A nyugati államokban a deklarációk szintjén az 1960-as évektől megjelent az életminőség javításának célkitűzése, amit többen Johnson elnök 1964-es, az elnöki kampányban tett kijelentésétől eredeztetnek, amely szerint „Céljaink elérését nem mérhetjük bankszámlánk nagyságával, csak az emberek életminőségének javulásával” (Nordenfelt, 1993). Ez a célkitűzés azóta a jóléti államok alapvető jelszavává vált, ami elsősorban a kutatókra gyakorolt jelentős hatást. Egymással szinte párhuzamosan indult meg az „életminőség”, az ebben a formában új fogalom kutatása a szociológia, pszichológia és az orvostudomány területén. Mindhárom területen könyvek és könyvtárnyi irodalom jelent meg azóta az életminőség vizsgálatáról, azonban megdöbbentő módon a három terület szinte teljesen elkülönülten fejlődött, a kutatók gyakorlatilag nem idézik egymást, nem építenek egymás eredményeire, nem ismerik egymás munkáit.

A szociológiai életminőség kutatás az egyes országok, régiók, társadalmi rétegek életminőségét vizsgálja. Erre a célra igen jelentős nemzetközi központokat hoztak létre, amelyek azonos módszerekkel elemzik az egyes országok életminőségét, és elsősorban ennek összefüggéseit az értékekkel, anómiával, az utóbbi évtizedekben a társadalmi tőke jellemzőivel (Berger-Schmitt, Noll, 2000, Helliwell, Putnam, 2004).

Ezek a vizsgálatok, mivel igen széleskörű populációs felméréseken alapulnak, viszonylag igen rövid, az élettel való elégedettségre, boldogságra vonatkozó kérdőívekkel vizsgálják az életminőséget, és gyakorlatilag azonosítják a szubjektív jóllét fogalmával. Ilyen folyamatos, rendszeres időközönként ismétlődő vizsgálatok a „General Social Survey” az Egyesült Államokban, az „Eurobarométer” az Európai Unióban. A szociológia kutatás alapművei Campbell (1976): „The Quality of American Life”, Andrews és Withey (1976): „Social Indicators of Well-Being” című kötetei. Az életminőség szociológiai kutatását összefogó nemzetközi társaság az International Society for the Study of Quality of Life (ISSQOL) (Szabó, 2004). Bár a szociológiai életminőség vizsgálatok természetesen nagy hangsúlyt fektetnek az objektív tényezők vizsgálatára is, elsősorban az amerikai irányzat a szubjektív ítéletet tekinti valóban életminőség mutatónak, míg az objektív társadalmi-gazdasági, demográfiai mutatók háttértényezőként szerepelnek. Argyle (1996) a szubjektív jóllét három komponensét különíti el: az elégedettséget, a pozitív érzelmeket és a negatív érzelmek hiányát.

Magyarországon Hankiss Elemér, Manchin Róbert és Varga Károly (2004) igen korán bekapcsolódtak ezekbe a vizsgálatokba, elsősorban az értékek és az életminőség összefüggéseit vizsgálták és vizsgálják (Hankiss és mtsai, 1982, 1984, 1978, Hankiss, Manchin, 1976, 1977, Manchin, 1976). Andorka Rudolf (1990, 1992, 1996) kutatásainak folytatásaként a Közgazdasági Egyetem Szociológia Intézetében folynak ma is szociológiai életminőség kutatások. (Lengyel, Hegedűs, 2002, Lengyel, Janky, 2002, Utassy, 2000). Az életminőség pszichológiai vizsgálatának háttere az un. pozitív pszichológiai irányzat, amelynek megalapozói Martin Seligman, Csikszentmihályi Mihály, Ed Diener (Diener és mtsai, 1999, Seligman, 2002, 2004, Csikszentmihályi, 1977). az irányzat szakít a korábbi negatív, elsősorban a pszichopathológia vizsgálatára koncentráló szemlélettel és az emberi psziché erősségeinek feltérképezését, törvényszerűségeink vizsgálatát tartja alapvetőnek. Igy tehát a tünetek és panaszok helyett az életminőség, a pozitív életminőség fogalma középpontba került. A pszichológiai életminőség koncepció erősen épít az Aristoteles féle boldogság koncepcióra. Seligman (2002) „Authentic happiness” című kötete az életminőséget a boldogsággal azonosítja, azonban a boldogságnak három szintjét különíti el. Az első szint a „pleasure”, öröm, élvezet szintje, a hedonisztikus boldogság-elképzelés. Az örömnek, vidámságnak, az élet élvezetének természetesen igen jelentős szerepe van a pozitív életminőség kialakulásában és fenntartásában, ugyanakkor ez a lelkiállapot önmagában még nem azonos a boldogsággal. A modern társadalom igen gyakran ennek a szintnek az erőfeszítés nélküli, minden áron való elérését tekinti a boldogság egyetlen forrásának, ez magyarázza a drog, alkohol kellemes élményeket, átmeneti csúcsélményt előidőző használatának járványszerű terjedését, főleg a fiatalok között. Ez a boldogságkeresés megegyezik Aldous Huxley „Szép új világának” szóma-boldogságával, a szerek hatása alatt állók esetében a vezetők totális diktatúrája valósítható meg, miközben a szómával elkábított tömegek a „fools paradise”, az ostobák paradicsomának hamis világában boldognak képzelik magukat. „Szóma ha mondom, segít a gondon, már egy köbcenti, helyrebiccenti” hangzik az alsóbb réteghez tartozásba „kondicionált” delta tömegek bárgyú éneke. Ez a szerekkel előidézett, erőfeszítés nélküli boldogság élmény azonban nem felel meg az ember valódi lényének, nem a személyiség érettségének, hanem regressziójának az állapota.

