A násztevékenység, elsőrendűen a hím magamutogatása a madaraknál a legfeltűnőbb, de az emlősök körében is jól megfigyelhető. Ez utóbbiak esetében ilyenkor kerül leginkább előtérbe a hierarchiafok bizonyítása, ami nemritkán hím-hím összecsapásba torkollik és a győztes joga a nőstény vagy még inkább nőstények birtoklása, tehát az utódokban génjeinek elterjesztése.

A csábítás keretében a pompa felmutatásától (például a páva hímje esetében) az ajándékozáson keresztül, az új lakóház bemutatásáig minden fellelhető. Ez utóbbira példa a lugasépítő madár, amely apró ágakból, bogárszárnyakból és mindenből, amit csak talál, építi fel a házát – a helyet, ahol a nőstény lerakhatja tojásait –, és ha jobbat talál, a régi alkotóelemeket cseréli is. Be is festi a lugast növényi nedvekkel, azaz mindent megtesz, hogy jövendőbeli párjának kedvében járjon. A nőstény, ha tetszik neki az otthon, beleül és megtekinti a hím násztáncát, és ha ez is tetszésével találkozik, benne is marad a házban. A párosodás megtörténik, így az utód létrejövetelére és a szép otthonban való felnevelésére minden esély adott.

A partner kiválasztásának – legtöbbször tehát a nőstény által – számos módozata van, azonban mindegyik alapja a jó utód biztosítása. A hím szerepe azonban nem merül ki a magamutogatásban, hanem egyéb ráhatásával is csábít. A hím egér vizeletének illatanyagai provokálják például a nőstény egér ösztruszba kerülését, azaz megtermékenyíthetőségét. Az evolúció tehát mindig okos kerítőként működik, biztosítja a hím és a nőstény termékenyítőképességének egyidejűségét.

Ha a partnerek kiválasztották egymást, ugyancsak a fajfenntartás érdekében létrejön a párosodás, melynek eredményeként a hím és női ivarsejt találkozik egymással, és bekövetkezik a megtermékenyítés. Ez nem mindig egyszerű. A vízi élőlények jelentős részénél például a nőstény a petesejteket testén kívülre helyezi, éppen úgy a hím is a spermiumokat, és miközben a víz azokat elsodorhatja, fel kell keresniök egymást. Ezt szolgálja a petesejtek nagy és a spermiumok még nagyobb mennyisége, azonban ez nem elégséges. Az alaposan vizsgált tengeri sün esetében például kimutatták, hogy a petesejt egy olyan anyagot bocsát ki magából, amely még húszmilliószoros hígításban is aktiválja és vonzza a spermiumokat. Egy másik – ugyancsak a petesejt által kibocsátott – anyag, amely nagyobb molekulatömege miatt csak a petesejt közelében dúsul fel, ennél is nagyobb hígításban képes a petesejt felszínére ragasztani a már csapdába csalt spermiumokat. Ezek egy darabig ott várakoznak, majd saját maguk enzimeket termelve oldják a gátlást és egyidejűleg a petesejt burkát is, majd közülük a legfürgébb a petesejbe hatol, és megtermékenyíti azt.

Emlősökben, így emberben is a probléma könnyebbnek látszik. A hímivarsejt közösülés alkalmával közvetlenül a női nemzőszervbe hatol, az elsodródás veszélye tehát nem áll fenn. A biztosítási-csábítási mechanizmusok azonban itt is működnek, ami vagy arra utal, hogy ezek nélkül a megtermékenyítés nem is volna olyan biztos, vagy arra, hogy az utóbbi annyira fontos, hogy minden áron elő kell segíteni.

A spermiumok a lúgos közegben válnak aktívvá. A hüvely savanyú. Amikor a lúgos ondóban elhelyezkedő spermium a hüvely mélyére, a méh közelébe kerül, választhat, hogy útját kifelé vagy befelé folytatja. Minél inkább kifele jön, a közeg annál savanyúbb, mennél beljebb, annál kevésbé az, sőt a méhben már kifejezetten lúgos. Az első csábítás tehát a lúgos környezet felkínálása, amit a spermiumok el is fogadnak. Hogy ezután mi csábítja őket további útjukban a méhkürt felé, nem tudjuk, de valószínűleg nem véletlen, hogy bár sok milliónyian elpusztulnak az odáig vezető úton, annyi, amennyi szükséges, megérkezik. A méhkürtben azután a csillók mozgása írányítja, hajtja őket tovább – úgy, mint a lazacok az áramlás ellen, úsznak –, míg el nem érik a méhkürt tágulatát. Eközben, ha a petefészekből kikerült, a petesejtet a méhkürt végén lévő nyúlványok, illetve az azok által keltett áramlás, beszívják a méhkürtbe, ahol a spermiumokkal találkozhat. Itt a petesejtből kibocsátott anyagok a tengerisünben látottakhoz hasonló módon aktiválják a spermiumokat, mintegy rábeszélik a megtermékenyítésre. Ez különböző – egymást felismerő – struktúrák és áthatolási mechanizmusok révén végbe is megy. Ezzel az utód fogantatása megtörtént, a kétféle – apai és anyai – genetikai állomány keveredik, és megindul egy új élet fejlődése.

