Miért mondható ki az, hogy az embernek általában jellemzője az állatvilágénál nagyobb hatása környezetére? Valószínűleg azért, mert az állatok ösztönös cselekedeteiben az őket ellátó környezet védelme benne foglaltatik, ellenkező esetben az adott populáció vagy az egész faj kihal. Az ember cselekedetei tudatosak, ennek következtében sokkal kevésbé helyhez és időhöz kötöttek, ugyanakkor a fajt védő mechanizmusok cselekedeteit nem befolyásolják automatikusan. Tudása viszont korlátozott, ezért nem mindig tudatosul benne cselekedetei eredményének a jövőre vonatkozó hatása. A beépített környezetvédő ösztönmechanizmusok hiányában önzése pusztító következményekkel járhat. Mivel azonban tudatos lény, nemcsak környezetét, hanem saját magát is manipulálni tudja. Ezen önmanipulációval éppúgy igyekszik saját lényét függetleníteni az aktuális biológiai adottságoktól, mint ahogy a környezetet manipulálja saját vélt vagy valós érdekében. E két jellegzetesség nyilvánult meg a régi időkben egyik oldalról például a fű kecskékkel való lelegeltetésében és az azt követő karsztosodásban éppúgy, mint másik oldalról a sámánok füvek általi révületbe esésében. Ezek az esetek azonban szórványosak és kivételesek voltak, így csak a lehetőségeket jelezték anélkül, hogy a környezet vagy az emberiség egészére számottevő hatást fejtettek volna ki. Az átruházott evolúció, tehát a tudomány és technika rohamos fejlődésének eredményeként azonban törvényszerűen be kellett következnie egy olyan időszaknak, amikor a környezeti és önmanipulációs tevékenység tömegméreteket ölt. A környezetkárosításról beszélni ma már közhelynek számít, az önmanipuláció azonban csak mostanában kezdte meg „kifutását”, így elméleti megvitatásra érdemesnek látszik.

Az ember önmanipulációja többoldalú jelenség. Így magában foglalja az alkatrészek cseréjét, illetve pótlását, tehát a szervátültetést és a protézisek alkalmazását. Ez az oldal azonban közös a gyógyítással, annak egy formája, az élet elviselhetőbbé, kellemesebbé tétele és meghosszabbítása érdekében. Ebből a szempontból nincs jelentős különbség ezen manipuláció és például az antibiotikumok alkalmazása, vagy akár cukorbetegekben az inzulin folyamatos pótlása között, legfeljebb a terápia alkalmazási módját illetően, ugyanakkor, éppúgy mint azok, alapvetően szólnak bele a demográfiai korfa alakulásába, ezáltal populációs hatásuk is van. Az önmanipuláció másik megjelenési formája a reprodukcióba való beavatkozás, akár negatív, akár pozitív értelemben. Ide tartozik a fogamzásgátlás és az abortusz (negatív értelemben) éppúgy, mint a „lombikbébik” előállítása (pozitív értelemben). Ezen manipulációknak (előbbieknek már most, utóbbiaknak várhatólag a jövőben) az egyéni érdeken túl jelentős társadalmi (populációs) vetülete is van, és mint ilyenek, az előbb említetteknél behatóbban befolyásolják az ember és környezete viszonyát, mint népesség, eltarthatóság stb., sőt, éppen ez utóbbiak által kiváltott arányeltolódások miatt rendkívül súlyos, világméretű társadalmi konfliktusokat okozhatnak. Az önmanipuláció harmadik formája a normális (biológiailag adott) fiziológiai tulajdonságok önkényes és mélyreható megváltoztatása, azaz a faj számára adott biológiai törvényszerűségeknek nem genetikai szintű és nem a környezet megváltoztatásával működő átlépése. Az önmanipuláció negyedik formája a genetikai manipuláció, mely a genetikai program megváltoztatásával az egyedet külsőleg és belsőleg életre szólóan átformálhatja.