A boldogság második szintje a bevonódás, elkötelezettség, amikor az ember teljesen feloldódik, a legmagasabb szintű élményt éli át egy feladat teljesítése közben. Ezt az állapotot nevezi a magyar nyelv ihletnek a művészek esetében. Csikszentmihályi Mihály azt vizsgálta, hogy a legkülönbözőbb örömmel végzett feladatok adhatnak ilyen boldogság élményt. Ez a titka az eredményes tanulásnak, hatékony teljesítménynek. Ezt az optimális élményt nevezi Csikszentmihály „flow élménynek”, áramlatnak, amelynek elektroenkefalográfiai korrelátumai is mérhetőek (Csikszntmihályi, 1997, 1998).

A boldogság harmadik szintje az értelmes élet, az élet értelmének keresése. Ez felel meg az Aristoteles féle eudemonia, valódi boldogságnak, ami nem élmény, nem állapot, hanem aktivitás. A boldogságnak ezt a szintjét az önelfogadás, életcélok, a személyes növekedés, a másokkal való pozitív kapcsolatok és az autonómia jellemzik. Míg a hedonista boldogság élmény nem áll kimutatható kapcsolatban az egészségi állapottal, az élet értelmével jellemezhető boldogság nemtől, életkortól és szociális helyzettől függetlenül lényegesen jobb egészségi mutatókkal jár együtt (Ryff és mtsai, 2004). (Jelen kötet → 4.1.1. fejezete, Skrabski és mtsai: Koherencia és életminőség, erről az összefüggésről szól.) A pozitív érzelmi állapot nem azonos a negatív érzelmi állapot hiányával. Barbara Fredrickson (2004) a pozitív érzelmek „broaden and build” elmélete szerint míg a negatív érzelmi állapot beszűkíti a gondolkozásunkat és csak az adott helyzet elkerülésére koncentrál, a pozitív érzelmek növelik az ember aktivitási repertoárját, érdeklődését, nyitottságát, kreativitását. Míg a negatív érzelmek rombolnak, a pozitív érzelmekre építeni lehet, új emberi kapcsolatokat, ideákat, az ember személyes forrásgazdagságát javítják. Saját kisérletei szerint a negatív érzelmekre is szükség van, de legalább 3:1 arányban több pozitív érzelmet kell átélnünk ahhoz, hogy életminőségünk pozitív legyen (Fredrickson, 2004). Grastyán Endre (1985) professzor akadémiai székfoglalójában a játék neurobiológiájáról, alapvető fontosságáról beszélt a lelki és testi egészség erősítése szempontjából, ezzel a legmodernebb pozitív pszichológiai gondolatokat vetítette előre.

A fentiek értelmében a pszichológiai életminőség vizsgálatok a már jól bevált és széles körben alkalmazott pszichológia kérdőíveket is alkalmazzák az életminőség vizsgálatára. Joseph Sirgy (2002) „The Psychology of Quality of Life” című kötete az életminőség pszichológiájának kognitív és érzelmi mutatóit és szintjeit tekinti át.

Az egészséggel kapcsolatos, illetve az egészségtudományi életminőség vizsgálatok dimenzióit és koncepcióját két következő fejezetben részletesen elemezzük (Kopp és Pikó → 1.2. fejezet, Novák és mtsai → 1.4. fejezet).