A villensdorfi Vénusztól Rubens nőalakjain keresztül Gina Lollobrigidáig, vagy Merilyn Monroe-ig a szélescsípőjű, teltkeblű nő testesíti meg általában a férfiak álmát. Ez nem lehet véletlen. A széles csípő a termékenységet jelzi, míg a telt kebel az utód táplálásának lehetőségét. El lehet tűnődni azon, hogy mi a szerepe a művészetnek és az általa végrehajtott propagandának az ízlés alakításában, de nem lehet tagadni, hogy minden olyan próbálkozás, amely az említett ideál ellen próbált hatni, kudarcra volt ítélve, és hosszabb rövidebb idő után a divat is visszatért a termékeny nőtípushoz. Azt kell hinnünk tehát, hogy az elsődleges a termékeny alkat, melyet a művészet és a divat csak követ, de nem határoz meg. Természetesen a közízléstől való eltérések nagyok, éppúgy, mint ahogy e formáktól eltérő nők többsége is termékeny, mégis a női termékenység – tudatosan vagy tudattalanul – döntő a partnerválasztás szempontjából.

Az ember hímjének, a férfinak értékmérése nagyon hasonló a főemlősökéhez. Az erő és ügyesség, mely a hierarchia fokában mutatkozik, itt is a döntő tényező. A társadalomban elfoglalt hely, a rang, melyet kivívott magának vagy örökölt, nagymértékben befolyásolja a nőnek adott férfihoz való affinitását. Az ember esetében azonban mindez nemcsak a hierarchia fokában, de pénzben is kifejezhető, igaz, hogy a hierarchia fok és a gazdasági helyzet egymástól nehezen választhatók el. A hím (a férfi) értéke tehát pénzben is mérhető, és ez nemcsak a szokványosan pénzért vásárolható nők esetében igaz, hanem általánosságban is. A pénzért vásárolhatóság (prostitúció) esetében ugyanis az utódképzés fel sem merül, itt a szex élvezeti értéke érvényesül, ugyanakkor a nem tudatos – de utódnemző párkapcsolathoz, például házassághoz vezető – szimpátia kialakulásában a gazdasági helyzet nem elhanyagolható tényező. Bár nyilvánvaló, hogy az emberi (női) lélek annál sokkal bonyolultabb, mint hogy a gazdasági szempontok nyíltan jelentkezzenek, a partnerkapcsolatok kizárásakor vagy elfogadásakor ez lényeges befolyásoló faktor. Mivel ebben a kiválóbb partnerkiválóbb utód szempontjai kerülnek érvényesülésre, biológiai szempontból nemcsak, hogy nem kifogásolható, de kifejezetten előnyös.

Ha az emberi természetet vesszük figyelembe, akkor azt mondhatjuk, hogy kultúrkörtől függetlenül a férfi inkább poligám és a nő inkább monogám.

A hangsúly természetesen az inkábbon van. Ha a szexuális úton terjedő betegségektől eltekintünk (amelyek mindkét nemet egyformán érintik), a férfi a poligám szexuális kapcsolaton inkább nyerhet, mint veszíthet. Amellett, hogy gyorsan feltámadó szexuális vágyát kielégítheti, lehetősége van génjeinek elterjesztésére, legtöbb esetben annak felelőssége nélkül, hogy az utódról gondoskodnia kellene. Ennek következtében szülői ráfordítása rendkívül csekély, miközben az aktus és következményének biológiai értéke nagy. A nő számára a szexuális élmény egyáltalán nem biztos, hogy létrejön (önző férfi, korai magömlés stb.), ugyanakkor a teherbeesés veszélye fennáll. Egyidejűleg a promiszkuitás azt a veszélyt is magában rejti, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az utód attól fog származni, aki a biológiai-társadalmi szempontok figyelembevételével a legértékesebb. Ezen a különbségen a (tablettás) fogamzásgátlás sokat tud segíteni, de úgy látszik mégsem teljesen oldja meg. Egy friss kérdőíves felmérés szerint arra a kérdésre, hogy egy vonzó ellentétes nemű személlyel a fiatalok randevúznának-e akár aznap este, az egyetemista fiúk és lányok fele-fele válaszolt igennel, tehát a nemi megoszlás azonos volt. Ugyanakkor, arra a kérdésre, hogy a randevú után fel is menne a másik lakására, a fiúk 69%-a válaszolt igennel, míg a lányoknak csak 6%-a. Végül az utolsó kérdésre, mely szerint hajlandó volnae már aznap éjjel szexre a másikkal, a fiúk 75%-a válaszolt igennel, míg a lányok közül egy sem. Lehetséges természetesen, hogy ha nem egyetemistákat kérdeznek meg, hanem másokat, az arányok is mások lettek volna (egy hazai, szakközépiskolás és szakmunkástanulók körében végzett felmérés valóban ezt bizonyítja), mégis arra hívja fel a figyelmet, hogy a párkapcsolatok kialakításában modern korunkban is jelentős eltérést mutat a két nem. Így vagy azt kell hinnünk, hogy a biológiai alapokra az emberben valami még rárakódott, ami speciálisan emberi (érzelmi), vagy, ha cinikusak akarunk lenni, azt, hogy a biológiai alapok érvényesülnek, de az emberi társadalom sokkal bonyolultabb annál, semhogy a nő már első alkalommal meg tudná állapítani a partner értékét.

