött, a többség világi tulajdonú polgári gyógyszertár volt. Ekkor szerkesztette Torkos Justus János a Helytartótanács által jóváhagyott önálló magyar taxát1754-ben, ekkor került sor a gyógyszerészképzés rendezésére. „Magiszter pharmaciae” képesítést 1644-től Bécsben és Prágában lehetett szerezni, amit 1754-ben Mária Terézia a magyar gyógyszerészeknek is elrendelt, de erre a nagyszombati egyetem orvosi karának megalapításáig Bécsben, Prágában, Wroclawban és Grazban volt lehetőség. A Habsburg Monarchia területén 1654 Bécsben és Prágában, majd más működő egyetem orvosi karain lehetővé tették a gyógyszerészeknek „gyógyszerész mesteri” oklevél megszerzését.2

A korabeli gyakorlat szerint – céhszerű kiképzésben a gyógyszerészjelölt – a kötelező tanulóévek letelte után, a patika tulajdonos, a városi orvos és még két gyógyszerész előtt vizsgát tett, majd a tulajdonos által kiállított segédlevéllel két-három éves vándorútra ment, ennek letelte után visszatért és a városi fizikus és még két gyógyszerészmester előtt vizsgát tett. Csak e gyógyszerészi oklevél birtokában fordulhatott vizsgakérelemért az egyetem orvosi karához, ahol az erre kijelölt vizsgabizottság előtt – meghatározott tananyagból – tehetett képesítő vizsgát. Az 1769-ben alapított nagyszombati magyar orvosi karon 1771-ben vizsgázott elsőnek két gyógyszerészjelölt, 1786-ban már 27 gyógyszerész tett mesteri vizsgát. A II,. Ratio Educationes rendelete értelmében a gyógyszerészmesterek magasabb fokozatot – „a „doctor chemiae” oklevelet 1812-től Bécsben szerezhettek, amelyre a pesti orvosi karon csak 1851/1852. évi tanévtől kerülhetett sor. A rendelet értelmében 4 félévet kellett hallgatni az orvosi-természettudományi karon. A tanulmányokhoz 3 év gyakornoki és a 2 év segédi esztendőnek volt szükséges. Magyarországon 1940-ben vezették be a magyar egyetemeken a 8 egyetemi féléves gyógyszerészképzést, feltétele már a gimnáziumi érettségi lett.3

Hazánkban igen lassan haladtak előre az egyetemi felvételhez szükséges követelmények rendezése. Eltekintve az 1848/49. évi szabadságharc átmeneti vívmányaitól, csak 1888-től kezdődően írtak elő kötelezően a 6 gimnáziumi osztályos előképzettséget és azt, hogy a kétévesre csökkentett gyakornoki idő utáni ún. tirocinális vizsgát, már nem a tisztiorvos, hanem az egyetemen (a fővárosban és Kolozsvárott) e célra kinevezett bizottságok előtt kellett letenni. Az új vizsgabizottságok magasabb színvonalú elvárásainak a jelöltek jó része nem tudott eleget tenni: ezért állították fel az ún. gyakornoki (magánjellegű) iskolákat. Ezek megfelelően felkészítették a jelölteket az egyetemi felvételhez szükséges tirocinális vizsgára. Ez a forma az 1940. évi reformig életben volt, de a kötelező érettségi vizsga követelményének bevezetésével ez is értelmét vesztette. Az érettségi vizsga megkövetelését sokan ellenezték, elsősorban a gyógyszertártulajdonosok hirtelen elvesztették az „ingyen” gyakornokokat. Másfelől az érettségi megkövetelése emelte a gyógyszerészek társadalmi rangját, érettségivel lehetett csak tartalékos tiszt a hadseregben.

1	A legelterjedtebb Ausculumi Saladines Quiricus „Lumen apothecarium” (1496), majd Valerius Cordus pharmacopoeája (1546)Az első hazai gyógyszeres könyv Ruland János Dávid munkája volt (1644). A Habsburg Monarchiában érvényes hivatalos pharmacopoea 1613-tól, a taxa 1685-től lépett érvénybe.
2	Balázs Péter: Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete. I. köt. Bp. MATI–SOMKL, 2007. 33–39. l.
3	Kapronczay Károly: A magyarországi közegészségügy története 1770–1944. Jogalkotások, közegészségügyi intézmények, szakirodalom. Bp. SOMKL–MATI-SE, 2008. 363 l.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 701 3

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kapronczay-az-orvostortenelemszazadai//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero