A fentiekből már kiderült, hogy a vietnami háborúban felhasznált dzsungellombtalanító szennyezésként dioxint, tehát egy szteroid hatású molekulát tartalmazott. Ez természetesen csak akkor vált világossá, amikor kártékony hatásai jelentkeztek, és a felelőst kezdték keresni. A terület, melyet ezzel az anyaggal 1968 és 1970 között beszórtak, 1,3 millió hektárt tett ki, és hatását gyakorlatilag mindenkire kifejthette, aki ezen a területen tartózkodott, vietnámiakra és amerikaiakra egyaránt.

A háborúban részt vett amerikai veteránok tízezrei jelentkeztek késői panaszokkal (és kártérítési igénnyel), melyek a dioxinra voltak visszavezethetők. De e katonákat értelemszerűleg felnőttkorukban érte a dioxin-hatás. A vietnamiak károsodása ennél sokkal nagyobb volt, mert a terhes anyák tömege exponálódott dioxinnal, és a hatások az utódokban mutatkoztak meg éppúgy, mint a DES esetében, csak annál sokkal súlyosabban. A szemmel látható fejlődési rendellenességek nagy száma lépett fel, köztük olyanok is, mint az összenőtt, sziámi ikrek. A dioxinnal exponálódott, de most szülő anyák esetében is nőtt ez utóbbi rendellenességek száma. E kórkép gyakorisága ugyanis „békeidőkben” Vietnamban 1/10 év, jelenleg csak Ho Shi Minh város körzetében az elmúlt öt évben 30 született. Ami ennél is rosszabb: a dioxin hatása nem fejeződött be az első generácóval, ma már szülnek azok az anyák, akik az anyaméhben fejlődve kerültek kapcsolatba az Agent Orange-val, és megszületésük után egészségesnek látszottak. Utódaik közül viszont nem egy már méhen belül elpusztul, mintegy a dioxin-expozíció második generációs utóhatásaként.

A másik nagy dioxinszennyezés emberi következményekkel Olaszországban történt 1976-ban, amikor egy nagy vegyigyár Seveso környékén ipari baleset miatt Észak-Olaszország nagy részét beterítette dioxint is tartalmazó anyagokkal, többek között azzal, ami az Agent Orange-ban is benne volt. A közvetlen hatásokon (vetélések, kiterjedt akne stb.) túl, a reprodukciós rendszerre és szexualitásra kifejtett hatás is várható (főleg a szerencsétlenség helyétől távolabb, ahol spontán vetélések már nem voltak, illetve a terhes nők félelmükben nem vetették el magzataikat), de ennek felmérésére elegendő idő még nem állt rendelkezésre. Második generációs hatás is elképzelhető, figyelembe véve, hogy az emberi szervezetben a dioxin lebomlása lassú, féléletideje 7.1 év. A szennyezett talajban a dioxin felezési ideje 9,1 év, így azt megpróbálták elhordani, bár ennek tökéletes véghezvitele képtelenségnek látszik.

Új-Zéland-i madártenyésztők figyeltek fel arra, hogy papagájaik kevésbé fogamzóképesek, korábban érnek, nagyobbra nőnek és szexuális magatartási zavaraik vannak. Hasonló problémák derültek ki a csirkék, macskák, tengerimalacok, nyulak és halak esetében. Az okok kutatásakor eljutottak az állattápokhoz, melyek mind szóját tartalmaztak.

A szójában fitoösztrogének találhatók. Ezek az ösztrogének képesek kapcsolódni a szteroid- (ösztrogén) receptorhoz, és vagy úgy működnek, mint az ösztrogén maga, serkentve a sejt tevékenységét, vagy éppen ellenkezőleg, gátolják a receptoron a saját ösztrogén bekötődését, ezáltal a sejt hormonösztökélt funkcióját. Mindkét esetben a szexuális – reproduktív – működéseket befolyásolják, éppúgy, mint az ezzel együtt járó érési folyamatokat. A születés körüli időszakban a fejlődő szervezetbe kerülve hibás imprintinget hozhatnak létre, annak minden következményével. Ezt a hatásukat emberben is kifejthetik, ha abba bekerülnek.

Számos országban – így Új-Zélandban és Angliában is – a bébitápszerek szóját tartalmaznak, a szója viszont fitoösztrogéneket. Ha ezek hatása azonos azzal, amit a tenyésztett állatokban megfigyeltek, akkor emberben is a szexuális szférával kapcsolatos rendellenességekre lehet számítani. Ezért jelenleg beható vizsgálatok folynak ezirányban. Emberen természetesen nem lehet kísérletezni, ezért érdemi válasz csak akkor várható, ha a szóján nevelt csecsemők felnőnek és összehasonlíthatóvá válnak azokkal, akik ebben nem részesültek. Addig viszont tart a gyermekeket féltő orvosok-kutatók és a szójatápot gyártók betiltás körüli háborúja.