Kétségtelennek látszik, hogy a férfi poligámia nők általi inkább elfogadottságában és a női poligámia férfiak általi elutasításában biológiai tényezők játszanak elsőrendű szerepet. Ha egy házas férfi alkalmilag félrelép és idegen (házas) nőnek csinál gyereket, a feleség biológiai szempontból nem károsodik, mert az általa választott férfi hierarchiafoka nem csökken, saját magának és utódjának ellátottsága és védelme változatlan marad. Ugyanakkor, ha a nő lép félre, olyan utódot hozhat a házasságba, melyhez a férfinek semmi köze, génjeinek továbbadását nem segíti elő, ugyanakkor „fogyaszt”, tehát a saját génekkel rendelkező utód felnevelési esélyeit csökkenti. A nő számára a félrelépés eredménye biológiailag elfogadható, hiszen a gyermek mindenképpen az ő génjeit hordozza, akár a férjtől, akár mástól származik. Éppen ezért a felszarvazott férj reakciója erőteljesebb, mint a megcsalt feleségé. Lehetséges, hogy ez biológiai magyarázatot szolgáltat az anyai és apai szeretet különbségeire is, ha feltételezzük, hogy az anya mindig biztos abban, hogy gyermeke az ő génjeit hordozza, míg az apa csak feltételezi (egyes felmérések szerint bizonyos modern szubkultúrákban akár 20%-ot is elérhet a kakukkfiókák mennyisége). Valószínű azonban, hogy ehhez járul a szülői ráfordítás mennyiségének eltérése is: az apa csak néhány sejtet „áldoz” az utód létrehozására és ezért szexuális élvezetet kap cserébe, míg az anya kilenc hónapig testében hordozza a magzatot és szülési fájdalommal fizet a bizonytalan szexuális élvezetért. Még valószínűbb azonban, hogy ennél többről van szó érzelmi vonatkozásban, és ezáltal az apai szeretet az anyaival versenyre kelhet.

Az ember monogám, illetve poligám mivoltával kapcsolatban mindemellett csak az állapítható meg, hogy a körülményektől függően ez is, az is. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az utód életben maradása, tehát a gének elterjesztése szempontjából ember esetében a monogámia az ideális, különösen, ha figyelembe veszük, hogy a teljes család (apa, anya, gyermek) és azon belüli harmónia döntő az utód egészséges fejlődése szempontjából. Valószínűnek tűnik, hogy az állatvilágban is az eltérő – poligám vagy monogám – együttélési formák a körülményeknek megfelelően optimalizálódtak és maradtak fenn. Ha ezt elfogadjuk, akkor jelen pillanatban az ember monogámiája az optimális. Mindez azonban azt is magában hordozza, hogy a körülmények megváltozása ezt is lecserélheti, illetve a poligámia felé tolhatja el. Különösen így van ez, ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy a sorozatos monogámia is poligámia. Ilyenkor a poligámia időben széthúzódik, és a női partner – feleség – idősödésével, tehát biológiai értékvesztésével a férj új, biológiailag értékesebb pótlás után néz, és ez többször is ismétlődhet. A partnerválasztás értékrendje miatt ez jelenleg mindig a nő számára kedvezőtlen, nem lehetetlen azonban, hogy a hierarchikus viszonyok változásával később kiegyenlítődik.

A poligámia és monogámia sem marad érintetlenül az új, emberi biológikumba beavatkozó technikák alkalmazásával. A férfi poligámiát a szex és terhesség szétválasztása egyértelműen növelheti, mert bár elveszi a gének továbbadásának lehetőségét (nem tudatos hátrány), a szexuális élvezetet teljesen felelősség nélkülivé teszi (tudatos előny). A női monogámia ugyanakkor előreláthatólag csökkenni fog, mivel a terhesség veszélye nem fenyeget, így a házasságkötés előtti utódképzés valószínűsége éppúgy a nulla felé tolódik, mint az, hogy a házasságba kakukkfióka kerül. Ez utóbbi csökkentheti a felszarvazott férj és félrelépő feleség szindróma emocionális hatása közötti különbségeket.