Az emberi közösség az önmanipuláció koffeinfogyasztási formáit nemhogy eltűri, de társadalmi rítussá tette. Kávéval, kólával vagy teával illik megkínálni a vendéget, jobban esik beszélgetni, tárgyalni ezen italok fogyasztása közben. Bár a cigarettásdobozra rá van vésve tartalmának egészségkárosító hatása, társasági körökben a dohányzás elfogadott vagy bocsánatos bűn, sőt illendő a partnert is megkínálni. Egy pohárka szesz „felhajtása” szinte természetes és a vendégkínálásnál sem maradhat el, sőt, egyes társaságokból kinézik az absztinens vendéget. Ugyanakkor a részeg embert rendszerint – jobb helyeken – megvetik és igyekeznek elkerülni. A kábítószer még egyáltalán nem vált társadalmilag elfogadottá, sőt legtöbbjének alkalmazása törvénytelen. A társadalom tehát az idegrendszer önmanipulációjának bizonyos formáit a normális (biológiainak tartott) keretekbe illesztette, míg másokat elvet. Valószínűnek tűnik, hogy ennek nemcsak az alkalmazás történelmi előzményei szolgáltatják az okát, hanem az ember kulturális evolúciójának állapota, illetve ezen evolúció nyomása, mely bizonyos fokú önmanipulációt nemcsak tolerál, de megkövetel (igényel), míg az ennél intenzívebb manipuláció alkalmazásának még nem érzi itt az idejét.

Kétségtelen tény, hogy az ember mint biológia lény és a rá nehezedő társadalmi követelmények, valamint a saját maga által kialakított mesterséges környezet között ellentétek feszülnek, melyeket a biologikum nehezen visel el. Ez egyértelműen abból fakad, hogy a társadalmi-kulturális evolúció rendkívül gyors, míg a biológiai evolúció stagnál, illetve a társadalmi-kulturális (átruházott) evolúció sebességét csak olyan mutációs rátával tudná követni, amely – ha lenne – a faj pusztulásához vezetne. Az átruházott evolúció tempója a felhalmozott tudásanyag következtében egyre gyorsul. Az ember az ezáltal előállott követelményeknek csak akkor tud eleget tenni, ha valamivel stimulálja magát. Ennek a stimulációs igénynek tesz eleget a koffein és a nikotin, míg utóbbi és az alkohol némileg oldja azt a feszültséget is, amely a társadalmi nyomás által létrejött. Tulajdonképpen ezt a célt szolgálná egyesek számára a kábítószer is, azok számára, akik ezt a nyomást már egyáltalán nem képesek elviselni, ezért – bár nem tudatosan – a „szép öngyilkosság” ilyetén formáját választják (önszelekció). Lényegében az alkoholizmus is ezt a célt szolgálná, a jelentős különbség azonban az, hogy az alkohol lassabban öl és a kábítószer hamarabb alakít ki függőséget. Az említett három önmanipulátor őstörténetét ismerve azonban semmi sem garantálja, hogy az átruházott evolúció és a biologikum tűrőképessége közötti ütközés mértékének növekedése hosszú távon nem fogja igényelni a kábítószereknek vagy derivátumaiknak társadalmi elfogadottságát is.

A normális és kóros, a pszichopata vagy elmebeteg között nagyon nehéz megvonni a határt, és ez a határ bizonyos mértékig és egyes irányzatok szerint önkényesnek is tekinthető. A híres pszichiáter professzor hallgatóihoz szóló intelme, mely szerint: honnan veszi magának a bátorságot az az öt százalék, hogy azt mondja, ő a normális, ha enyhe túlzásnak is tekinthető, a problémát mégis elég jól megvilágítja. Az emberek kedélyállapota például változó, és ha valakinek tartósan rossz hangulata van, könnyen a depressziós kategóriába kerülhet, ha túláradóan jókedvű, elnyerheti a mániás jelzőt. Bár egyáltalán nem valószínű, hogy ennek alapján kórházi kezelést igényel, ha a hangulatbefolyásoló gyógyszerek rendelkezésre állnak, be is vetik azokat. Így tört ki a Prozac-őrület az Egyesült Államokban, amikor ezen – egyébként igen fontos és hatékony – gyógyszert tömegméretekben kezdték el hangulatjavítóként alkalmazni egészen addig, amíg a jó hangulat egyeseknél öngyilkossági kísérletbe torkollott. Ez természetesen kijózanodást eredményezett, de nem annyira, hogy egyéb hasonló gyógyszerek, hasonló veszélyekkel ne kerültek volna alkalmazásra. Éppen ezért semmi értelme az egyes gyógyszerek és hatásaik taglalásának. A lényeg az, hogy az ember idegrendszerének fiziológiájába a beavatkozás eszközei rendelkezésre állnak, és ezek tárháza a jövőben rohamosan fog bővülni. Ugyanakkor az igény az idegrendszer befolyásolására megvan, és ennek nem egyszerűen kényelmi okai vannak, hanem objektív okok: az emberi idegrendszer teherbírásának túlzott igénybevétele a szelekciós hatások csökkenése mellett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az állatvilágban állandóan jelen lévő szelekció esetén kiesnek azok az egyedek, amelyek a környezeti nyomást nem viselik el (ez az evolúció alapja), ugyanakkor az ember mindent elkövet – és ez az orvostudomány alapvető feladata –, hogy e szelekció esetében ne következzék be (és ez a biológiai evolúció stagnálásának alapja). Éppen ezért nemcsak életben maradnak a terhelést – orvosi beavatkozás nélkül – elviselni képtelenek, de szaporodnak is. Ezért nem lehetetlen az, hogy az idegrendszeri működéseket átformáló anyagok használata (önmanipuláció) belátható időn belül nemcsak elfogadhatóvá, de szükségletté válik, talán ugyanannyira általánosan, mint ma a kávé, és az emberek jelentős hányada számára a nikotin vagy a szesz. Ez lényegében azt jelentheti, hogy a kábítószer-használat válik általánossá egy megszelídített formájában, mely miközben az életveszélyes tulajdonságoktól megvált, célzott hatásokkal egészült ki. A „szóma, ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti”, Huxley által megálmodott szép új világa tehát ma már nem álom, és a gyógyszervegyészek és farmakológusok segítségével az átruházott evolúció nyomása alatt kőkemény realitássá válik. Addig azonban még sok minden történhet, hiszen azt sem tudjuk, hogy a pszichét befolyásoló anyagok hol léptetik át azt a határt, amit ma a normális és kóros mesgyéjének nevezünk, mikor csinálnak normálisból pszichopatát és pszichopatából elmebeteget.

