Michelberger Pál (szerk.)

Bizonytalanság és biztonság

Fejezetek a mérnöki kockázatmenedzsmentből


4.3. A mátrix módszer

A mátrix módszer a kockázatok értékelésének egyik legegyszerűbb és legszemléletesebb eszköze, amely két fő tényező – a bekövetkezés valószínűsége és a következmény súlyossága – kapcsolatát jeleníti meg. A módszer lényege, hogy a kockázatokat egy táblázatszerű keretbe helyezzük, ahol az egyik tengelyen a valószínűségi skála, a másikon pedig a következmények súlyosságának skálája található. A kockázati eseményeket e koordináta-rendszerbe sorolva gyorsan láthatóvá válik, melyek igényelnek azonnali beavatkozást, és melyek kezelhetők alacsonyabb prioritással.
A mátrix egyszerre segíti a döntéshozatalt és a kommunikációt, mivel vizuálisan is világosan megmutatja, hol helyezkednek el az egyes kockázatok a szervezet kockázati térképén. Ha például egy esemény ritkán fordul elő, de bekövetkezése súlyos következményekkel járna, a mátrixban a magas súlyosság, alacsony valószínűség zónájába kerül. Ezzel szemben egy gyakran előforduló, de kisebb hatású esemény a magas valószínűség, alacsony súlyosság mezőbe esik. Mindkettő figyelmet érdemel, de eltérő kezelési stratégiát igényel: az előbbihez megelőző intézkedésekre, az utóbbihoz folyamatjavításra lehet szükség.
A módszer használatának egyik nagy előnye, hogy egyszerűsége miatt gyorsan alkalmazható, és nem igényel bonyolult számításokat. Ez különösen hasznos lehet a kockázatok első szűrésénél, amikor sokféle tényezőt kell rövid idő alatt rangsorolni. Ugyanakkor a mátrix módszernek vannak korlátai. A skálák szubjektív értelmezése miatt előfordulhat, hogy ugyanazt a kockázatot különböző szakemberek eltérően helyezik el. Ezért fontos, hogy a valószínűségi és súlyossági kategóriák pontosan definiálva legyenek, és minden résztvevő ugyanazt az értelmezési keretet használja.
A mátrix módszer hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy milyen adatokkal dolgozunk. Ha a valószínűségi és következményi becslések megbízható forrásokon alapulnak, a módszer jó alapot adhat a kockázatkezelési döntésekhez. Például egy építkezésnél a leesés kockázatát a magas következmény, közepes valószínűség zónába lehet sorolni, míg a kisebb szerszámok elvesztését alacsony következmény, magas valószínűség zónába. Az így kialakított kockázati térkép segít a vezetésnek abban, hogy a figyelmet és az erőforrásokat a legkritikusabb területekre összpontosítsa.
 