A szója ékes példája annak, hogy a kívülről bevitt (környezeti) szteroid lehet ártó, de lehet hasznos is. Japánban igen sok szóját fogyasztanak, és a tapasztalatok szerint az emlő-, a méhnyak- és prosztatarákok (tehát a szteroidhormon-függő daganatok) ritkábban fordulnak elő. A két jelenség összefüggését állatkísérletekben bizonyították. A szója fitoösztrogén (genistein) „beül” az ösztrogénreceptorokra, és nem engedi az ösztrogén hormon rákkeltő hatását érvényesülni a fiatal nőkben. Klimaxkoron túl lévő nőkben viszont gyenge ösztrogénként hat, és némileg pótolja a hiányzó hormont. Mindez nem mond ellent annak, hogy az egyedfejlődés kritikus periódusában adva megzavarhatja a nemi fejlődést, mint ahogy ezt a már említett állatokban teszi.

A szója esetében a mennyiségi kérdés sem elhanyagolható, figyelembe véve, hogy táplálékról van szó. A szója genistein ugyanis 1200-szor gyengébb ösztrogén, mint pl. az a hormon (ösztradiol), amely az anyatejben van jelen. Ugyanakkor egy napi bébitápszerben 130 000-szer több genistein van, mint hormon az anyatejben.

A szójaprobléma természetesen nem egyedülálló. A fejlett országok mezőgazdaságában a hústermelés növelésére nem ismeretlen a szteroidos beavatkozás. E szteroidok egy része a fogyasztóba átkerül. Figyelembe véve, hogy az újszülötteket rendszerint nem hússal táplálják, a veszély kisebbnek látszanék, de tudjuk, hogy a terhes anya húst fogyaszt. Ugyanakkor az anya szervezetében ilyenkor úgyis bőségben vannak szteroid hormonok. Valószínűleg nem mindegy azonban, hogy a szteroid élettani minőségben és mennyiségben van jelen vagy sem. Hasonlóképpen tudnak a táplálékban jelen lévő szteroidok hatni a már az anyai szervezetből kikerült, de még éretlen szervezetre, korai nemi érést, emlőfejlődést kiváltva.

A civilizált ember szexuálszteroid jellegű – szintetikus vagy természetes – molekulák özönében él. E molekulák az érett szervezetben sem ártalmatlanok, de különösen veszélyesek a korai időszakokban, amikor a fejlődési folyamatokba vagy az imprintingbe tudnak beavatkozni, mert megváltoztatják az ivarszervek normális működését és eltérítik a nemi magatartást. A legnagyobb probléma a beavatkozás méreteiben van, mert ma már alig él olyan – civilizált – ember, aki ne volna kitéve valamilyen – egy vagy több – környezeti vagy orvosi beavatkozásnak, vagy éppen az anya dohányzása révén szervezetébe juttatott szteroid jellegű molekula hatásának. Ez azt is jelenti, hogy nem tudjuk elválasztani a szexuális magatartásban azt, ami kulturális hatásra (tömegkommunikációs példa), vagy a szteroid bevatkozások szintjén jött létre. Kétségtelen ugyanis, hogy a mai ember szexuális magatartása a korábbiakétól eltér (beleértve a homoszexualitás, impotencia és nemi erőszak szaporodását), de erre rendszerint azt mondjuk, a kultúra megváltozása a felelős, illetve az a szabadság, ami a korábban szégyellt dolgok eltitkolását nem teszi szükségessé. Azért mondjuk ezt, mert tömegméretű változásokról van szó, ami az átlagot (a „normálist”) módosítja. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy senki nem térhet ki a környezeti szteroidok (benzpirén), de akár az orvosilag a kritikus időpontokban adott szteroidok (pl. D-vitamin vagy a szteroidreceptorokon ható A-vitamin) hatása elől, akkor nem biztos, hogy az eltéréseket a kultúrára kell fogni. Mindezek fényében azt sem szabad elfelejteni, hogy már az átlagtól való eltéréseket is (amelyeket pl. a DES produkált) ahhoz az átlaghoz hasonlítjuk, amelyben jelen van mindaz, ami a környezeti benzpirénnek, dioxinnak, PCB-nek, orvosi vitaminnak, mezőgazdasági húsnak stb. köszönhető.

Az elmondottak, éppen az imprinting ismeretében felhívják a figyelmet arra, hogy a születés előtti és körüli hatások, ha éppen nem okoznak fejlődési zavarokat, érzékenyítenek azokra. Így a DES sem a lányok születéskor észlelhető fejlődési rendellenességét okozta, hatása csak a pubertáskor környékén nyilvánult meg. Ez azért lehetett, mert ekkor kapott csatornát a daganat, azaz a pubertáskor labilis időszaka tette lehetővé (provokálta) megjelenését. De ebben a provokációban valószínűleg benne volt az ekkor fellépő fokozott szexuálszteroidtermelés is, mely már érzékenyített génekre, receptorokra hatott. A korai szteroidhatások tehát mindig időzített bombát helyeznek el, amelyről nem tudjuk előre, hogy mi fogja robbantani.

Valószínűnek tűnik, hogy a szexualitásban mutatkozó eltérések nem napjainkban kezdődtek, hanem a szervesvegyipar fejlődésével párhuzamosan futnak. Természetesen a hatások kumulálódnak, ezáltal a változások egy idő után akkor is feltűnővé válnak, ha az egész népességben megtalálhatók. Napjainkra inkább e változások létezésének és okainak felismerése jellemző, ami – talán – lehetővé teszi a káros (kóros) tendenciák okainak kikapcsolását is.