Bár a kor előrehaladtával az idegrendszer fokozottan igényli a feszültségoldást és energizálást, tehát az idősödő emberek a már említett önmanipulációk jeles alanyai, a biológiai manipuláció egyik legékesebb és legújabb példája a szexuális potencia befolyásolása. A szexuális potencia – a férfiaknál az erekció képessége – fiatalkorban a legintenzívebb és a korral előrehaladólag csökken. Kinél lassabban, kinél gyorsabban, de örökké senkinél sem tart, gyakorlatilag a biológiai korral együtt hanyatlik (a vadon élő állatok esetében ez a kérdés nem merül fel, mert nem jutnak el olyan idős korba, amikor ez már problémát jelentene). Egyes felmérések szerint azonban napjainkban a férfiak mintegy tíz százaléka már fiatalkorában is impotens, tehát ez esetben a szexuális kapacitás csökkent volta nem az általános öregedési folyamatok részjelenségének tekinthető, ugyanakkor lehetséges, hogy a környezeti feltételek romlása szerepet játszik benne. Évszázadokon át történtek próbálkozások a potencia fokozására, és a modern gyógyászat számos eszközt is bevetett ennek érdekében a tesztoszterontól a péniszbe adott injekcióig, de ezek mindegyike vagy gyenge, illetve időleges hatású volt, vagy kényelmetlen és gusztustalan, esetleg – leginkább – mindkettő együttvéve. Mindenesetre e gondok elégségesek voltak ahhoz, hogy csak szórványosan kerüljenek alkalmazásra. Az Egyesült Államokban kifejlesztett tabletta, a Viagra mindezt a problémát megoldani látszik. Hatásmechanizmusa hasonló a koffeinéhez: egy második hírvivőt bontó enzim működését gátolja, ezáltal a hírvivő felszaporodását okozva, bár nem az agyban, hanem a péniszben. Csak egy tablettát kell bevenni az aktus előtt, és az erekció úgy létrejön, mint az átlagférfi húszéves korában. Ugyanakkor, szemben a korábbi, már említett módszerekkel, igényli a libidót, tehát hogy a férfi kívánja (szeresse?) a partnerét. Kortól függetlennek látszik, akár nyolcvanéves életkorban is működik. Tömegméretekben történő alkalmazásának tehát látszólag nincs akadálya. Piacra kerülésekor a lelkesedés óriási volt – férfiak és nők körében egyaránt –, amíg néhány halálos eset elő nem fordult, jelezve, hogy a biológiai kortól megrokkant szervezet nem feltétlenül viseli el egyes szerveinek önálló megfiatalodását.

A Viagrával az önmanipuláció két területe is érintve van. Egyrészt a szexuális szféra (reprodukció), másrészt az idegrendszer, mely az impotencia szenvedő alanya. A regenerálódott vagy a soha-nem-működőből aktiválódott szexuális potencia átformálja a korábban gyenge vagy impotens férfi egyéniségét, megszüntetheti depresszióját, ugyanakkor számos társadalmi és biológiai problémát vet fel.