 
A cél a kockázatok rangsorolása. Az I.6. ábrán egy példát látunk a mátrixra. A szabvány nem mondja meg pontosan, hogy hány sorból és oszlopból álljon a mátrix. Azt sem mondja meg, hogy pontosan hány színt alkalmazzunk. Ezt nekünk kell meghatározni. Amennyiben a gyakoriság és a kár tengelyen sok (5-10 db) kategóriát határozunk meg, akkor szubjektív módon nehéz lesz megtippelni, hogy egy adott esemény most például az 5-ös vagy a 6-os sávba tartozik-e. Viszont ha csak hármat határozunk meg, úgy könnyen eldönthető, hogy közepes vagy alacsony sávba esik-e. Vannak olyan esetek, amikor nagyon részletes statisztikáink vannak, így pontosan számíthatók a bekövetkezési gyakoriságok és a kár mértéke. Ebben az esetben használhatunk részletesebb skálázást is, hiszen itt nem a szubjektivitásunk helyezi el az eseményeket a mátrixban, hanem a pontosan mért statisztikai adatok (Horváth– Kocsis, 2017).
A mátrix módszer nagy ereje abban rejlik, hogy gyors és szemléletes áttekintést ad a kockázati helyzetről. Nem véletlen, hogy a legtöbb iparágban ez az egyik legelterjedtebb eszköz: legyen szó munkavédelemről, informatikai biztonságról vagy ipari termelésről, szinte mindenhol találkozunk kockázati mátrixokkal. A vizuális ábrázolás miatt a vezetők és a döntéshozók könnyebben megértik a helyzetet, mint ha pusztán számokkal vagy hosszú szöveges leírásokkal kellene dolgozniuk. A piros-sárga-zöld színkódolás – amelyet sok mátrix használ – azonnal egyértelművé teszi, hogy mely kockázatok elfogadhatatlanok, melyek kezelendők, és melyek azok, amelyeket a szervezet egyszerűen elfogadhat.
A módszer ugyanakkor könnyen félrevezetővé válhat, ha túlzottan leegyszerűsítjük a valóságot. A valószínűség és a súlyosság gyakran nem független egymástól: bizonyos eseményeknél a kettő összefügg, és nem mindig elég két dimenzióban ábrázolni a helyzetet. Egy másik probléma, hogy a határvonalak gyakran mesterségesek. Ha egy kockázatot az 5-ös súlyossági kategóriába sorolunk, az azonnali beavatkozást igényel, míg ha a becslésünk csak egy ponttal alacsonyabb (4-es), akkor könnyen lehet, hogy a vezetés figyelmen kívül hagyja – holott a két helyzet közti különbség a valóságban minimális. Ezért fontos, hogy a mátrixot ne tekintsük „szentírásnak”, hanem inkább iránymutató eszköznek, amelyet más módszerekkel együtt kell alkalmazni.
Tipikus hiba, hogy a szervezetek kizárólag a piros mezőbe eső kockázatokkal foglalkoznak, és figyelmen kívül hagyják a sárga, közepes zónában lévőket. Pedig ezek a közepes kockázatok hosszú távon összeadódva komoly veszélyt jelenthetnek. Gondoljunk például egy irodai környezetben a gyakori, de enyhébb munkahelyi balesetekre (például botlások, kisebb esések). Ezeket a mátrix az alacsony súlyosság, magas valószínűség zónájába sorolja, ezért hajlamosak alábecsülni. Azonban a sok apró incidens végső soron többletköltséget, munkakiesést és elégedetlenséget okozhat, így a kezelésük hosszú távon gazdasági előnyökkel is jár.
Az ipari gyakorlatban a mátrix módszer egyik legnagyobb előnye, hogy rugalmas. Lehet egyszerű, háromszintű mátrix (alacsony–közepes–magas), amely gyors döntéseknél praktikus, és lehet tízfokozatú skálákat alkalmazó részletes mátrix, amely statisztikai alapú kockázatértékeléseknél nyújt pontosabb eredményt. Fontos azonban, hogy mindig a szervezet céljaihoz, kockázati kultúrájához és adatbázisához illeszkedően válasszuk ki a részletességet. Ahol sok a bizonytalanság és kevés a múltbeli adat, ott a durvább bontás a célszerű, mert az emberek szubjektív becslései nem tudják pontosan kitölteni a finom skálákat. Ahol viszont sok adat áll rendelkezésre, például a repülésben vagy a gyógyszeriparban, ott a finomabb bontás indokolt, mert valóban alátámasztható számokkal.
A mátrix módszer tehát kiváló eszköz a kockázatok gyors áttekintésére és kommunikálására, de mindig tudnunk kell, hogy a mögötte lévő egyszerűsítések miatt csak az első lépést adja meg. A mélyebb, oksági összefüggések feltárására és a beavatkozási pontok azonosítására más elemző technikákkal (például hibafa- vagy eseményfa-elemzéssel, FMEA-val) célszerű kombinálni.
 

Bizonytalanság és biztonság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 195 5

A Bizonytalanság és biztonság című tanulmánykötet 6 mérnökvégzettségű, Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán dolgozó oktató közös munkája. Karunk gépész-, mechatronikai- és biztonságtechnikai képzésre járó hallgatói képzésük során megismerkednek a kockázatmenedzsment alapjaival, módszertani hátterével, és elsajátítják a kockázatértékeléshez és -kezeléshez szükséges elméleti hátteret. A könyv nem egyetemi tankönyvnek készült, de ott is használható. Fontos célunk volt a 8 tanulmányt tartalmazó kötet közreadásával, hogy a különböző szakterületek képviselői lássák a műszaki beruházási és fejlesztési projektek, az információbiztonság, a minőségbiztosítás, a karbantartás, a munka- és tűzvédelem kockázatmenedzsmentjének néha eltérő, de integrálható sajátosságait.

A gazdálkodó szervezetek életében szükség van egységesen alkalmazott kockázatmenedzsment szabályokra, hiszen a kockázati eseménynek több, eltérő eredetű kiváltó oka és több következménye is lehet. Eltérő skálákon történő értékelésük zavart okozhat kockázatok felismerésében és kezelésében is. A mérnöki kockázatok mellett a szervezeteknél többek között megjelennek stratégiai, piaci és pénzügyi vagy akár biztosítási kockázatok is. A könyv terjedelme nem teszi lehetővé, hogy ezekkel is foglalkozzunk, de fontos felhívni a figyelmet, hogy a kockázatmenedzsment nemcsak a mérnöki feladat…

Hivatkozás: https://mersz.hu/michelberger-bizonytalansag-es-biztonsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave