A tárgyakra kiterjesztett és tárgyakra átruházott evolúció nem „egyedi” termék, hanem ad absurdum véve az élőlények közötti együttműködés eredménye. A tárgyak megtermelésére és elosztására létrejött gazdaság megteremtette a maga törvényszerűségeit, melyek szabályozzák a tárgyak keletkezését, cseréjét és felhasználását egyaránt, miközben valamely populáció gazdasági terjeszkedése génjei esélymaximalizálásának eszközévé vált. Ennek értelmében eljuthatunk odáig, hogy a törvény sem más, mint kiterjesztett fenotípus, mert szabályozza a replikátorok együttélését, mely replikátor-együttélést társadalomnak nevezünk. Ezért az emberi minőséggel a replikátorhordozók között létrejött egy új kategória. Ha most megpróbáljuk ezt kivetíteni a sejt-szerv-szervezet rendszerre, akkor azt mondhatjuk, hogy adva van az egyed, a család, a közösség (lakóhely, munkahely stb.) az ország, és ha egy adott ország (állam) elsőrendű feladata egyedi replikátorai jólétének biztosítása, úgy a dawkinsi értelmezésben ez is a DNS érdekében kell, hogy működjék. Ha ezt tovább visszük, akkor a kultúra és ezen belül a vallás ugyancsak kiterjesztett fenotípus, és az országok (nagyhatalmak) között fennálló fegyverkezési verseny lényegében a dawkinsi fegyverkezési versenynek felel meg, mivel a gének úgy fegyverzik fel hordozójukat, hogy az a gén terjedését minél jobban biztosítsa, és az emberi fegyverkezés is az adott gén fölényét biztosítaná mások fölött. Ha így fogjuk fel, az emberi replikátor – és az ember jelenléte miatt az összes többi replikátor – a kulturális-technikai evolúciótól függ, mely viszont a replikátor által létrehozott legmagasabb rendű hordozó terméke. Persze a kérdés az, hogy mondtunk-e mindezzel valamit, vagy egész egyszerűen a problémákat egy más szintre helyeztük át, de attól még ugyanolyan lesz a kultúra, vallás, fegyverkezés stb. legfeljebb kijelentjük: nem az egyének (országok, szövetségek stb.) érdekében jött létre és történik, hanem a gének érdekében.

Ha még tovább terjesztjük ki a fenotípust, akkor – Dawkins minden tiltakozása ellenére – eljuthatunk Lovelock és Margulis Gaia-elméletéhez, mely élő szuperorganizmusnak tekinti bolygónkat. Ez ugyanis a legmagasabb szintű közösség, mely a replikátor érdekében működik. A szuperorganizmus ebben az értelmezésben szuperhordozóvá válnék, ami azért különböznék más bolygóktól, mert rajta a DNS jelen van, és az ős replikátor nemcsak a feltételeket találta meg, hanem az alapvető feltételeket saját maga alakította ki (pl. a növények oxigéntermelésével) elszaporodása érdekében. Látható tehát, hogy ha a gént vesszük alapul, mint „akinek” érdekében az élővilág létrejött, és amiért az evolúció történik, a határt megszabni nem lehet, és az valóban a „csillagos ég”.

A dawkinsi értelmezés ezen túlmenőleg is felvet néhány problémát. Ha ugyanis igaz az, hogy minden a replikátor (a DNS) érdekében történik, akkor tudjuk, hogy az ember eljutott arra a fokra, amikor ezt a mechanizmust be is tudja csapni, visszájára is tudja fordítani. Az emberre is ható természetes szelekció a jobb minőségű replikátor kialakítása irányában hatna, de az emberi tevékenység és az átruházott evolúció ennek ellene dolgozik. Az ember ugyanis képes arra, hogy a szelekciót hatékonyan gátolja, így a rosszabb minőségű replikátor szaporodását segítse elő és születésszabályozással meg tudja akadályozni a jobb minőségű replikátor világra jövetelét is. Éppen ezért, miközben az átruházott evolúció lehetővé teszi a replikátorok hatalmas mértékű szaporodását ott, ahol a legnagyobb mértékű a technikai fejlődés, tehát az evolúciót a legnagyobb mértékben ruházták át, a legnagyobb mértékű szaporodás éppen ott lesz, ahol a technikai fejlődés kisebb vagy a legkisebb. Az átruházásba fektetett replikátorenergia tehát a hordozó szempontjából gyümölcsöző, de a replikátor szempontjából nem.

A másik ilyen probléma tárgyalásához vissza kell nyúlnunk a hordozó nélküli és hordozóval rendelkező DNS kérdéséhez. Mint láttuk, a hordozó nélküli DNS (vírus) a hordozós DNS (gén) élő burkát veszi igénybe szaporodásához, miközben a hordozós gén életfeltételeit rontja, sőt el is pusztítja azt. Mindkét DNS fejleszti az apparátusát, csak különböző módon: míg a hordozó nélküli DNS variabilitásának növekedésével és támadási irányának kiterjesztésével, addig a hordozós gén az átruházott evolúció révén létrehozott eszközökkel. Utóbbit figyelembe véve úgy tűnik, hogy a hordozó nélküli gén (vírus) ellen az egyénnél nagyobb egység (a társadalom, az emberiség) száll harcba, és próbálja meg azt a saját javára eldönteni, tehát a kiterjesztett fenotípus az evolúció átruházásának magas szintjén a két különböző típusú DNS egymáshoz való viszonyát is megváltoztatja.

Az elmondottakból érthető, hogy Dawkins miért nem megy bele az ember taglalásába, amikor a kiterjesztett fenotípusról ír. Nagyon nehéz lenne meghatározni, hogy hol álljunk meg, milyen érzeteket keltünk, és milyen érzelmeket sértünk meg. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Darwin tanait éppen az ember állati eredetének bizonyítása miatt utasították el elsősorban, nem tudván elfogadni a felsőbbrendűség veszteségeit. Hogyan fogadható el akkor, hogy egy vírus, „érdekében” élünk, a DNS hordozói („skatulyái”) vagyunk? Ugyanakkor nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy a kiterjesztett fenotípus csak az állatvilágra vonatkozik, az emberre nem, holott az ember terjesztette ki legjobban fenotípusát. Ha Dawkinsnak igaza van, akkor a tárgyakra átruházott evolúció a génelterjesztés specializált legmagasabb foka, amely összekapcsolja a genetikai és kulturális evolúciót, és a reprodukció tárgyiasítása felé tart. Ez egyrészt azért van így, mert a tárgyak saját maguk is replikátorok (ez mutatkozik meg a gyártási folyamatokban), és azért is, mert eljuthatunk oda, hogy a tárgyak nemcsak saját magukat, hanem az ősreplikátort, a DNS-t is előállítani, illetve reprodukálni tudják. Mi, a DNS legmagasabb rendű hordozói, ezzel a kört bezárjuk.