Már az ókorban is észrevették a fejlődési hibákat, ha azok szabad szemmel is láthatók voltak. Így számontartották a torzokat, akiknek valamelyik szervükből már születésükkor észlelhetően több vagy kevesebb volt, vagy nem feleltek meg az emberről alkotott megszokott képnek. Ilyenkor a közösség törvényeinek megfelelően jártak el és nevelték fel, vagy pusztították el (például kitették a Taigetosra) az újszülötteket. Kóros fejlődésen évezredekig kizárólag a torzfejlődést értették. Csak a XX. században kezdték felismerni egyrészt azt, hogy nemcsak a „torz” születik kórosan, hanem az is, aki szemmel nem látható genetikai, biokémiai rendellenességeket hordoz, és nemcsak az lehet kórosan fejlődött, akinél ez már a születéskor észlelhető, hanem az is, akinél ez csak később, akár csak felnőttkorában mutatkozik meg. Ettől kezdve a torzfejlődés elnevezést felváltotta a veleszületett rendellenesség fogalma, amibe számos, korábban ismeretlen eredetű kórkép is belefért. A torzok mennyisége (aránya) – az egyes speciális tényezők (például a hirhedt talidomid [Contergan]) következményeitől eltekintve – nem változott lényegesen, ugyanakkor a nem morfológiailag kórosan fejlődöttek száma hatalmas mértékben nőtt. Egyszerűbben fogalmazva: a kemizáció fokozódásával nőtt és nő azoknak a kórképeknek az előfordulása, amelyeket magzati károsodásra vezetünk vissza, ezen belül egyrészt valóban nő a kórosan fejlődöttek mennyisége, másrészt megváltozott a szemléletünk és bővült a tudásunk az egyes kórképek valódi okairól, tehát kiszélesedett az a kategória, amit a kóros fejlődés fogalmába sorolhatunk.