Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón


4.1.3.1. A rendszeres sport preventív hatásai

A rendszeres fizikai aktivitás, rekreációs sporttevékenység az egészségmagatartás egyik fontos eleme. Az orvostudomány mai állása szerint a rendszeres rekreációs céllal végzett sporttevékenység elengedhetetlenül szükséges a szervezet homeosztázisának fenntartásához, hiánya önálló kockázati tényezőként szerepel számos krónikus megbetegedés etiológiájában.
A rendszeres testmozgás többek között csökkenti a mozgásszervi betegségek kialakulásának valószínűségét (Vuori, 1998, Pescatello és mtsai, 2002). A sport kálcium-anyagcserére gyakorolt jótékony hatása következtében csökkenti a menopauzán átesett nőket veszélyeztető csontritkulás kialakulását. Fiatal korban hozzájárul a csontrendszer egészséges fejlődéséhez. a rendszeresen sportoló fiatalok között kisebb valószínűséggel fordul elő csontrendszeri deformitás, gerincferdülés, hanyag tartás (Aszmann és mtsai, 1997, Tammelin és mtsai, 2003). A rendszeres rekreációs sporttevékenység a felnőttek körében csökkenti mind a nyaki-, mind az ágyéki gerincszakasz bántalmait, melyek gyakori velejárói a civilizált életmódból fakadó, a mozgatórendszert érő egyoldalú terhelésnek, és a pszichoszociális stressz következében fellépő krónikus izomfeszülésnek (Woolf és mtsai, 2002, Johnson és mtsai, 2003).
A rendszeres fizikai aktivitás mind a fiatal, mind az idősebb korosztályt tekintve alacsonyabb mortalitási arányokat eredményez. Ez az alacsonyabb mortalitás főleg a halálos kimenetelű kardiovaszkuláris események csökkentésének tudható be. Egy finn tanulmány szerint a hagyományos rizikófaktorok közül a fizikai inaktivitás bizonyult a legjelentősebb mortalitást növelő faktornak, megelőzve a dohányzást és a magas vérnyomást (Haapanen-Niemi és mtsai, 1999).
Általánosságban elmondható, hogy a keringési megbetegedések elofordulásának kockázatát már a rendszeresen végzett kis-, közepes intenzitású fizikai aktivitás is jelentősen csökkenti, függetlenül a végzett sporttevékenység fajtájától (Arnett és mtsai, 2002). Ráadásul a terhelés gyakoriságának, időtartalmának és intenzitásának növelésével a rizikócsökkentő hatás nem nő linerárisan. Ez azt jelenti, hogy már viszonylag rövid időtartalmú és intenzitású, de rendszeres kardiorespiratórikus (a keringési- és légzési rendszert igénybe vevő és fejlesztő) edzés hatásosan csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések valószínűségét (Baringa, 1997, McKechnie és Mosca, 2003). A vizsgálatok szerint legerőteljesebb védő hatása a rendszeres, mérsékelt intenzitású fizikai aktivitásnak van (Ikka, 1998, Lee és mtsai, 2003), mely jelentősen csökkenti az érelmeszesedés (Laukkanen és mtsai, 2002), illetve a magas vérnyomás (Ikka, 1998, Lee és mtsai, 2003) kialakulásának esélyét. Ez a kockázatcsökkentő hatás független az életkortól, és még az idős korban elkezdett testmozgás esetén is jelentősnek bizonyul (Owens és mtsai, 2003). A kardiovaszkuláris megbetegedések szempontjából magas rizikójú populációban (Lakka és mtsai, 2002), illetve a magas vérnyomás intervenciójában (Beilin és mtsai, 2001) a kardiorespiratórikus fitness fejlesztése jelentős rizikócsökkentő hatásúnak bizonyult.
Miokardiális infarktuson átesett betegeknél a rehabilitáció fontos eszköze a rendszeres fizikai aktivitás. Depressziós, illetve alacsony társas támogatottságot élvező infarktuson átesett betegeket négy évig utánkövetve, a rendszeres fizikai aktivitást végzők között jelentősen kisebb arányban jelentkezett újabb kardiális esemény (Blumental és mtsai, 2004).
Számos kutatás eredménye szerint a rendszeres fizikai aktivitás jelentősen csökkenti a nem-inzulin függő cukorbetegség kialakulásának valószínűségét (Ikka és mtsai, 1998, Mayer-Davis, 2001, Scheen és mtsai, 2003, Kriska és mtsai, 2003, Kriska 2003), de jótékony hatással bír a már kialakult betegség esetében is (Mullooly, 2001). A rendszeres sport javítja a szervezet cukoranyagcseréjét egyrészt a sejtek inzulin érzékenységének növelésén, másrészt közvetve a testösszetételre gyakorolt pozitív hatásán keresztül. Növeli a sejtek glutamát felvevő kapacitását, ezáltal csökkentve annak intracelluláris (sejten belüli) koncentrációját. Hozzájárul a glukokortikoidok által indukált glutamát akkumuláció csökkentéséhez, mely számos, a krónikus stressz által okozott metabolikus hatásért felelőssé tehető, többek között szerepet játszik az inzulinrezisztencia, hiperlipidémia kialakulásában, elősegíti az elhízás és a metabolikus-X szindróma kifejlődését (Pecke és Chrousos, 1995, Kopp és Réthelyi, 2004).
A daganatos betegségek esetén a rendszeres fizikai aktivitás protektív hatása nem bizonyítható egyértelműen, bár valószínűsíthető, hogy több daganatos megbetegedés megelőzését elősegíti. Bizonyíthatóan szerepet játszik a bélműködés serkentésén keresztül a végbélrák megelőzésében, csökkentve a rostszegény táplálkozást és az ülő életmód káros hatását. Az irodalmi adatok alapján a rendszeres fizikai aktivitás 20-50%-kal csökkentheti a végbélrák kialakulásának esélyét (Ikka, 1998, Lee, 2003, Key és mtsai, 2004). Szintén bizonyíthatóan csökkenti (Lee és mtsai, 2003, Rintala és mtsai, 2002, Key és mtsai, 2004) a mellrák kialakulásának kockázatát. Posztmenopauzában levő nőket vizsgálva leginkább a mérsékelt intenzitású hosszabb ideig tartó fizikai aktivitás bizonyult hatásos védőfaktornak. Már a heti összesen 1,25 – 2,5 órás élénk gyaloglás is 18%-kal csökkentette a mellrák kialakulásának a veszélyét. Ezen hatás legkifejezettebb az alacsony testtömegindexszel rendelkezők esetén volt, de már a közepes testtömegindexszel rendelkezőknél is megmutatkozott (McTiernan, 2003). A fizikailag inaktív életmódot folytató nők körében egyes petefészek daganatok is nagyobb arányban fordulnak elő (Zhang és mtsai, 2004).
Összefoglaló tanulmányok alapján a rendszeres sport csökkenti a daganatos betegségek kifejlődésének valószínűségét. Preventív hatása leginkább a mellrák, végbélrák, illetve nagy valószínűséggel a prosztatarák esetén mutatható ki, és valószínűleg szerepe lehet a tüdő és vese daganatok megelőzésében is. A daganatos betegségek többi fajtájánál azonban hatása elhanyagolható (Friedenreich és Orenstein, 2002, Mc Tiernan, 2003, Westerlind, 2003). Bár a pontos élettani mechanizmusok még nem ismertek, de egyik lehetséges magyarázatát adja a sport daganatos betegségek esetén gyakorolt kedvezo prevenciós és rehabilitációs hatására azon kutatások eredményei, melyek szerint a rendszeres fizikai aktivitás növeli az antioxidáns enzimrendszer kapacitását, ezáltal csökkentve a sejtek rákos transzformációjáért felelős szabad gyökök koncentrációját (Radák és mtsai, 2001). a kis intenzitású állóképességi tréning csökkenti a szérum kortizol-, és növeli a dehydroepiandrosteron (DHEA) szintjét (Velardo és mtsai, 1991). A DHEA a glukóz-6-foszfát-dehidrogenáz gátlásán keresztül befolyásolja a sejt szabadgyök termelését. Az alacsony DHEA szint számos előnytelen metabolikus változással, többek között a sejtek daganatos transzformációjával hozható összefüggésbe (Bulbrook és mtsai, 1971, Schwartz és mtsai, 2004).
 