A petesejt és a spermium találkozása üvegben sokkal kevesebb feltétel biztosítása esetén is megtörténik. Az élő szervezetben tehát túlbiztosítás van: annak érdekében, hogy a faj fennmaradjon a csábítás különböző trükkjei működnek. A női szervezet külső megjelenésében és belső mechanizmusaiban arra van beállítva, hogy a hím érdeklődését felkeltse – legyen ez a hím egyed, vagy a hímivarsejt – és saját magát általa megtermékenyíttesse. Az emlősök esetében az ösztrusz időszakában történik meg a hím vonzása, tehát akkor, amikor a megtermékenyítésre van esély, de – természetes körülmények között – emberben is a petesejt kiszabadulásakor működnek legerőteljesebben a csábítási mechanizmusok. A nőstény selyemlepke illatanyagai több kilométer távolságban is felkeresik a hímet és rábírják a távolság megtételére a párosodás érdekében, de a szukát is tömegével keresik fel a kankutyák, ha ösztruszba kerül. A hím énekesmadarak tollruhája akkor a legszínesebb, amikor a párzási időszak eljön. Az emberi nőstény szaganyagai is másként választódnak el a ciklus különböző időszakaiban akkor is, ha a hím elcsökevényesedett szaglószerve erre már kevésbé érzékeny, miközben a nőstény is igyekszik illatát kozmetikumokkal elkendőzni. Ugyanakkor e kozmetikumok jelentős része éppen olyan illatanyagokat tartalmaz, melyek az emberi hímet szexuálisan aktív állapotba hozzák, csak éppen nem feltétlenül az ovuláció – tehát a megtermékenyíthetőség – időszakában, hanem szexre hívnak fel bármikor. Az állatvilágban is becsapható a hím, egy festett műanyag modellel szexuálisan felizgatható, és az aktus is végbemegy. Ezt azonban mesterségesen, kísérleti körülmények között idézzük elő, és a természetben ennek veszélye nem fenyeget.

Az ember esetében nemcsak a szexualitás függetlenedik a fajfenntartástól, de az étkezés az éhségérzettől, a mozgás egy adott célhely elérésétől stb. Az ember azért eszik valamit, mert ez kellemes érzetet kelt benne, ugyanakkor annak táplálékértékét igyekszik minimumra csökkenteni (édes, de nincs benne kalória). Miután élvezetből és nem szükségletből evett, a feleslegesen mégis felvett kalóriákat egyébként szükségtelen mozgással próbálja elveszíteni (kocogás, torna). A biológiai cél leválasztása annak élvezeti megjelenésétől tehát általános. A szexualitás az állatvilágban az utódképzést, a faj fenntartását szolgálja. Az ember, amikor a csábítás trükkjeit a szex kizárólagossága érdekében veti be, lényegében ugyanazt teszi, mint a kalóriamentes étkezés esetében. A különbség csak az, hogy itt még megtoldja a szexualitás következményei elleni védekezéssel úgy, mintha a kalóriamentesítést és a kocogást egyszerre végezné el. E célt szolgálják a kondomtól a fogamzásgátló tablettákig az összes eszközök, melyek a teherbeesést, tehát az utód létrehozatalát akadályozzák. Sőt, az ember éppen a csábítás – általa felismert – biológiai trükkjeit próbálja meg felhasználni a fogamzás ellen, amikor a méh fogamzásra való alkalmasságát szünteti meg, amikor a hormonális rendszer megzavarásával a női ivari apparátust alkalmatlanná teszi az embrió befogadására, vagy olyan anyagokat juttat be a nő szervezetébe, melyek a spermiumok csalogatásra reagáló jelfogóit eltompítják. Ugyanakkor mindezen ismereteit megpróbálja az utódképzés szolgálatába állítani olyankor, amikor ez önmagától nem történne meg (meddőség). Mindkét esetben csökkenti a természetes szelekció esélyeit, és miközben egyedi szinten a kívánalmak teljesítését segíti, faji szinten nem akadályozza meg a degenerációt.