Az ember esetében – szemben az állatvilág egyéb tagjaival – a szexualitás csak kis részben áll a reprodukció szolgálatában. A szexualitás élvezeti értéke akkor is megvan, ha a reprodukció már beindult (tehát terhesség alatt) és akkor is, ha a reprodukció akadályozott (fogamzásgátlás esetén). A szexualitás, mint fiziológiai funkció hozzátartozik az élet értékeihez ugyanúgy, mint a nem tápanyagfelvétel céljából történő evés vagy egyes élvezeti szerek használata. Ugyanakkor vannak beépített védekező mechanizmusok – éppúgy, mint az étkezés túlhajtása esetén –, melyek megakadályozzák a szexuális élet túlzásait: a pénisz – életkortól és kondíciótól függően – csak bizonyos időközönként képes erekcióra. Ha egyetlen tabletta bármikor képes az erekciót létrehozni, a védekező mechanizmusok elhárító rendszere kikapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy annyiszor lehet részesülni a szexuális élvezetben, ahányszor a tablettát beveszi valaki, tekintet nélkül a szervezet többi részének igényeire és képességeire. Az időskori Viagra-halálozások azt jelezték, hogy az elöregedett keringési rendszerrel összeegyeztethetetlen a fiatalos erekció és orgazmus, de a fiatal szervezet sem képes korlátlanul tolerálni a mesterséges szexuális hajszát. Lehet, hogy tovább bírja, de nincs tapasztalatunk arról, hogy hosszú távon mit fog ez jelenteni.

Lehet az erekciónövelő tablettának kriminológiai vonatkozása is. A Viagra által feltüzelt férfi esetleg mindenáron hozzá akar jutni szexuális partneréhez, aki ezt nem kívánja. Így a nemi erőszaknak minősített bűncselekmények mennyisége növekedhet és bekerülhet egy olyan korcsoportba is, ahol ez – éppen fiziológiai okok miatt – eddig nem volt szokásos.

Bár jelen pillanatban is tud az idős férfi gyermeket nemzeni, azonban ez meglehetősen ritka. Megváltozhat azonban a helyzet a Viagra hatására. Már most is érezhető, hogy a házasságok a korábbiaknál későbbi életkorban köttetnek, és a párok várnak a gyermek fogantatásával, amíg anyagilag megalapozódnak. Ennek az utódgenerációkra való genetikai-biológiai, illetve a neveltetésben megmutatkozó hatásai ma még nem ismeretesek, hacsak a negyven éven felüli nők utódainak gyakoribb genetikai hibáit (például Down-kór) nem vesszük figyelembe. A Viagra előtérbe hozhatja a férfiak által közvetített hasonló hibákat is, tekintettel arra, hogy a nemzés egy olyan késői életkorra tolódik el, melyben a hímivarsejt genetikai károsodásai is inkább érvényre jutnak.

A tömegméretekben alkalmazott mélyreható, de átmeneti biológiai manipulációkkal (személyiség megváltoztatása, szexualitás erősítése) az átruházott evolúció egy új szakaszába lépett. Míg korábban saját evolúciós változásai helyett eszközeit változtatta, illetve ezáltal környezetét tudta úgy befolyásolni, hogy az a maga számára elviselhető legyen, a környezeti változások súlyosbodó mellékhatásai miatt most saját magát kénytelen változtatni és ezzel adaptálódni a sajátmaga által megváltoztatott környezethez. Személyiségét alakítja át, hogy az a társadalmi és természeti környezet rohamos változásait tolerálja. Ennek az új szakasznak a csúcsteljesítménye a (tartós) genetikai beavatkozás, mely a személyiségnek a környezethez való alkalmazkodását optimálissá teheti. Ugyanakkor ez azzal a veszéllyel jár, hogy az általa létrehozott korrekció visszafordíthatalan, szemben az átmeneti változtatásokkal. Ezért – a genetikai változtatások lehetőségének fenntartása mellett – az emberiség – legalábbis egyelőre, és ha a józanság diadalmaskodik – valószínűleg az átmeneti változtatások (gyógyszeres személyiségformálás) mellett fog dönteni.

Csak a kezdeti lépések történtek meg az ostobából okossá, hebehurgyából megfontolttá alakításra, holott ennek volna a legnagyobb jelentősége.