Saját vizsgálati eredmények
A Hungarostudy 2002 országos reprezentatív felmérés adatai alapján vizsgáltuk a rendszeres fizikai aktivitás hatását kardiovaszkuláris megbetegedések, cukorbetegség és daganatos betegségek esetében. A minta a 18 éven felüli magyarországi lakosságot reprezentálja nem, kor és településtípus szerint. A megkérdezett 12, 643 személy otthonában történő interjú során, (melyet a kerületi védőnők végeztek) válaszolt egy 701 kérdésből álló demográfiai, szociális és gazdasági, életmód, pszichológiai és egészségjellemzőket tartalmazó kérdőívre.
A kérdőívben szerepelt az alábbi rendszeres sporttal kapcsolatos kérdés:
„Milyen gyakran sportol? (pl. Úszás, futás, kerékpározás, labdarúgás, aerobic, stb.)”, illetve rákérdeztünk többek között az agyérbetegség, a szívinfarktus, a magas vérnyomás, cukorbetegség és daganatos betegség előfordulására.
A heti egyszeri vagy annál több alkalommal sportolókat hasonlítottuk össze az ennél ritkábban, vagy egyáltalán nem sportolókkal. Esélyhányadost számoltunk az egyes megbetegedések esetében, mely megmutatja, hogy hányszor nagyobb az esélye egy nem sportoló személynek, hogy élete során kezelik az adott betegséggel, összehasonlítva azzal, aki rendszeresen sportol. Eredményeink szerint a sportolók között kisebb eséllyel fordul elő magas vérnyomás betegség, agyérbetegség, szívinfarktus, cukorbetegség és daganatos betegség (4.1.3-1. táblázat).
 
4.1.3-1. táblázat. A rendszeres sport hiánya, mint rizikófaktor az egyes krónikus megbetegedések esetén
 
Betegcsoport elemszáma
Esélyhányados
Konfidencia intervallum
Magas vérnyomás
3072
2
,2
2
,0 – 2,5
Agyérbetegség
502
2
,5
1
,9 – 3,3
Szívinfarktus
387
2
,4
1
,8 – 3,3
Cukorbetegség
770
2
,2
1
,8 – 2,8
Daganatos megbetegedések
721
1
,8
1
,5 – 2,3
 
Logisztikus regressziós modellben vizsgálva a rendszeres sporttevékenység hatását a hagyományos rizikótényezők mellett, (életkor, nem, testtömegindex) a rendszeres sport önálló protektív tényezőnek bizonyult magas vérnyomás, agyérbetegség, szívinfarktus és cukorbetegség esetén. Daganatos megbetegedések esetében a hagyományos kockázati tényezőkre kontrollálva a rendszeres sport protektív hatása nem bizonyult szignifikánsnak (4.1.3-2. táblázat).
 
4.1.3-2. táblázat. A fizikai inaktivitás, mint kockázati tényező az egyes megbetegedések esetén a hagyományos kockázati tényezőkre (testösszetételre, életkorra) való kontrollálás után logisztikus regressziós modellel vizsgálva
 
B
Szignifikancia (p)
Esélyhányados
Konfidencia Intervallum
Magas vérnyomás
0,26
<0,01
1,30
1,1-1,5
Agyérbetegség
0,31
0,04
1,35
1,0-1,8
Szívinfarktus
0,32
0,06
1,37
1,0-1,9
Cukorbetegség
0,33
<0,01
1,4
1,1-1,7
Daganatos megbetegedések
0,17
0,13
1,18
0,9-1,5
 

A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopp-kovacs-a-magyar-nepesseg-eletminosege-az-ezredfordulon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave