Minden társadalmi rendszer arra törekszik, hogy a vezetők közé a magához tartozni vélteket emelje. A vezetőkkel vagy a vezető szervezetekkel (pártokkal vagy az azokat képviselő egyes politikusokkal, társadalmi szervezetekkel, bankokkal stb.) való pozitív kapcsolat tehát a tudományos vezetők közé kerülést elősegíti. Mennél demokratikusabb egy társadalmi rendszer, annál inkább ellene hat ennek a folyamatnak, és többé-kevésbé objektív kategóriák alapján próbál választani, mennél kevésbé demokratikus, annál inkább torzul el az emberről kialakított általános kép, és kerül bizonyos társadalmilag meghatározott célok áramlásába, annál inkább szélesíti a megfelelőnek minősítettek körét, megteremtve így a saját szempontjai szerinti választás lehetőségét. Ez utóbbi társadalmi konformáció tehát a vezetőgárdán belül a minőség romlását idézi elő. Bár ilyenkor is megvan az – egybeesés által adott – lehetősége annak, hogy a szakmailag és társadalmilag megfelelő ugyanabban a személyben testesüljön meg – ez nem kizárólag elméleti számítás, hiszen az egybeesés tényét számos esetben a gyakorlat is igazolja –, és nemritkán megtalálható a „nem társadalmilag meghatározott” kivétel is, mégis a szisztéma a társadalmi (politikai) szempontból megfelelőt helyezi előtérbe a szakmailag megfelelővel szemben, így a kontraszelekció lehetősége fennáll.

Akár demokratikus, akár diktatórikus rendszert veszünk figyelembe, a társadalom által preferált szempontok alapvetően határozzák meg a tudomány vezető testületeinek összetételét. Ez önmagában nem volna probléma, mivel a demokratikus társadalom szempontjai az ország és a tudomány javát szolgálják, és ha diktatórikus rendszerben a demokrácia felé vezető változások történnek, a társadalom szempontjai is változnak, így a tudományos vezető testületekben is ennek megfelelő változások jönnének létre, ami ezek megújulásában mutatkozhatna meg. Úgy tűnik azonban, hogy a diktatúrából a demokráciába való átmenet alkalmával e változásoknak bizonyos mechanizmusok ellene hatnak. Ez a legjobban talán akkor világítható meg, ha megnézzük, hogyan történik ilyenkor a társadalom vezetésének változása, és összevetjük ezt a tudományos vezetés változatlanságával.

Abszolutisztikus politikai rendszerekben a hatalomra jutott vezetők saját maguk választják ki azokat, akik a vezetésbe a továbbiakban bekerülhetnek, ennek következtében a similis simili gaudet (hasonló hasonlónak örül) elve alapján a vezetésben vagy egyáltalán nem következnek be változások, vagy ezek alig észlelhetők lesznek. Demokratikus rendszerekben a széles tömegek szavazatai döntik el, hogy kik lesznek a vezetők, a pillanatnyilag éppen vezetésben lévők leváltása természetes folyamat, és helyettük egy új típusú, más irányzatot követő vezetés kerülhet hatalomra. Ennek példája már hazánkban is látható volt. A politikai döntéshozók lecserélődése az országot a külső és belső viszonyokhoz egyaránt alkalmazkodásképesebbé teheti.

Mi a helyzet a tudományos döntéshozók esetében? Itt a legfelsőbb vezető testületek (Akadémiák) tagjai saját maguk választják meg, hogy ki kerüljön közéjük, így annak a társadalomnak, amelyet a tudományos dolgozók széles köre képvisel, ehhez semmi köze nincs vagy csak látszatköze van. Mivel a similis simili gaudet elve itt is érvényesül, bár a döntéshozók körében lehetnek személyi változások, ezek nem eredményeznek alkalmazkodóképesebbé válást, a vezető testületeket megújulását. A mechanizmus tehát eleve hibás. Még inkább meg kell hogy mutatkozzanak a hibák, ha a döntéshozókat a társadalom vélt (és a vezető elit valós) érdekei alapján választották meg (nevezték ki), mely érdekek között a „társadalmi” szempontok lényegesen nagyobb mértékben szerepelnek, mint a szakmaiak. A társadalmi-politikai mechanizmus változásával elvileg megvolna a lehetősége a korrekciónak, a gyakorlatban azonban nincs, mert a korábbi társadalmi-politikai rendszer olyan merev struktúrákat hozott létre a csak önmaguk által lehetséges változtatás beiktatásával, mely a korrekciót nem engedi meg. Mindez törvényszerűen magával kell hogy hozza a felfrissült politikai-társadalmi és a konzervatívvá vált tudományos-vezető struktúra ütközését, amit az ország tudományos színvonala (gazdasági fejlődése) szenved meg.