Korunk embere – műveltségi szintjétől függően eltérő mértékben – tisztában van az őt fenyegető veszélyekkel, tehát azzal, hogy az egyre inkább mesterségessé váló életmódja milyen következményekkel járhat. Éppen ezért, mennél több jut számára a mesterséges életmódból, annál inkább vágyik vissza a természeteshez. Ez egy érdekes folyamat, amely eleve megosztja az emberiséget. Van ugyanis egy gazdasági határ, amely alatt lévők mindent megtesznek azért, hogy a mesterséges életformát elérjék. A fejlődő országok lakossága például a fejlett országok mintáját követi, és bár tisztában van annak hátrányaival, céljai elérésében nem korlátozható. A felelős vezetők hiába tudják, hogy a személyautók számának növekedésével egyenes arányban nő a levegő szennyezettsége és ennek következményeként a légúti és allergiás betegségek, valamint a tüdőrák fellépése, nem a kevésbé szennyező tömegközlekedés fejlesztését választják, hanem a személyautót, amely a jólét szimbóluma. Teszik ezt ugyanakkor, amikor a határ felett lévők, a gazdaságilag fejlett országok lakói a természetes életmódot tekintik álmaik netovábbjának, természetesen a technika, az átruházott evolúció csúcseredményeinek megtartása mellett. Ezen országokban, aki teheti, elhagyja a szennyezett várost, mint lakó- és alvóhelyet, természeti környezetben igyekszik eltölteni szabadidejét, a technikával „fertőzött” ételek helyett természeteset fogyaszt, csapvíz helyett ásványvizet iszik és mozgásszerveit kocogással és kondícionáló tornával tartja karban. A kérdés csak az, hogy mennyiben természetes az, amit a ma embere annak tart és mennyiben felel meg annak a fejlődési tendenciának, amelynek korunk embere alá van vetve.

1800-ban az Egyesült Államok lakosságának 94%-a élt kis farmokon. 1966-ban már csak 5,8%-a és ma még kevesebb (nem több mint 3%-a). Ez azt jelenti, hogy az urbanizáció, a városiasodás hihetetlenül gyorsan ment végbe, és lényegében ez jellemző minden fejlett vagy csak közepesen fejlett országra is. Míg a két évszázaddal ezelőtti kis farmok lakóiról el lehet mondani, hogy viszonylagosan természetes környezetben éltek, addig a ma visszavándorló városiakról ez nem állítható. Nemcsak azért nem, mert az esetek többségében munkájukat a városban végzik, tehát életük jelentős része a mesterséges környezethez kötődik, hanem azért sem, mert a falu is megváltozott. Még a kis farmokon is motor hajtja fel a vizet a kútból és termeli meg az áramot, traktorokkal művelik a földet és az autó, valamint a hűtőszekrény a falun élőknek éppúgy vagy még inkább elengedhetetlen kelléke, mint a városiaknak. A mai természetes környezetben az ember által nemesített kultúrnövények tenyésznek, melyek lényegesen kevesebb oxigént juttatnak a levegőbe, mint a vad növényzet, és többé kevésbé kényelmes utak biztosítják a lúdtalpas enberutód járását-kelését. A mai ember által elképzelt és megélt természetes környezet tehát messze nem azonos az ősi természetes környezettel, amihez az emberi szervezet kialakult. De ha nem a civilizált országok falvait vesszük tekintetbe, akkor sem érjük el az ősi természetest, a mai „vad” is általában szelídnek tekinthető az ősi természeteshez képest.

A természetes életmódról kialakított képünk egy, a mai ember által megálmodott fantáziacsomag. Sovány húst eszünk, mert annak magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma és közben nem gondolunk arra, hogy az ember számára természetes a növényi étkezés, mert emberősünk 99%-ban növényeket fogyasztott és talán csak 1%-ban húst. Vannak azonban olyanok is – vegetáriánusok –, akik valóban elsősorban növényi táplálékot fogyasztanak, mert ezt tartják természetesnek. Ritkán veszik azonban figyelembe, hogy embernek lenni növényi koszton is lehet, de a mai emberi teljesítmények eléréséhez az állati fehérje nélkülözhetetlen. Már a magzati életkorban a fehérjehiány alapvetően befolyásolja az agy fejlődését és behozhatatlan hátrányba kerül, aki ezt nem tudja vagy nem akarja figyelembe venni. Ahhoz viszont, hogy ez a fehérjeellátás biztosíttassék, a konzerválás különböző technikái is szükségesek. És itt a természetes és mesterséges nehezen választható el. Mert ki mondhatja meg, hogy a modern konzervipar által használt tartósítószerek mesterségesebbek, mint a naturális körülmények között használt füstölés. Mert a kettő között az a lényeges különbség, hogy a füstölésről már tudjuk, hogy ártalmas, míg a vegyszerekről csak sejtjük. Ha zsírtalan húst akarunk enni, akkor ez is viszonylagos. Ki lehet tenyészteni olyan fajtákat, amelyekben kevés a zsíradék, azonban a tenyésztett háziállatok húsa eleve zsírosabb, mint a vadaké. És még a mai kultúrerdőkben élő vadak húsa is zsírdúsabb, mint az egykori vadaké, mert nincsenek jelen azok az ellenségek, amelyek az étkezésre alkalmas állatokat hajtották, űzték, ledolgoztatva a még minimális zsírrétegeket is. A természetes életmódhoz való visszatérés keretében rostdúsabb étkezést biztosítunk magunknak, azonban e rostosság meg sem közelíti az „eredetit”, mert a kultúrnövények úgy lettek kiválogatva és továbbtenyésztve, hogy a belőlük készült étel omlósabb, puhább legyen, mert a korábbiak nehezen voltak rághatók. Az ember már a főzéssel és sütéssel is sokat veszített a természetes (és egészséges) életmódból, mert miközben megnyerte a jobb ízeket és a könnyebb emésztést, elvesztette a rostok jó részét és a vitaminokat (többek között ez az, amiért már 1800-ban is csak viszonylagos volt a természetes életmód a kis farmokon). Mégsem fog a homo naturalis nyershúst marcangolni és növényi magvakat rágcsálni, hanem megmarad a bifsztek és a puha kenyér mellett, miközben sátrát valahol egy patak partján veri fel, büszkén arra, hogy itt és most természetes körülményeket teremtett saját maga és családja számára.

A természetes életmód hívei a vitaminokat is természetes formájukban fogyasztják. Meg vannak győződve róla, hogy a vitamin eredeti környezetében jobb hatású és elégséges mennyiségben van jelen. Ami az előbbit illeti, lehet is benne igazság, lehetnek olyan adjuváns anyagok a természetes élelemben, melyek a vitamin felszívódást segítik, vagy éppen hatását növelik. Ami azonban a mennyiséget illeti, az már kétséges. Ősi természetes körülmények között az ember a fáról szakajtotta a gyümölcsöt és tárolás nélkül fogyasztotta olyan mennyiségben, amilyenben kívánta. Ennek vitamintartalma nem hasonlítható össze a boltban vásárolt – hosszú ideig tárolt – gyümölcs vitamintartalmával, nem is beszélve annak áráról, ami megfontolandóvá teszi a korlátlan fogyasztást. De ez csak a dolgok egyik oldala. A valóban egészséges környezetben élő ember vitaminszükséglete ugyanis kisebb a mesterséges környezetben élő leszármazottjának igényénél. A mesterséges környezet hajszolt életmódja éppúgy, mint a szabad gyökök felszaporodása egyes vitaminok nagyobb mennyiségének jelenlétét teszi szükségessé, és ez – úgy látszik – csak mesterségesen vihető be, illetve pótolható. Nemcsak reklámfogás tehát az ezernyi vitaminkészítmény hirdetése, hanem valós szükségletet elégít ki, miközben az előállítók pénzeszsákjait is tölti.

