Egy kutató helyét a halhatatlanok között nem a cikkek mennyisége határozza meg, ez legfeljebb azt demonstrálja, hogy a kutató sokat vagy keveset dolgozott. Az viszont igen, hogy a töméntelen mennyiségű munkából, amit a cikkekben felhalmozott milyen következtetésekre jutott, hogy tudta szintetizálni az adatokat és eredményei milyen hatással voltak akár más kutatók munkásságára, akár magára a társadalomra, amennyiben pedig orvostudományi kutatással foglalkozott, úgy a gyógyításra vagy annak szemléletére. Selye János soha nem hagyta az adatokat szintetizálatlanul, mindig beépítette a saját maga által felépített tudományos rendszerbe, így jutott mindig tovább következtetéseiben, és tudta kijelölni azt az utat, amin saját magának és az őt követőknek haladnia kellett. Montreali intézetének bejárata fölé kőbe volt vésve hitvallása: „Sem témád fontossága, sem műszereid teljesítménye, sem tudásod nagysága, sem terveid pontossága nem pótolhatják gondolataid eredetiségét és megfigyelésed élességét”. Az utóbbi két képesség különböztette meg őt a kutatók széles tömegétől, amellett, hogy az első négy kritérium teljesítésében is élen járt. Már az a megfigyelés és annak értékelése, amit az ÁAS-ről írott első, 1936-ban megjelent cikkében közölt is erről tett tanúságot. Nem ment el a különböző ingerekre adott válaszok egyformasága mellett, hanem általános és alapvető következtetéseket vont le belőle, akárcsak Fleming, aki nem dobta ki a gombákkal elfertőződött baktériumtenyészeteket, hanem eljutott az antibiotikumok (penicillin) felismeréséig. Még, ha következtetései elvétve tévesek vagy elhamarkodottak is voltak, akkor is voltak annyira provokatívak, hogy éppúgy elősegítették követőinek, mint ellenzőinek munkáit. A tudományos rendszer, amit felépített, 25 év után is lényegében rendületlenül áll, miközben mások tovább értelmezik és kiegészítik. Óriási szemléleti hatást gyakorolt az orvostudományra, melyben a neuroendokrin összefüggések, illetve pszichoszomatikus betegségek felismerését és tanulmányozását indította el. Ennek tulajdonítható, hogy az élettantól az immunológián és pszichológián át, a szociális medicináig szinte minden orvosi tudományág kötődik valamilyen formában Selye Jánoshoz és – legalábbis a gondolatait – magáénak vallja.

A jelentős, az orvostudomány egészét érintő felismeréseket tevő kutatók túlnyomó része, miután letette a saját garasát az orvostudomány tárházába, nem tett újabb számottevő felfedezést. Selye János élete végéig kutatott és mindig feltöretlen területeken próbált ösvényeket vágni. Ha eredményei közül kiemelnénk a stresszelméletet és csak a többit vennénk tekintetbe, akkor is a jelentős kutatók és jelentős gondolkodók között kellene számontartanunk. Teljességében szemlélve életművét, a legnagyobbak között van a helye.

Selye nemcsak művelni tudta a tudományt, de át is tudta adni, mondhatnánk úgy is, hogy közkinccsé tudta tenni. Ezért is van az, hogy napjainkra a stressz a laikusok tömege által is használt fogalommá vált, és anélkül, hogy tudományos részleteit tudná, a lényegét mindenki érti. Selye János éppúg,y mint a másik világnagyság, Siegmund Freud, munkásságáért nem kapott Nobel-díjat, miközben számos orvosi Nobel-díj birtokosának nevét vagy munkásságát már most a feledés homálya fedi. Nem biztos, hogy Selye János nevét évszázadok múltán is milliók fogják ismerni, mert az emberiség hálátlan a tudomány nagyjaival szemben, de az általa alkotott fogalom, a stressz – az emberiség fejlődési tendenciáit figyelembe véve – egyre ismertebbé fog válni.