Előbb-utóbb tudomásul kellene venni, hogy nem feltétlenül az a jobb, ami természetes, hanem az, ami az adott kor feltételeinek leginkább megfelelő. A korábbi évszázadokban ugyanis valóban természetesebb körülmények között éltek az emberek, mégis hamarabb haltak meg. Ha egy ma élő felnőttet visszavinnénk a néhány évszázaddal ezelőtti „természetes” környezetbe, valószínűleg nehezen élné túl. De ha onnan hoznánk át valakit a mai városi környezetbe, szintén több munkát adna az orvosoknak, mint a mai átlagember. A városi gyerek a városi miliőbe nő bele, és ellenálló képessége annak ártalmaira edződik meg. Az, hogy mégis több környezetbeteget (például allergiás, légzőszervi beteg), vagy betegségre hajlamos felnőttet figyelhetünk meg, mint azok között, akik egészséges miliőben a múlt századokban nőttek fel, valószínűleg annak köszönhető, hogy a mai orvostudomány és gyógyszeripar fejlődése a „selejtet” is életben tartja (míg korábban erre nem volt lehetősége), és nem annak, hogy a megváltozott körülményekhez nem lehet adaptálódni. Nyilvánvaló, hogy az adott kor lehetőségei között meg kell találni a legegészségesebbet és legtermészetesebbet, de nem annak árán, hogy elutasítjuk, ami a kor előnyös – bár mesterséges – terméke. A problémát tehát a „természetes” abszolutizálása okozza, a „mesterséges” egyértelmű elvetésével. Kizárólag természetesen élni egy indusztrializált, túlnépesedett világban lehet divat, de nem lehet megoldás, mert ellentmond a fejlődés törvényszerűségeinek és az embert kiszolgáltatottá teszi.

A homo naturalis – miközben elutasítja a szintetikus gyógyszereket – szívesen fogyasztja mindazt, ami növényi eredetű. Talán fel sem merül benne, hogy a növények egy része mérgező, és csak az fogyasztható nyugodt lelkiismerettel, amit az ember már rendszerezett, mondhatnánk dozírozott vagy magához szelídített. Egy növényi szteroid, például a szívglikozid digitálisz egyformán gyógyszer vagy egyformán méreg, akár szintetikusan, akár gyűszűvirágból állítjuk elő. Üzleti szempontból egyesek számára lehet célravezető a természetes gyógyszerek abszolutizálása, de ez a laikusok félrevezetése, ha a természetes ugyanazt tartalmazza, mint a mesterséges, csak kevésbé egzakt módon adagolva. A természet ugyanúgy próbálkozik különböző anyagok szintézisével, mint a gyógyszerkutatás, csak talán kevésbé célzottan, ezért a variánsok szélesebb skálája áll elő. A felhasználó, az ember válogatja ki, ami a saját céljainak leginkább megfelelő és avatja gyógyszerré azt, ami esetleg csak a természetes szintetikus folyamatok egy közbülső állomása vagy mellékterméke volt. Ezt a szelekciót nevezzük tapasztalatnak vagy népi megfigyelésnek, mely rendszerint azután válik közhasznúvá, hogy megszedte a maga áldozatait. Ha a szelekció tudományos alapon történik, az adott kor tudományos módszereinek felhasználásával, akkor az áldozatszedés elmaradhat. Igaz, ilyenkor a szer veszít természetes misztikumából, mert a népi gyógymódok sorából átkerül a tudomány fegyvertárába.

Bioterméknek azt az élelmiszert nevezik, amely mentes a növényvédő szerektől, természetes úton állították elő. Ez rendszerint azzal jár együtt, hogy kevésbé szapora és megjelenése sem olyan kívánatos. Ugyanakkor semmi sem garantálja, hogy biológiai eredetű toxinok és egyéb károsító anyagok nincsenek benne jelen, talán éppen azért, mert a növényvédő szerek nem pusztították el azokat a kórokozókat, amelyek ezek termelésében vesznek részt. Ezen túlmenőleg tudni kell, hogy a növények a talajból felveszik annak ásványi anyagait, így hiába nem volt a növény permetezve, a talajból bekerülhet az, ami az egészségre káros, vagy éppenséggel hiányzik (a nyomelemeket tartalmazó műtrágyázás elmaradása miatt), aminek benne kellene lennie. A bionövény cimkéje tehát nem biztosítja, hogy az valóban egészséges is, éppen annyira, amennyire a növényvédő kezelések nem bizonyítják önmagukban az ártalmasságot. A homo naturalis hajlamos a mesterséges és a káros, valamint a természetes és a hasznos fogalmát azonosítani, holott ezt egyedileg kell analizálni és ennek alapján meghatározni.

Az őserdők kivágásával és a kultúrnövények terjedésével csökken az a biomassza, amely a Föld oxigéndús légkörét biztosította. Ezzel egyidejűleg nő a légkörben a széndioxid mennyisége, amelyhez egyéb, az ipar és közlekedés által kibocsátott gázok csatlakoznak. Nem vitatható, hogy ezen gázok mennyisége eltérő a mesterségest megjelenítő nagyvárosok és a természetest reprezentáló „vidék” esetében, de ez csak azt jelenti, hogy a nagy általános klímán belül vannak mikroklímák, amelyek egymástól különböznek. A makroklíma megváltozása alól azonban senki nem vonhatja ki magát, bárhol is él a Földön, tehát a természetes lehet egy vagy több fokkal jobb, mint a mesterséges, de akkor sem az igazi. A „szennyezettség” vagy „tisztaság” ugyanis attól függ, hogy hol húzzuk meg a határt, ugyanakkor az ennek alapjául vett egészségkárosítási értékek viszonylagosak.

A mai fiatalember más igényekkel nő bele a világba, mint elődei, élvezni akarja az életet, és annak élvezetébe beletartozik mindaz, amit a technika számára nyújtani tud. Miközben tehát – a veszélyeket később felismerve – szívesen válnék homo naturalissá, aközben nem akarja elveszíteni azokat az előnyöket, amelyekbe belenőtt, amelyeket megtanult élvezni, legyen ez a televízió vagy rádió, automobilizmus vagy repülés, élvezeti szerek és jó ételek, gyógyszerek garmadája, ha beteg, és mobiltelefon, ha beszélgetni támad kedve. Lehet-e azonban ragaszkodni a jó levegőhöz és a természetes konyhához, miközben valaki szedi a fogamzásgátló tablettát és tüdőre szívja a dohányfüstöt? A ma embere tele van ambivalens érzésekkel, akar is menekülni, meg nem is a mesterséges környezetből, időnként csömöre van a technikai civilizációtól, de nem tud elszakadni tőle. Túl gyors lett ez a fejlődés, nem generációról generációra kezdett el különbözni, de egy generáción belül történt meg a többszörös átállás és a tempó egyre gyorsul, lassan szédítővé válik. Homo naturalissá az lesz, aki vagy felismerte ezeket a fejlődési tendenciákat, és nem kér belőle, vagy az, aki kér belőle, de nem bírja elviselni. A probléma az, hogy a menekülésnek nincs kidolgozott technikája és valószínűleg nem is lesz. Az egyre mesterségesebb világ elfogadásának nincs életképes alternatívája, mert a mesterséges világ ártalmai ellen nem a mai természetes véd meg, hanem a technika által kimunkált mesterséges védelem. El lehet kerülni a technikai fejlődés egy-egy ártalmát, el lehet vonulni egy-egy varázsa elől, de ez nem mentesít attól, hogy összességében el kell viselni mindazt a nyomást, amit a technikai civilizáció létrehozott. Lehet csökkenteni a behatásokat, el lehet zárni a televíziót, be lehet zárni az ajtót a ránk zúdúló információáradat előtt, de annál több és annál váratlanabbul fog beömleni, ha mégis kénytelenek vagyunk kinyitni. Lehet természetesebb módon élni, mint mások (a többség), de annak tudatában, hogy ez nem igazán természetes, csak valamivel jobb, mint különben, és előbb utóbb úgyis be kell adni a derekunkat. Az ember, minden okossága ellenére, a körülmények foglya és ebből a szempontból mindegy, hogy e körülmények természetesek vagy saját maga által teremtettek. Ha a körülmények létrejöttek, nem kell azokat elfogadni, de alkalmazkodni kell hozzájuk, mert erősebbek, mint mi vagyunk. A körülmények megváltoztatáshoz több kell, mint erős akarat, a körülményeket ugyanis (biológiai, társadalmi) törvényszerűségek hozták létre és hajtják tovább. A homo naturalis csak annak a viaskodásnak a jele, amit a majdnem természetesből a teljesen mesterségesbe való átmenet idején próbálunk teljesíteni, igen kevés eséllyel.